SG.hu

Területfejlesztési honlapot indított a kormány

A honlap a Magyarországon jelenleg elérhető legteljesebb internetes pályázati kereső és pályázati előrejelző rendszert is magában foglalja.

Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter honlapot indított "www.fejlesztes.gov.hu" címen. Az oldal 187 különféle támogatási konstrukció keretében mintegy 137 milliárd forintnyi potenciális pályázati lehetőséget mutat be.

A hivatal közleménye szerint a strukturális alapokból támogatott pályázatokra eddig több mint 20 ezer pályamunka érkezett. Ezek közül 7 ezer nyert, csaknem ennyit ezután bírálnak el. Az eddig elfogadott projektek 490 milliárd forint értékben tesznek lehetővé beruházásokat, 1241 településen. A pályázók 27 ezer új munkahely létesítését, 68 ezer állás fenntartását vállalták. Az eddig elfogadott projektek a teljes hároméves keret 54 százalékát kötötték le.

A pályázati előrejelző rendszer tartalmazza a minisztériumok által kiírt támogatási konstrukciók várható megjelenésének időpontját, a pályázatok legfontosabb ismérveit, a naponta frissülő pályázati híreket és eseményeket. Elérhető a honlapon egy kibővített tematikus információs adatbázis is: útmutatók, projekt-mintatár, kiadványok, tanácsok, információk a pályázati intézményekről, az ügyfélszolgálatokról, a pályázati eredményekről, jogszabályokról.

Az EU pályázati információs központ telefonos ügyfélszolgálata a csatlakozás óta eltelt egy évben több mint 15 ezer hívást fogadott. Az internetes pályázati kereső oldalait több mint másfélmillió alkalommal töltötték le - utal rá a közlemény. A honlapon az újságírók és más érdeklődők számára sajtószobát is "berendeztek", ahonnan letölthetőek a miniszter közleményei, munkájával kapcsolatos újdonságok. A miniszter felügyelete alá tartozó három hivatal (a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, a Magyar Turisztikai Hivatal) weboldalához a címlapról közvetlen link mutat - ismerteti a közlemény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!