Berta Sándor

Új kutató-fejlesztő laboratóriumot nyitottak Berlinben

Az intézményt Gerhard Schröder német kancellár, Kai-Uwe Ricke, a Deutsche Telekom első embere és Kurt Kutzler professzor, a Berlini Műszaki Egyetem rektora közösen nyitották meg.

A T-Laboratories a világ minden kutatója előtt nyitva áll. A laboratórium hivatalosan a Deutsche Telekomé, ám részét képezi a Berlini Műszaki Egyetemnek. Az alapítók nem titkolták, hogy elsődleges céljuk a majdan elért tudományos eredmények minél előbbi pénzre váltása azáltal, hogy az új technológiákat később biztosan bevételt hozó termékekbe integrálják.


Kurt Kutzler, Gerhard Schröder és Kai Uwe Ricke

A célok között szerepel az is, hogy a tudomány és az ipar által elért új eredményeket egy nagy nemzetközi hálózatban egyesítsék. Mindez a terv szerint úgy lesz lehetséges, hogy minden egyes, a T-Laboratoriesban folyó kutatóprogramhoz nemzetközi partnereket fognak keresni. Ezek a partnerek lehetnek más oktatási intézmények, de a kutatás-fejlesztésre nyitott, arra áldozó vállalatok is.

A már jelenleg is folyó kutatások jól példázzák, hogy mire is gondoltak az alapítók. A felhasználóbarát termékek témakörben már most együttműködés van az intézmény és a Német Mesterségesintelligencia-kutató Intézet között. A hálózati biztonság témakörben a T-Laboratories partnere az izraeli Ben Gurion Egyetem, míg a mobil szélessávú internet nevű területen a kaliforniai Stanford Egyetem. Ezenkívül az új intézmény partnere még a Microsoft és a Fraunhofer intézeteket működtető társaság is. A T-Laboratories vezetői a jövőbeni projektekben való partneri együttműködés reményében tárgyalnak olyan cégekkel, mint a Sun Microsystems, az Infineon, a France Télécom és a Daimler Chrysler.


Az intézet maga egyébként már 2004 áprilisa óta létezik, központja az egykori berlini Telefunken-házban van. Jelenleg a Deutsche Telekom 25 mérnöke, valamint 50 német és külföldi, elsősorban amerikai, kínai, indiai és görög kutató dolgozik a különböző projekteken. A kutatások középpontjában a nagy sávszélességű technológiák állnak, valamint az olyan területek, mint a mesterséges intelligencia, a beszédvezérlés és az automatika. Utóbbira jó példa a Future User Interface nevű program, amelyben a gép és az ember közötti kommunikációban rejlő lehetőségeket vizsgálják és kutatják a szakemberek.

A T-Laboratories élén két vezető áll. Peter Möckel, a Deutsche Telekom stratégiai és technológiai fejlesztési szakértője felel az intézmény szervezeti működéséért, míg Dr. Bernd Girod, a Stanford Egyetem professzora a tudományos munkáért felelős.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Ebből EU is profitál v csak a DT?