SG.hu·

Késik az FVD bemutatkozása

Elfogadták a tajvani DVD-utód formátum specifikációit. Ugyan az eredeti ütemtervhez képest csúszik a Forward Versatile Disc (FVD) program, ám így is nagy az érdeklődés az új szabvány iránt.

Mint ismeretes, a DVD formátum "utódja" címért már egy ideje dúl a harc - többek között a Blu-Ray Szövetség és a HD-DVD konzorcium között, habár mostanában megjelentek a megegyezés jelei is. Ázsiában azonban több ország is úgy döntött, hogy nem várja meg a küzdelem kimenetelét, hanem kifejleszti a saját DVD-utód adattároló technikáját. Így tett Kína (EVD) és Tajvan is, utóbbi FVD-nek nevezte el a szabványát.

Az új formátumot fejlesztő cégek legfőbb célja az volt, hogy olcsó alternatívát tudjanak kínálni a DVD-vel, illetve a HD-DVD-vel és a Blu-Rayjel szemben. Ez úgy valósulhat meg, hogy a tajvani gyártók így megspórolják a DVD Forum nevű szakmai szervezet által kiszabott, a hardver- és a szoftvereszközöket egyaránt terhelő licencdíjakat.


A fejlesztésben résztvevő Ipari Technológiai Kutatóintézet (ITRI) és az Optoelektronikai és Rendszer Laboratórium (OESI) bejelentette, hogy elfogadták az FVD első specifikációit. A Forward Versatile Discek átmérője a CD-knél és a DVD-knél már megszokott 12 centiméter lesz, és az adatok írásához, illetve az olvasásához 650 nanométeres hullámhosszú vörös lézert használnak, éppen úgy, mint a DVD-k esetében. Eltérés azonban, hogy az egyes adattároló sávok egymáshoz közelebb helyezkednek el, így egy FVD-lemezre elméletileg 6 GB-nyi adat fér fel.

Két adattároló réteggel az adattárolási kapacitás 11 GB-ra növelhető és így egy 135 perc hosszú, 1920x1080 pixeles felbontású film számára is van hely egyetlen lemezen. Az ITRI és az OESI előzetes becslése szerint egyébként egy FVD-lemez tizedannyiba fog kerülni, mint egy HD-DVD diszk. Az adatokat a Microsoft Windows Media Video (WMV) 9 és Windows Media Audio (WMA) 9 formátumba lehet kódolni. Ezeknek a formátumoknak a licencösszegei ugyanis jóval olcsóbbak, mint az általánosan használt MPEG-szabványok után fizetendő díjak.


Az első FVD-lejátszókat a BenQ, a Liteon és a Ritek, míg az első FVD-lemezeket az Optodisc és a Prodisc fogja piacra dobni. Az első Forward Versatile Discen megjelenő tartalom tajvani lesz, így hat tajvani játék- és három dokumentumfilm lesz ebben a formában elérhető. A filmeket, a nyersanyagokat és a lejátszókat együtt mutatják be az idén áprilisában megrendezendő Digital Electronic Life Show nevű kiállítás keretében Taipeiben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vax2005. 04. 02.. 22:01||#20
Ezt nem a "High" kategória részére gyártják. Ezért nincsen akkora ugrás. Itt a jogdíjak és járulék ktg-nek lefaragása és az alacsony költség kialakítása a cél. Mint a cikk és én említettem, hogy ennek hol lesz elsõsorban piaca.
© raingun2005. 04. 02.. 10:33||#19
Amúgy szerintem értelmetlen ilyen kis ugrással hardvert fejleszteni, mert egy év múlva már a szoftveres tömörítés annyival jobb lesz, hogy a sima DVD-re is ráférne (persze nem MPEG-ben)
© raingun2005. 04. 02.. 10:32||#18
"Hogy oldják meg egy lemeznél, hogy csak wmv-t meg wma-t lehessen rá írni?"
A DVD egy hardver szabvány, bármilyen formátumban írhatsz rá. De ahhoz hogy a rá írt videó olvasható legyen egy DVD lejátszóban, a szoftveres szabványnak is meg kell felelni.
Tehát az FVD-re is lehet majd bármit ráírni, de csak akkor játsza le egy FVD kompatibilis lejátszó, ha azt a fent említett formátumban teszed.
© BomBa2005. 04. 01.. 15:03||#17
Hogy oldják meg egy lemeznél, hogy csak wmv-t meg wma-t lehessen rá írni?
© vax2005. 04. 01.. 00:07||#16
Ha csak Kina és India lakosságát vesszük az már a föld lakosságának egyharmada. Ráadásul anyagilag az átlag itt élõk nincsennek elengedve mint a világ fejlettebb régióiba. Viszont nagy tömegek élnek akik tudnak és akarnak is a szórakozás ezen területére áldozni. Anyagilag ez egy iszonytatóan nagy húzás volt Kínától és Tajvantól. Kár, hogy nem én találtam ki nekik ezt a szabványt. 😞 Az hogy nálunk nem fog elterjedni, meg ismerni se fogjuk õket nem igazán fogja érdekelni mert piac lesz rá. A Video Cd játszók sem igazán terjedtek el nálunk, kint hihetetlen piaca volt és van még most (is meg filmek hozzá).
© TeszteloPontHu2005. 03. 31.. 19:31||#15
Nem, csak olcsóbban, benne van a cikkben:

"Ezeknek a formátumoknak a licencösszegei ugyanis jóval olcsóbbak"

(Mondjuk az már más kérdés, hogy egy összeg hogyan lehet olcsóbb... Max. alacsonyabb lehet.)
© Fenjoy2005. 03. 31.. 19:02||#14
😊 nem tudom, végülis ha 10 ed annyi lesz pár korong és már beis hozta a 25Gb Bule-t😊 ergo megéri a kérdés az inkább, hogy az adatok mennyi idõmulva vesznek el...errõl semmi informácio nincs, a legtöbb dvdnél is az a baj, hogy pár honap nem is évek után elvesznek az adatok... mondjuk TDK, és Verbatin a bevált, de kitudja ezeken a korongokon is meddig lesznek az adatok... Valahogy még mindig a Cd -k, atadveszétse a legkisebb... sajnos

Üdv
😊
© yy2005. 03. 31.. 16:55||#13
hurrá, van már 5-féle dvd utód
© Axon2005. 03. 31.. 16:24||#12
Izgi lesz majd az elkövetkezõ években optikai író/olvasó eszközöket gyártani. Lassan már van vagy 100 féle-fajta adattároló, meg formátum, meg szabvány és a vásárló majd persze elvárja (jogosan!), hogy a készülék mindegyiket csoklóból kezelje.
© Keldor2005. 03. 31.. 16:18||#11
ez baromi jó lessz<#eljen>

erre már az elején veszek írót

1X najó max 2X<#idiota>