SG.hu·
Támad az FVD
A tajvani Finalized Versatile Disc (FVD) nemcsak a szigetországban, de világszerte hamarosan hódító útjára indulhat. A tervek ambíciózusak, a megvalósulásukra azonban még várni kell.
Az elképzelésről a DigiTimes számolt be. Eszerint a tajvani optikai meghajtókat és lemezeket gyártó cégek eltökéltek, hogy minden lehetséges módon támogatják az új formátumot. Ez azt jelenti, hogy hamarosan megjelenhetnek az első, számítógépekbe beépíthető FVD-meghajtók és az írható FVD-lemezek is. Az alkatrészeket a tervek szerint Kínában készítenék el, a sorozatgyártás pedig az idei esztendő utolsó negyedévében kezdődhet meg.

Az FVD támogatói úgy tűnik, kitűnő alkalmat választottak arra, hogy megvessék a lábukat a világpiacon is, hiszen a HD-DVD és a Blu-ray tábor egymással van elfoglalva, így a mellékpályán akár szép sikereket is elérhet az eredetileg csak a tajvani piacra szánt termék. Az FVD-nek számos előnye van a konkurens formátumokkal szemben. Az egyik és ez a legnagyobb, hogy gyakorlatilag sem a hardvereszközökre, sem a lemezekre nem kötelező a licencdíjak megfizetése a DVD Forum számára. Ez máris azt jelenti, hogy a Finalized Versatile Disc olcsó és ezáltal vonzó alternatíva lehet.
Az új optikai formátum első verziója, az FVD-1 egy egyoldalas, egyrétegű lemez esetében 5,4 GB-os adattároló kapacitást tesz lehetővé, ez a kapacitás a kétrétegű diszknél 9,8 GB-ra nő. Az FVD-2 névre hallgató második verzió 6 GB-os kapacitást biztosít az egyoldalas egyrétegű, illetve 11 GB-os kapacitást az egyoldalas kétrétegű lemezek esetében. Az FVD a Microsoft-féle Windows Media Video (WMV) 9 és Windows Media Audio (WMA) 9 Professional kodekeket támogatja. A WMV 9 kodek használata mellett egy FVD-1 lemez 135 percnyi nagy felbontású videoanyagot tárol.
Korábban már az is eldőlt, hogy többek közt a LiteOn Technology, a BenQ, a Mustek és a Quanta Storage kínálatában találkozhatunk majd FVD lejátszókkal, FVD lemezeket pedig a Ritek, a CMC Magnetics, a Prodisc Technology és a U-Tech Media cégek fognak gyártani.