SG.hu

Lefoglalták a Mátrix DC++ hubot

Az ASVA mai közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a múlt héten akciót hajtottak végre egy személy ellen, aki az interneten keresztül illegálisan árult filmeket és szoftvereket, és az akció következtében Magyarország legnagyobb fájlcserélő hálózata, a Mátrix DC++ hub is megbénult.

A rendőrség lefoglalt egy szervergépét, amely 30 darab merevlemezt tartalmazott, együttes kapacitásuk elérte a 4,4 terabyte-ot. Az elkövető személy számítógépén pedig további 1,2 terabyte mennyiségű adatot, elsősorban szerzői jogvédelem alatt álló filmeket találtak. A lefoglalások hatására a Mátrix hub, az ország legnagyobb fájlcserélő rendszere is megbénult.

A nyomozás az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) feljelentése alapján indult el. Számítástechnikai szakértők és a szervezet munkatársainak segítségével kiderült, hogy a letöltésre kínált adatokat tartalmazó szervergép és a hozzá tartozó számítógépek hol találhatók, valamint felfedték a gépeket üzembe helyező és a banki átutalásokat fogadó személy kilétét is. Ezt követően a rendőrség munkatársai négy helyszínen összehangolt és megtervezett akciót hajtottak végre, mely eredményeképpen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, valamint lefoglalták az illegális tevékenységre használt számítástechnikai eszközöket.

A szervert üzemeltető tettes az általa megadott IP címről szerzői jogvédelem alatt álló filmeket, szoftvereket, valamint zenei felvételeket kínált letöltésre 3000 forintért. A regisztráció egyszerűen működött, a megadott e-mail címen érdeklődő kapott egy jelszót, mellyel megnézhette, hogy a rendelkezésre álló filmek, szoftverek, zenék közül mit szeretne letölteni, majd a megadott bankszámlaszámra elküldte a fenti összeget. Az átutalás után megkapta a letöltésre alkalmas jelszót, és már le is tölthette a kívánt fájlokat.

A rajtaütés során a rendőrség négy darab számítógépet foglalt le. A rendszert üzemeltető személy bankszámlakivonatára néhány hét leforgása alatt több százan utalták át a fenti összeget, így az elkövető a szervezet közleménye szerint 1,5 millió forintot keresett az illegális tevékenységgel. További szakértői vizsgálat folyik annak megállapítására, hogy a fájlcserélő rendszer mekkora vagyoni hátrányt okozott a filmforgalmazóknak.

Kálmán András, az ASVA igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta: "Ma már az internet, és elsősorban a fájlcserélő rendszerek jelentik a filmkalózkodás gócpontjait. Nagyon örülünk, hogy a rendőrség munkatársaival együttesen ilyen sikeres akciót hajtottunk végre. Talán a rendőrség folyamatos jelenlétével végre tudatosul az emberekben, főként a fájlcserélő programokat használókban, hogy az illegális filmletöltés és másolás bűncselekmény, melynek jogi következményei vannak. Meggyőződésem, hogy ennek az esetnek lesz folytatása."

Kapcsolódó fórumtopik

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)