Gyurkity Péter

Közeledik a Kazaa elleni per vége

Újabb meghallgatásokkal folytatódott a fájlcserélgető alkalmazást kifejlesztő cég, a Sharman Networks, valamint annak vezetői ellen indított per, amely lassan a végéhez közeledik.

A vállalat tulajdonosai a mostani meghallgatáson ismét azzal védekeztek, hogy nem felelősek a felhasználók által elkövetett jogsértésekért, hiszen semmilyen módon nem befolyásolhatják azt, hogy a felhasználók a letöltés után milyen célokra alkalmazzák a szoftvereket és egyéb, szerzői joggal védett tartalmakat. A pert megindító ausztrál kiadók azonban nem értenek egyet ezzel a gondolatmenettel, és továbbra is jelentős összegű kártérítést követelnek a vállalattól, amely adataik szerint több mint 100 millió internetezőt fog össze egyetlen közös hálózatban.

A kiadók többek között azt vetették a Sharman Networks szemére, hogy havonta mintegy 3 milliárd zeneszám letöltésében segédkezik, így minden egyes hónapban óriási, több millió dolláros kárt okoz a kiadóknak. A szerdai meghallgatáson a Sharman ügyvédei elismerték, hogy egyes felhasználók folyamatosan megsértették a szerzői jogokat, de ismételten hangsúlyozták, hogy a vállalat nem felelős ezen cselekedetekért.


Tony Meagher, a vállalatot védő egyik ügyvéd indoklásában a fénymásolókat és a videófelvevőket gyártó vállalatok példáját említette: ezek a cégek nem felelősek a szerzői joggal védett tartalmak illegális másolásáért, pedig erre alkalmas eszközöket gyártanak. A legfőbb kérdés ezért Meagher szerint az, hogy vajon a Kazaa nélkülözhetetlen segítséget nyújtott-e a felhasználóknak az anyagok terjesztésében. "A felhasználás feltételeit összegző dokumentumban értésére adjuk ezen felhasználóknak, hogy nem használhatják a programot illegális célokra" - jelentette ki Meagher a meghallgatáson.

Murray Wilcox bíró azonban félbeszakította az ügyvéd beszédét, arra hivatkozva, hogy a tapasztalatok szerint a legtöbb felhasználó általában nem olvassa el ezen feltételeket, kivéve, ha valamilyen okból rendkívüli fontosságot tulajdonít ennek. A kiadókat képviselő szakértők ezzel egy időben azzal érveltek, hogy a Kazaa nemcsak lehetővé teszi a szerzői jog megsértését, hanem erre bíztatja és ösztönzi is a felhasználókat. Éppen ezért kártérítést követelnek a cégtől - amennyiben sikerrel járnak, minden valószínűség szerint egy következő eljárás indul majd az összeg megállapítására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #4
    Ez borzasztó. A fegyverekkel meg embereket ölnek, mégsem pereli be senki a fegyvergyárakat. Akkor hogy van ez ?
  • mechorg #3
    Én is ezt figyeltem! Azért adja a szerződést hogy elolvassam, és akkor, és csak akkor telepítsem fel a programot, ha elfogadtam. Attól fogva hogy elfogadtam, senkit nem érdekel hogy elolvastam-e... Nem véletlenül van lakásmaffia.

    Bezzeg ha felhasználókat perelnek akkor mérnemolvastákelakikötsögök.
  • pemga #2
    Murray Wilcox bíró azonban félbeszakította az ügyvéd beszédét, arra hivatkozva, hogy a tapasztalatok szerint a legtöbb felhasználó általában nem olvassa el ezen feltételeket,


    Hmm, ez azt jelenti, hogy ha én nem olvasom el az MS EULA-t, hogy Gatyesz nem felelős semmiért, amit a vasban, vagy az adataimban okoz a szutyka, akkor ő azért felelős lesz? És ez egy bíró? :). Kérhetnénk akkor talán ebben a kérdésben a konzisztens állásfoglalását? :).
  • Hegyikecske #1
    SZánalmas ez a húzakodás...