Gyurkity Péter

Újabb vállalatok az EU kontra Microsoft ügyben

A szoftveróriás oldalán öt újabb vállalat, míg az Európai Unió mellett négy új játékos csatlakozik a hosszú ideje húzódó bírósági perhez, amely az EU Luxemburgban ülésező bírósága előtt folytatódik.

Az európai országokat tömörítő közösség bírósága közel egy éve döntött úgy, hogy a Microsoft tisztességtelenül járt el piaci vetélytársaival szemben, ezért a vállalatot 497 millió euró megfizetésére kötelezték, valamint arra, hogy piacra dobja a Windows butított változatát, amely nem tartalmazza a vállalat saját lejátszó szoftverét. A Microsoft fellebbezett, így került az ügy az Európai Bíróság elsőfokú tanácsa (European Court of First Instance, CFI) elé. Hubert Legal bíró, az öttagú testület elnöke nemrég tízoldalas dokumentumot adott ki, amelyben engedélyezte, hogy újabb vállalatok csatlakozzanak a meghallgatásokhoz.

A korábban benyújtott okmányokat nem hozzák nyilvánosságra, viszont az újonnan csatlakozó vállalatok hozzájuthatnak ezekhez - igaz, az üzleti titoknak minősülő részletekbe még ők sem tekinthetnek be. Legal elmondása szerint azon szervezetek kérelmét hagyták jóvá, amelyek valamilyen formában érintettek az ügyben és kénytelenek saját tagjaikat is megvédeni. Éppen ezért nemcsak vállalatok, hanem egyes érdekcsoportok is csatalakozhattak, amelyek többsége korábban már részt vett valamilyen meghallgatáson.

A Microsoft oldalán öt szervezet csatlakozott a perhez. Ezek közé tartozik a szoftveróriás két megbízható szövetségese: az Association of Competitive Technology, illetve a Computer Technology Industry Association, amelyek már jó ideje szoros kapcsolatban állnak a vállalattal. E két szervezeten kívül európai vállalatok sorakoztak fel a Microsoft mellett: a holland DMDsecure.com, a svéd Exor, valamint a norvég Mamut és az olasz TeamSystem által alkotott szövetség.

Az Európai Unió oldalán a RealNetworks, a hamburgi Free Software Foundation, a washingtoni Software and Information Industry Association, valamint a Los Angelesben székelő VideoBanner sorakozott fel. A Microsofttal korábban peren kívül meggyezett szervezetek - így a Computer and Communications Industry Association, illetve a Novell - már nem vesznek részt az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #1
    újabb pénzszívók..