Berta Sándor

Meredeken nő a kínai internetezők száma

Ám ennek ellenére az ázsiai ország az internetezők számának tekintetében még mindig csak a második lesz a világon. Az első helyet ugyanis az idei növekedés ellenére is stabilan őrizni fogja az Egyesült Államok.

Az Analysis International nevű pekingi piackutató intézet most nyilvánosságra hozott felmérése szerint a 2005-ös esztendő végére kínai internetezők száma Kínában eléri majd a 134 millió főt, ami körülbelül 30 százalékkal több internetezőt jelent, mint ahányan 2004-ben használták a világhálót. A nemzetközi elemzők a kínai piackutató intézetnél jóval kedvezőbben ítélik meg az országban hálózaton lévők számának alakulását. Ezen információk szerint 2004 év végén összesen 94 millió kínai használta kisebb-nagyobb rendszerességgel az internetet. A növekedés mértéke tavaly nyáron 28 százalékos volt, ám a tavalyi esztendő végére a nemzetközi elemzők információi szerint ennél jóval nagyobb mértékben nőtt az ázsiai országban a netezők száma.

A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy Kínában hónapról-hónapra egyre népszerűbbek az online játékok, ezzel párhuzamosan pedig egyre többen csatlakoznak a világhálóra, és később már nem csak az online játékok miatt maradnak fenn. A kínai online játékosok száma tavaly 61 százalékkal nőtt és elérte a 24 millió főt. Az internet-szolgáltatók bevétele szintén nőtt, méghozzá 89,5 százalékkal és így ezeknek a cégeknek a bevétele elérte a 434 millió dollárt. Az előrejelzések szerint 2005 végén már 35 millió kínai fog valamilyen online játékkal játszani és a növekedés mértéke több, mint 50 százalékos lesz ezen a piaci területen. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a kínai internetpiac továbbra is dinamikusan növekedni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valaé valaé ná #10
    Akkor tuti megelőznek majd a SETI-ben
  • Mice #9
    The comprehensive overseas duty specialized hardware goods transaction occupation [ saint rides soldier hunter bandits and thieves master pastor Sa full master 德鲁 Iraq ] the drawing literature exploration frequency channel area trade union

    nagyon idevág amúgy:))
  • Robin Hood #8
    综合 海外 任务 专业 硬件 物品 交易 职业[圣骑 战士 猎人 盗贼 法师 牧师 萨满 术士 德鲁伊] 绘画 文学 探索频道 地区 公会

    Syerintem is... :D
  • akyyy #7
    arra lennék kívánics, az ilyen kutatásokat hogy végzik?
    megkérezik az embereket?(menyeien hazudnak)
    megszámolják, hogy épp hány ember netezik?(mennyit számolnak meg kétszer-háromsor-50szer)
  • pite #6
    Nincsenek elmaradva...
  • pite #5
    <A HREF="http://www.wowar.com/">Nincsenek elmaradva...</A>
  • haxoror #4
    "Az előrejelzések szerint 2005 végén már 35 millió kínai fog valamilyen online játékkal játszani és a növekedés mértéke több, mint 50 százalékos lesz ezen a piaci területen."

    És mit fognak játszani 35 millióan? Mármint vajon melyik gamák a legnépszerűbbek arrafelé?
  • Supergamer_real #3
    "Meredeken nő a kínai internetezők száma"

    Ez lehet, hogy összefüggésben van azzal, hogy a kínaiak száma is meredeken nő
  • FTeR #2
    egész kínára kevesebb IP cím jut, mint egy átlagos USA egyetemre :D
    nem véletlenűl eröltetik az IPv6ot ;)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    egyelőre csak szopnak, mer alig van IP címük ^.^
    de aztán IPv6 jön .. és jajj nekünk :C