Berta Sándor

Minden eddiginél keményebb német fellépés a spam ellen

A jövőben az eddiginél szigorúbban akarja védeni a felhasználók érdekeit a német kormány. Renate Kühnast, a Zöldek fogyasztóvédelmi minisztere az emelt díjas SMS-ek és a spammerek ellen is fel akar lépni.

A tervek szerint a jövőben a több, mint egy euróba kerülő emelt díjas SMS-szolgáltatást nyújtó cégeket arra köteleznék, hogy tüntessék fel az adott szolgáltatás mennyibe kerül. A felhasználóknak pedig vissza kell igazolniuk minden esetben, hogy tudomásul vették: a szolgáltatás emelt díjas. Ezenkívül a csengőhangokról, logóról és más hasonló szolgáltatásokról szóló televíziós reklámokban a cégeknek legalább annyi ideig kell megmutatniuk az árat, mint amennyi ideig az emelt díjas telefon- vagy SMS-vonal telefonszáma is látható. A német kormány az előterjesztésről várhatóan holnap tárgyal és amennyiben elfogadja a javaslatot, akkor a német szövetségi parlament még februárban elfogadhatja az erről szóló törvényt.

De nem csak az emelt díjas SMS-ekkel szemben hirdetett harcot Renate Kühnast hanem a spammerekkel szemben is. A javaslat értelmében ugyanis a jövőben minden kéretlen elektronikus reklámlevelet küldőt akár 50 ezer eurós pénzbüntetéssel is lehet büntetni, amennyiben tömegesen küld ilyeneket. Ugyan a német parlament már 2004 júliusában elfogadta a kéretlen reklámtevékenységről szóló törvényt, ám abból hiányzott a kiszabható konkrét pénzbüntetés mértéke. Ezt a hibát korrigálhatja az a javaslat, amelyet a miniszter most terjesztett elő és amely elfogadása esetén a tervek szerint nem a kéretlen reklámtevékenységről, hanem a telekommunikációs szolgáltatásokról szóló törvénybe kerülne be.

Az új törvény- és törvénymódosító indítványoktól függetlenül a német Telekommunikációs és Postai Szabályozási Hatóság (RegTP) bejelentette, hogy a jövőben az eddiginél még keményebben fog fellépni a spam ellen, érkezzenek azok e-mailen, faxon vagy más módon. A sajtóközlemény szerint a RegTP a törvények adta minden lehetőséget ki fog használni a spam visszaszorítására. Probléma azonban az, hogy a legtöbb spam külföldről, főleg az Egyesült Államokból és Ázsiából érkezik Németországba, így kérdéses, hogy lesz-e eredménye a szigorításoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #3
    Azok a mocskos spammek...
  • DOT #2
    Aha.. 8-as fontmérettel a sarokban :)
  • FTeR #1
    nálunk már ezer éve van ez az emelt díjas árkiírásos cucc, jeeeee
    "a hívás díja percenként 240Ft+ÁFA"