Berta Sándor

Texasi kártérítési per spammerek ellen

A két férfi esetében "igazi nagyhalakról" van szó, mert a spam-ellenes aktivisták szerint ők a világ öt legnagyobb spammere közé tartoznak. A szakemberek és a hatóságok ezt a csapatot Top Five-nak is szokták nevezni.

Az amerikai szövetségi állam több millió dollárra pereli a kéretlen elekronikus reklámlevelek küldőit. Amint azt Greg Abbott texasi államügyész elmondta, a két spammert azzal vádolják, hogy mint a PayPerAction L.L.C., a Leadplex L.L.C. és a Leadplex Inc. nevű vállalatok felelős vezetőit őket terheli a felelősség több millió kéretlen elektronikus reklámlevél szétküldését. A vádlottak - akik közül az egyik a Texasi Egyetem egyik hallgatója - a vádirat szerint megsértettek számos texasi és szövetségi törvényt, valamint texasi kereskedelmi rendeleteket. A spammerek ügyvédje ugyanakkor visszautasította a vádakat, mondván az ügyfelei mindig törvényesen jártak el.

A vádirat szerint a három cég félrevezető szövegeket tartalmazó e-mailek millióit küldte szét. Ezek között voltak olyan elektronikus levelek is, amelyekben valamilyen fontos ügyre hivatkozva felszólították a címzetteket, hogy postafordultával és nagyon sürgősen adják ki a személyes adataikat. Ezeket az információkat később a három vállalat személyenként 28 dollárért eladta különféle piackutató cégeknek.

Abbott szerint nincs szó tévedésről. A spam napjainkban ez az egyik olyan probléma, ami leginkább bosszantja a felhasználókat. Éppen ezért minél erélyesebben kell fellépni ellene és a spammerek ellen. Texas szövetségi állam jelenleg is több vállalattal dolgozik együtt úgynevezett spam-csapdák kifejlesztésében, felállításában és üzemeltetésében. Ezek között a cégek között van például a Microsoft is. Ezek a hamis kontók egyetlen célt szolgálnak: bizonyítékok gyűjtését a kéretlen elektronikus leveleket küldő magánszemélyek és vállalatok ellen.

Amint azt Greg Abbott elmondta: az elgondolás sikeres volt, hiszen csak a három, az ügyben érintett cég ellen 24 ezer bizonyítékként szolgáló és felhasználható spam e-mail gyűlt össze. Az államügyész ugyanakkor a kártérítés összegéről nem akart nyilatkozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OliApa #2
    Hát ja. Egy 2001-es felmérés szerint a spam-ek már akkor, az internetforgalom 8%-át uralták.
  • formatuq #1
    texas-ban van halalbuntetes, en siman nekik adnam a fonyeremenyt. aztan majd a tobbi kocsog elgondolkozna kicsit. en nem dolok be nekik, kart nem igen tudnak okozni nekem, max. bosszantanak. de valojaban mekkora internetes forgalmat generalhat -feleslegesen- ez a sok szemet amit ezek a retkek kuldenek???

    oket kene kibannolni a vilagurbe urszemetnek.