Berta Sándor

Európai szoftverszabadalmak - újabb lengyel vétó

A tervek szerint az Európa Tanács szoftverszabadalmakra vonatkozó legújabb javaslatát hétfőn tárgyalták és fogadták volna el. A sikeres szavazást, mint már korábban, ezúttal is Lengyelország, illetve a lengyel európai uniós képviselők akadályozták meg.

A szoftverszabadalmi javaslat ellenzői így most minden erejükkel a Német Kereszténydemokrata Unióra (CDU), illetve annak európai uniós képviselőire próbálnak hatni. Amennyiben ugyanis sikerül meggyőzni a német pártot, akkor a javaslat egy időre lekerülhet a napirendről és újra be kellene nyújtani azt.

A NoSoftwarePatents.com oldal üzemeltetői nyílt levélben fordultak a CDU elnökéhez, Dr. Angela Merkelhez, amiben arra kérik, hogy "ő és a párt minden erejét vesse be ahhoz, hogy a javaslat - ebben a formájában - végérvényesen lekerüljön az Európa Tanács napirendjéről". A levél kitér arra is, hogy a CDU vállaira most óriási felelősség nehezedik, hiszen az európai uniós képviselői száma révén kulcspozíciót tölt be az ügyben.

A szoftverszabadalmak kérdésében döntő jelentőségű lesz, hogy milyen döntés születik a német parlament, a Bundestag idén február 5-ei ülésén. A tervek szerint ugyanis a napirendi pontok között megtalálható az a képviselői beadvány, amely arra kéri a képviselőket, hogy szavazzanak - frakciótagságuktól függetlenül - a tervezett európai szoftverszabadalmak ellen. Ráadásul hasonlóan fontos az is, hogy miként dönt a szoftverszabadalmak kérdésében a következő ülésén, amely egyébként szintén február 5-ére esik, az Európai Parlament Jogi Bizottsága. Florian Müller, a CDU németországi és európai uniós képviselője reméli, hogy ezen a napon két olyan kedvező döntés fog születni, amelyek "megvédik és a jövőben is lehetővé teszik az innovációt és a szabad versenyt a szoftverpiacon és ezáltal az egész európai társadalom és gazdaság jólétét szolgálják majd".

Hasonlóképpen bízik a kedvező döntésekben a müncheni főpolgármester, Christian Ude is, aki több levelében is arra kérte Brigitte Zypries szövetségi igazságügyi minisztert és a német európai uniós képviselőket, hogy szavazzanak és harcoljanak minden a rendelkezésükre álló eszközzel a szoftverszabadalmak bevezetésére vonatkozó javaslat elfogadása ellen. Mint ismeretes a bajor főváros a Linux mellett döntött, így München számára különösen fontos, hogy milyen döntés születik ebben a kérdésben, mind a Bundestagban, mind pedig az Európai Parlamentben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TH448 #10
    Sziasztok!
    Tudja valaki, hogy a legújabb beadvány miket tartalmaz? Én olyat is hallottam, hogy csak olyanokat lehet levédeni, ami konkrét hardware-hez kapcsolódik, mint vezérllő (pl.: hűtőszekrény vezérlő algoritmusa). De az utolsóban sajna nem vagyok biztos. Mit is tartalmaz?
  • stukov #9
    A magyarok a németek mellett szavaznak úgy tudom..
  • GABOR16 #8
    Szerintem jelenleg is Igen el vannak, pedig szerintem fontos lenne meghozni egy helyesebb döntést. Igy csak további rossz döntés lenne, de már országon kívűl is.
  • Cat #7
    első körben igen volt, utána volt a tüntetés a külügyminisztérium előtt, tiltakozott kovács kálmán, szóval per pillanat szerintem még a minisztérium se tudja :)
  • echo #6
    A magyar álláspont mi az ügyben? Szerintem nem lenne érdektelen megemlíteni egy ilyen jellegű cikkben ezt sem...
  • strogg #5
    írni megint nem tudok, bocs:)
  • strogg #4
    http://www.linux.hu/article.php?id=4690
    egyre inkább senkinek nem érdeke alávágni a nyílt forrásnak. NEm nagyon féle mostmár.
    Nem is tudo melyik hír kapcsán, de kb 1-2 hete írtam ,hogy az m$ sok fronton megakadt a nyílt forrással szenben, vagy csak úgy általában. Ez az egyik ilyen kérdés.
    Engem jobban izgat az, hogy milyen hatássa lesz a windows eladásokra, hogy az EU területén csak MP nélküli wint árulhatnak. Mert tudtommal így szól a dolog, hogy az EU-ban MP nélkül kell szállítani az XP-t.
  • Macc #3
    Csak az a gaz, hogy meg is fogja tenni, es igy hiaba konyorognek a EUs kepviseloknek, ha mar eladtak magukat.
  • Axon #2
    Na, a jó öreg Billi gyerek most elkezedheti teletömni a CDU képviselők zsebét is zsíros dollárokkal avagy mégzsírosabb eurókkal.
  • Razgon #1
    Hehe...
    hehe...

    MUHAHAHAHAHAHAHAHAHA!