Gyurkity Péter

Európában épít új gyártósort a Dell

A vállalat szóvivője megerősítette, hogy a növekvő kereslet kielégítésének érdekében egy második európai gyártósor felépítését tervezik, de a pontos helyszínről egyelőre még nem született döntés.

Az újabb üzemről szóló híreszteléseket maga Michael Dell, a vállalat alapítója és igazgatótanácsának elnöke indította útjára, aki szintén a növekvő keresletet említette a bővítés legfőbb indokaként, és hozzátette, hogy az elmúlt évben egyedül Európában 30 százalékos növekedést értek el. A Dell jelenleg egy gyártósorral rendelkezik Európában, amely az írországi Limerickben található, és több mint háromezer embert lát el munkával.

Egyes elemzők korábban arra következtettek, hogy a második gyártósor szintén a szigetországban épül fel, de ennek valószínűsége - elsősorban a magas bérek miatt - igen csekély. A vállalathoz közel álló források szerint Franciaország a legnagyobb esélyes, más források azonban cáfolták ezt az információt, és maga Dell sem szolgált bővebb információval a lehetséges helyszínekről.


A vállalat szóvivője az ElectricNews.net internetes híroldalnak adott interjújában elmondta, hogy az előkészítés némi időt vesz igénybe, és leszögezte, hogy továbbra is Limerick lesz a cég európai központja. "Folyamatosan egyeztetünk a bővítésben szóba jöhető országokról, és igyekszünk azt a megoldást választani, amely a legjobban szolgálja vásárlóink érdekeit. Egyelőre azonban sem a helyszínről, sem a pontos határidőről nem született megegyezés, így korai lenne az esélyeket latolgatni. Nincs okunk a sietségre, hiszen írországi üzemünk egyelőre el tudja látni az európai régiót" - jelentette ki a vállalat szóvivője.

A Dell döntése szinte egyedülálló a PC-gyártók körében, hiszen legtöbb riválisuk az elmúlt éveken inkább ázsiai gyártókkal kötött szerződést, és a távol-keleti olcsóbb munkaerőt kihasználva igyekeznek csökkenteni a működési költségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #3
    Jó lenne ha nem csak azt néznék. Akkor talán van esélyünk. De azért a kormányzatnak is kellen érte tennie. Azért ez ahova megy a többit is vonzani fogja ha elégedett lesz vele a Dell.
  • TeszteloPontHu #2
    Romániában még olcsóbb...
  • Sityi #1
    Jöjjenek ide Magyarországra! Itt aztán olcsó a munkaerő...