Gyurkity Péter

Amnesztiát hirdet a Microsoft

A redmondi cég bejelentése szerint ingyen és bérmentve becserélhetjük a Windows operációs rendszer azon kalózmásolatait, amelyek november előtt, előre telepítve kerültek forgalomba.

Az ajánlat kizárólag a Windows XP Home, illetve Professional rendszerekre vonatkozik, és személyenként legfeljebb öt példányt cserélnek ki. A csere - a csomagolási és szállítási díjaktól eltekintve - ingyenes. Alex Hilton, a Microsoft részéről elmondta, hogy az OEM szektor jó ideje a kalózkodás melegágya, és a speciális ajánlattal elsősorban ezen kívánnak változtatni. "Néhány esetben - különösen a Távol-Keleten, illetve Kelet-Európában - rendkívül jó minőségű hamisítványokat is találtunk. Egy megfelelő ajánlattal azonban megszüntethetjük ezt a piacot" - jelentette ki Hilton.

Elmondása szerint a felhasználók - amennyiben nem biztosak a számítógéppel együtt vásárolt az operációs rendszer eredetiségében - közvetlenül a Microsofthoz fordulhatnak, és nem kell tartaniuk jogi következményektől, ha bebizonyosodik, hogy kalózpéldányról van szó. "Amennyiben kalózmásolatra bukkanunk, a felhasználóval szemben nem indítunk eljárást, de könnyen előfordulhat, hogy az üzlet, illetve az azt ellátó személyek vagy társaságok ellen pert indítunk. A fogyasztó megbüntetése helyett a forrást szeretnénk elvágni" - jelentette ki Hilton.

Hozzátette, hogy az operációs rendszer cseréjéhez a felhasználónak be kell küldeni a blokkot, és ki kell töltenie egy nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell annak az üzletnek a nevét és címét, ahol a kalózpéldányt vásárolta. Hilton elmondása szerint elsősorban brit vásárlók jelentkezését várják, de egyes szakértők szerint könnyen előfordulhat, hogy a vártnál jóval nagyobb érdeklődés mutatkozik az ajánlat iránt.

Erre korábban is volt példa: amikor a Microsoft elindította a Windows Genuine Advantage programot, mindössze 20 ezer érdeklődőre számítottak, de egy hónap alatt közel 800 ezer felhasználó jelentkezett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #22
    Hozzáteszem hogy a cikk elég béna..
  • Laci73 #21
    :)
  • Cat #20
    http://index.hu/tech/uzlet/microfree112/
  • Wilddog #19
    Egyesült Államoktól minden keletre van.
  • Robox #18
    hmm miket ki nem találnak méghogy nem lesz jogi következménye! de spicli az leszel!
  • NEXUS6 #17
    Hát az lehet, viszont én mégis egyet értek vele;)
  • Tetsuo #16
    A hozzászólásod szemantikailag & grammatikailag elég gyatra..
  • [HUN]PAStheLoD #15
    a cikk csillagos 0-ás. ellentmondásba van a tényekkel, ill. néhol önmagával . .a címe pedig mintha a blikkből szalasztották volna.
  • whitehawk #14
    mint a BSA internetes feljelentő lapja....
  • Güzüke #13
    És mi van, ha Office-t is találnak a delikvens gépén, meg még egy rakás MS-os szoftvert?
    És azt is közlik majd a kedves tulajjal, hogy ha az ingyen kicserélt szoftvert frissíteni akarja majd Longhornra, akkor az már nem lesz ingyenes?
    Nekem is van olyan ismerősöm, aki azért használ pl. kalóz NAV-ot, mert amikor meghallotta, hogy évente rá kell áldoznia csak erre 10-15eHUF-ot, azonnal kalózpéldányért kiáltott.