JohnnyCage

Nem járt le a fényképfilm ideje

A digitális kamerák lendületes térhódítása ellenére a felhasználók továbbra is ugyanolyan gyakran alkalmazzák a hagyományos filmre épülő fényképezőket, mint korábban.

Az International Data Corp. (IDC) "2002 Image Bible" (Fénykép Biblia 2002) jelentése szerint az idei évben hozzávetőleg mintegy 78 milliárd digitális fotót készítenek, illetve osztanak meg egymás között a felhasználók. A kedden nyilvánosságra hozott jelentésben az International Data Group. (IDG) piackutatással foglalkozó leányvállalata azt állítja, az elkészült digitális fényképekből mintegy 25 milliárd papírkép fog készülni.

Mindez azt jelenti, hogy az analóg, hagyományos filmet használó fényképezővel készült fotók még mindig toronymagasan vezetik a piacot. A hagyományos filmekből készített papírképek száma az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is mintegy 100 milliárd darab lesz.

Chris Chute, az IDC elemzője úgy véli, a felhasználók digitális fényképezőgépet alkalmaznak, amikor a felvétel azonnali elektronikus továbbítására, vagy számítógépes felhasználására van szükség. Ez többek között a fotóriporterekre jellemző. Amennyiben azonban a felvételből papírképet kívánnak készíteni a felhasználók, inkább a jól bevált filmes készüléket alkalmazzák, tette hozzá Chute.

Az IDC jelentése szerint a digitális kamerával rendelkező felhasználók 77 százaléka jelenleg is használja filmes készülékét, valamivel több, mint 50 százalékuk pedig gyakrabban veszi kézbe hagyományos fényképezőjét, mint a digitális változatot. - Mindkettő különböző igényt elégít ki - mondta Chute. - A digitális kamerákat azért használják az emberek, mert könnyű megosztani egymás között a felvételeket, a filmre rögzített képeket pedig egyszerűbben és olcsóbban kidolgoztathatják papírképpé - folytatta az elemző, aki szerint a jelenlegi egyensúly az elkövetkező években a digitális kamerák felé fog billenni, elsősorban a kapcsolódó szolgáltatások árának csökkenése miatt.

- Úgy gondoljuk, 2004 - 2005 tájára általánosan elterjednek a digitális képek kidolgozásához szükséges eszközök, és a digitális fotók kinyomtatása hasonlóan egyszerű és olcsó lesz, mint a filmek előhívása és kidolgoztatása. A film ezzel azonban korántsem hal ki, és még akár 30 - 40 évig is kihúzhatja a piacon - mondta Chute.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #18
    Csóró és tudatlan? Nos én azt tudom, hogy egy 25eFt-os analóg masinával (AI autofókusz, stb.) olyan képeket lehet csinálni, mint digitálisból egy 200eFt-ossal... (Az expozíciós idő rövidsége is fontos szempont!) Utóbbit nem tudom megvenni, az olcsóbb digitálisakkal meg már inkább nem szórakozom. Vagyis, csak majd ha úgy 50 körül ugyanilyen minőséget kapok.
  • zoli_x #17
    ez jellemzően a csóró és tudatlan emberek cucca marad, de nyugaton már kevesen nyűglődnek analóggal

    viszont nyilván valahol szomáliában nehezebb rávenni valakit egy 3 dolláros filmmel eggyütt adott eldobható gép vétele helyett egy (ott) féléves fizuba kerülő gépre

    és a statisztikák így már jobban megállják a helyüket, ha globálisan nézzük

    meg mondjuk gagyibb országokban nem elterjedt a digiképek nyomtatásához az infrastruktúra igazán, ezért marad az analóg

    nem is szólva az öregekről akik nem tudnak/akarnak fejlődni agyilag már
  • RpPRO #12
    En nem sokat gondolkoztam, amikor tavaly megvettem a masinamat es analogot vettem (eos30), csak egy halvany pillanatig futott at az agyamon valami digis cucc. A canonok tenyleg jok, de sztem sokkal fontosabb milyen objektivet teszel ra. Az objektivre nem szabad sajnalni a penzt. Legyen minel jobb a fenyereje.
  • Yfel #10
    Egyetértek veled.

    A digitális kamerákkal nekem is az a bajom, hogy ugyanolyan áraban sokkal rosszabbat kapsz mint analógban.

    nekem egy belépőszintű Kodak digitális van, de most, hogy belegondolok, sokkal jobban jártam volna, ha ugyanennyi pénzből analóg gépet veszek... sokkal jobb minőségű képeim lennének most :)

    Egyébként ha gyenge fényviszonyok között akarsz rendes képeket készíteni, elég drága digitális kamerákat kell hozzá venned. (Ilyen viszonyok között mindenkit óva intek a Kodak DX3215-től... nagyon szar képeket csinál)

    Y

    Ui.: Lehet, hogy mégis be fogok fektetni egy "hagyományos" fényképezőgépre... a filmek meg az előhívás árát egyébként is kifizetem így elemekre ;)
  • Efreet #7
    nem véletlen, hogy még mindig fejlesztenek és árulnak 'nagyfilm'-et is... egy FF nagyfilmes fotónál részletgazdagabb digiképet nagyonnagyonsok megapixellel lehetne csak gyártani, a mostani 14-16MP-k még nem tartanak ott :)
    persze, én is a digigépre fotózok 200 képet (ebből 20at használok kb), a filmesre viszont csak azt a bizonyos 20at lövöm el. jóval nagyobb szabadságot ad a digitális masina, de még a 6MP se mérhető fel egy erős középkategóriás normálfilmes gép által előállított képpel. mindennapokra fun, de félprofi-profi célokra marad a film továbbra is :)
  • MuERTe #6
    A kommersz "jóvanaz" kategóriában biztos.
  • Devla #5
    Ha digitalis geppel csinalok egy kepet azt azert teszem, hogy a szamitogepemen tarolhassam a kepet es nem azert, hogy kinyomtassam. Analog geppel csak ugy lehet megnezni a kepet, ha elohivatom. Igy ertelmetlen osszehasonlitani a kettot, analog gepnel az osszes kepet elohivatjak, digi geppel pedig csak keveset szokas kinyomtatni, tehat joval tobb kepet csinalnak digi geppel mint analoggal, ha a fenti szamok igazak. Szvsz mar reg lejart a film ideje.
  • Cheky #4
    ez, így ebben a formában nem igaz! :)

    persze ha ki akarjuk nyomtatni, akkor igazad van, de ha digitálisan, gépen nézzük, akkor van egy kis különbség
  • MuERTe #3
    Nem is szólva arról, hogy még a legjobb digitális gépek fölbontása sem versenyezhet az "analóg" filmekével.
  • MATRIX #1
    Csak azert mert olcsobb, nincs mindenkinek tobb szazezer forintja, hogy vegyen digitalis fenykepezot, meg meg melle egy jo nyomtatot...