Berta Sándor

Tiltakozás az olasz fájlcserélő-törvény ellen

Miután elfogadták Európa legszigorúbb fájlcserélők-elleni jogszabályát Olaszországban, melynek alapján börtönbüntetés vár a szerzői jogsértést elkövetőkre internetes tiltakozáshullám kezdődött.

Az elmúlt napokban a kormány, az olasz szenátus, valamint a Siae, vagyis az olasz szerzői jogvédő szervezet honlapjai váltak egymás után DDOS-támadások áldozatává. Ám a tiltakozás még koránt sem ért véget, a Bo.Bi-csoport ugyanis május 31-ére internetes sztrájkot hirdetett az olasz Kulturális Minisztérium honlapjával szemben. Mindez azt jelenti, hogy a weboldalt a szervezők reményei szerint azon a bizonyos napon lehetetlen lesz elérni, ugyanis annyi kérdéssel fogják bombázni a felhasználók, hogy gyakorlatilag működésképtelenné válik.


Giuliano Urbani
A csoport nevét jelképező Bo.Bi a Boicottiamo il Biscione, vagyis a "Bojkottáljuk a Berlusconi TV-állomásainak logóját" elnevezés rövidítése. A csapat tagjai főleg azon háborodtak fel, hogy a Giuliano Urbani által patronált törvény egész egyszerűen nem tesz különbséget a hagyományos értelemben vett, üzleti szempontokból tevékenykedő internetes kalózok és a magánszemélyek között. Ráadásul a pénzbüntetésen kívül - amelynek mértéke 154-től akár 1032 euróig terjedhet - még a La Repubblica neves olasz napilap szerint akár 3 vagy 4 évi börtönbüntetéssel is sújtható az az illető, akiről bebizonyosodik, hogy szerzői jog által védett anyagokat töltött le a világhálóról vagy tett hozzáférhetővé az interneten.

Az ellenzék az Urbani-törvényként is emlegetett jogszabály ellen szavazott. Indoklásuk szerint azért, mert egyrészt túl keménynek tartják a lehetséges maximális büntetéseket, másfelől pedig úgy vélik: a törvény inkább szolgálja és védi Silvio Berlusconi - a sokat kritizált és támadott olasz miniszterelnök és médiamogul - üzleti érdekeit, mintsem egyezne az olaszok többségének véleményével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #112
    te meg ki vagy :)
  • deyo #109
    Ez a magánhasználat egy másik fontos dolog... bizonyos programok esetén ugyanis próbálkoznak olyasmivel, hogy otthoni használatra (egy butított verziót) ingyen lehessen használni, míg a profi felhasználónak meg kell vegye a terméket, ha pénzt szeretne keresni vele... ebben az esetben teljes mértékben egyetértenék azzal, hogy ha vki a prof változatot 'ellopja', akkor igenis büntesék meg:-PP
    Sztem ez egy viszonylag járható köztes megoldás lenne:-))
  • QuippeR #105
    wow, mind a négyen? :P
  • hiba #104
    áh mindeki menne megvenni :)
    most olvastam itt a game forumba, hogy van egy autos jatek es mar vagy 4 en megvettek (kb 10khuf) mert nem tudtak feltorni a vedelmet :)
  • NEXUS6 #103
    Amúgy meg mi van a tv-vel, meg a rádióval?

    Ott ha kell, ha nem tólják az arcba a "warezt"? Most volt a hétvégén a Shrek pl. Fel is vettem volna videóra, természetesen teljesen legálisan, ha lenne.
    Persze ha dvd-re veszem fel akkor egyből digit formában van meg a cuccos. És tegyük fel a haveromnak, aki kiment azusába feltöltöm a netre, mert hogy lássa milyen qrva jó a magyar szinkron. Na ebben az esetben mi a lfsz van?

    Tessék a barétomnak hazagyünni ha megakarja nézni, mert a csatorna a magyar terjesztésre vette meg a jogdíjat? Ha meg nem gyün hanem letőtti, akkor börtön? De akkor meg mi a lfsz-nak van kitalálva az a szélesszájú netecske?

    Törvényhozóbácsik tessék már felnőni a XXI-szd-hoz, és ne a jónépet hajkurásszuk már a bőrtönbe meg az elmegyógyba, plz!!!!
  • valaé valaé ná #101
    Az biztos, hogy rend lesz :)
    Emlékszem anno, hogy egyedül Mécs Imre mert interpellálni a nagy pécsi házkutik ügyében, de úgy le lett cseszve, mint a pengősmalac.
  • deyo #99
    Nekem meg a Nero egy olyan 'MAGYAR' verzióját adták a CD írómhoz, ami pillanatok alatt kinyírta a Windows-omat:-((
  • Tetsuo #96
    A csávó beleült vmibe, biztos berlusconi most akaszt be neki..
  • deyo #95
    Elolvastam a cikket és valóban megrázó és egyben nevetséges is...(mármint amit ezek a barmok művelnek azon már csak nevetek és fejbelövöm őket:-PP)
    Lassan már-már odajutok, hogy egyre inkább megbánom, hogy a szoftverfejlesztés-t választottam... ha csak belegondolok, hogy én is ezen barmok között fogok dolgozni (bár ki tudja), akkor rosszul leszek:-PP
  • deyo #90
    Sztem maradjunk annyiban, hogy mivel még nem ment tönkre se az aDobe, se másik ilyen cég ezért feltételezem, hogy megélnek abból amit megvesznek azok akik MEGTEHETIK:-PPP
    Ha esetleg aki most 'illegálisan' hasznája IS megvenné, akkor lehet, hogy azt érné el, hogy a FŐ_FŐ_FŐNÖK-nek pár millióval több pénz rohadna a bankban... mert nekem senki se mondja, hogy ha többen vennék meg a programokat, zenéket, akkor az átlag munkásnak több lenne a fizetése... mert baromira nem:-PPP

    Szal jönnek a 'paraszt bácsik' és mindannyian merítenek abból a tóbol egy-egy pohárral... az persze csak fogy... aztán arra jár egy gazda, akinek szerencsés módon van SAJÁT forrása és gondoskodik arról, hogy a víz megfelelő szinten maradjon:-PP És máris nem fogy el a tó vize:-))

    Annyi ember mindíg is fog 'legális' szoftvert venni, hogy az üzlet ne menjen csődbe... szal gond egy szál se... bár igazad van... menyivel jobb lenne, ha a 'paraszt bácsi' legálisan megvenné a windows meg társait és kenyéren és vizen élne hónapokig a kis vásárlás miatt, mialatt a cég vezetői-nek az amúgy is pénztől duzzadó pénztárcája csak egyre nehezedne... sztem mindannyiunknak a te példádat kellene követnük eme 'szebb' jövőért:-PPP