Berta Sándor

Virtuális osztályok az indiai analfabétizmus ellen

Az ázsiai országban több tízmillióra tehető az analfabéták száma. Ezen az áldatlan állapoton akar változtatni az ország kormánya. Az EDUSAT nevű oktatási műholdat a Satish Dhawan Űrközpontból indították útjára.

Egy új, a hamarosan létrejövő virtuális osztályokhoz és iskolákhoz kapcsolatot biztosító műholdat állított Föld körüli pályára India. A világ első oktatási műholdjának megépítése és Föld körüli pályára állítása 20 millió dollárba került. Egészen elképesztő adatok láttak napvilágot az esemény kapcsán. Madhavan Nair, az Indiai Űrügynökség, az ISRO vezetője elmondta: az indiai lakosság több, mint 35 százaléka sem írni, sem olvasni nem tud. A probléma megoldása majdhogynem lehetetlen feladat, ám hiába lőtték fel a műholdat még így is kiegészítésképpen évente nem kevesebb, mint tízezer iskola megnyitására lesz szükség.

A két tonna súlyú EDUSAT műholdat egy Indiában kifejlesztett hordozórakétával állították Föld körüli pályára. A program célja olyan virtuális osztályok, sőt a későbbiekben akár virtuális iskolák létrehozása, amelyeknek köszönhetően az elmaradott térségekben és a kis eldugott falvakban is lehetővé válik, hogy az analfabéta gyerekek tanulhassanak és írni, olvasni tanuljanak. A program másik fontos célja, hogy azok a diákok is szinten tarthassák, illetve bővíthessék a meglévő a tudásukat, akik anyagi vagy másmilyen okokból átmenetileg nem tudnak vagy nem akarnak továbbtanulni és nincs lehetőségük arra, hogy az oktatási intézményekből tananyaghoz jussanak.

A tanárok a tananyagot modulokban kapják majd meg. A felhasznált tananyagot az indiai oktatási szakemberek úgy fogják összeállítani, hogy az alkalmas legyen a felnőttek továbbképzésére és tanítására is.

A műhold fedélzetén hat KU- és hat C-sávban működő transzponder található. A 12 transzponderből egy kizárólag a hatalmas ország különleges régióiban élők számára sugározza majd a tananyagokat, míg a maradék 11 az India többi területein élőknek. S hogy hogyan jut el a tananyag a műholdtól az emberekig? Nos mindössze egy televízióra lesz szükség, amely rendelkezik a szükséges dekódoló-vevő egységgel. Egy ilyen készülék 65 dollárba fog kerülni. Bár ez az összeg az indiaiak többségének még mindig jelentős, ám így is kisebb annál az összegnél, mint amennyibe például egy, az egész országot lefedő internetes hálózat kiépítése kerülne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aaron Hallam #1
    Hmm nem tom ennyi pénzből akár több iskolát is lehetne alapítani nem? esetleg ingyen kotont árulni akkor nem töbszöröznék meg a létszámukat állandóan...