Berta Sándor

Az Airbus és a Boeing a Microsoft mellé állt kartellügyben

Nem várt segítséget kapott az Európában kartellügyben megvádolt Microsoft. Az EADS konszernhez tartozó Airbus repülőgépgyártó óriásvállalat petíciót nyújtott be a luxemburgi bírósághoz, mely szerint a döntés jogait sértené.

Mint ismeretes, korábban az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy az amerikai szoftveróriás megsértette a tisztességes piaci versenyről szóló jogszabályokat és európai uniós rendeleteket és monopolhelyzetet teremtett az operációs rendszerek, illetve a multimédiás lejátszók piacán, mivel a Windows Media Player és a különböző Windows operációs rendszerek csak együtt kerülhettek a felhasználókhoz. A testület ezért úgy döntött, hogy a Microsoftnak 497 millió eurós, rekordösszegű bírságot kell fizetnie és a Windows Media Player-t nem tartalmazó operációs rendszer-változatokat is piacra kell dobnia.

Mivel a Microsoft a döntés ellen fellebbezett, így az ügyet első fokon egy luxemburgi bíróság tárgyalja. Az ügy azonban új fordulatot vet, mert nyilvánosságra hozták, hogy az EADS konszernhez tartozó Airbus repülőgépgyártó óriásvállalat augusztus 27-én egy petíciót nyújtott be a luxemburgi bírósághoz. A dokumentumban a cég annak a véleményének ad hangot, miszerint amennyiben helybenhagyják az Európai Bizottság döntését, úgy ezáltal korlátoznák a nagyvállalatok szoftvervásárlási és üzleti partner-kiválasztási szabadságát. Így adott esetben például az Airbus nem dönthetne saját maga arról, hogy kik legyenek a beszállítói.

Mint azt Amelia Torres szóvivőnő a Wall Street Journal című tekintélyes amerikai gazdasági lapnak is elismerte, Matio Monti, az Európai Unió versenyhelyzetért felelős biztosa még nem kapta kézhez az Airbus petícióját. Torres szerint azonban nem hiszik, hogy egy, a Microsofttal szembeni negatív döntés érzékenyen érintené az Airbust is. Az újság megszólaltatta Tim Neale-t, a Boeing szóvivőjét is, aki közölte, hogy a Boeing támogatja az Airbus álláspontját és szintén petíciót kívánnak benyújtani a luxemburgi bírósághoz. A szóvivő elmondta, hogy kapcsolatban állnak a Microsofttal és úgy érezték, kötelességük segíteni.

Az ügyben illetékes bíróság egyelőre megvizsgálja a két beadványt és csak utána dönt arról, hogy meghallgatja-e a perben a két óriáscég képviselőjét is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #10
    Az USA szankcionálni akarja a majdnem monopól helyzetben lévő (európai) Airbust, mivel a (számukra) hazai Boeing nagy szarban van.
    Az Airbusnak az amcsipiac etc. miatt marha fontos ez az ügy.
  • Razgon #9
    Jajj de gyenge duma! ->"A szóvivő elmondta, hogy kapcsolatban állnak a Microsofttal és úgy érezték, kötelességük segíteni."

    Na ez olyan, az üzleti világban, mint a reklámban a 24 órán át illatos pina - nem létezik.
  • NEXUS6 #8
    Sok szempontból érdekes ez a szitu.

    A M$ szofveriparban levő monopol, helyzete asszem nem szorul magyarázatra.
    Kevés olyan más iparág van ahol a piac ennyire monopolizált mint pl a PC ipar OS szegmense.

    Az autó ipartól eltérően ahol azért még jó pár nagy gyártó valóban versenyez egymással, a repülőgép iparban hasonló módon létezik a monopolizált piac, bár nem olyan feltűnő formában.

    Manapság pl szinte az összes amerikai harci repülőgépet a Boeing gyártja, miközben azok egyikét sem ő fejlesztette ki. Eccerűen felvásárolta a cégeket.
    Úgy tűnik mintha az utasszállító gépek terén élethalál harcot kéne vívnia az európai Airbus-szal, ami nem feltétlenül igaz, mert nagyon sok fejlesztésüknél a beszállítást végző leányvállalatok közösek, miközben ezek a leányvállalatok pedig vagy egyik vagy másik nagy konszernhez állnak közel, látszólag.

    Bizonyos fajta beszállítást a szoftverek terén ugye a M$-től is kapnak. Ez a jelenlegi egységes kiállás feltűnően rávilágít az egész piac nagymérvű monopolizáltságára.

    Jó ez egyáltalán?
    Nem jó, mint azt a M$ példája mutatja. Érdekes módon viszont mivel már csak M$ oprendszer van ez nem tűnik fel egyeseknek, sajnos már a többségnek.

    A repülőgép gyártás terén, mind az európai mind az ami ipar hasonló problémákkal kűzd: évtizedekig elhúzódó, a költségeket sokszorosan túllépő fejlesztések, melyeket a végére kúrtítani/törölni kell (lásd LHX/Comanche project, annak ellenére, hogy a szimulátor rajongóknak és készítőknek jó pár évre nyújtott kellemes perceket, végül az egészet törölték).

    Kelet viszont mind két nagy területen feljövőben van!!!!
    10-20 éven belül ezek a töketlen óriások szerintem végkép alul maradnak az új Kínai, indiai, stb cégekkel szemben!!!
  • Praetor #7
    Ezek nem normálisak. "Nekem nem teccik, hogy a Májkrémszaftot megbírságolják, meg a kindózból kiszeggyék a médiapléjert!".
    Vagy feltűnési viszketegsége van az Érbásznak, vagy megvan az a gazdasági motiváló "erő" ami erre készteti. És biztos nem az, hogy nekik kell a médiapléjer. Ráadásul nem sok köze van a szoftveriparhoz.

    Tekintettel a Bizottság és az Európai Bíróság jogértelmezési gyakorlatára, nem kell tartani attól, hogy a vállalatokat korlátoznák valami indokolatlan okból. Sőt. Egyik legjobban ügyelt terület a közösségben a verseny. Ha amerikában lennénk, akkor indokolt lett volna a nyafogás, mert nem lehet tudni, hogy mit eredményez a döntés. De itt európában a sokéves gyakorlat már bizonyította, hogy a törékeny közösség egységét csak az objektív és igazságos döntés tudja megalapozni. Ezért az Európai Bíróság a szabadversenyt korlátozó piaci, gazdasági és egyéb körülményeket fel kívánja számolni.

    Igazán nem kéne az Érbásznak "aggódnia"...
  • Cat #6
    az airbus európai, a boeing amerikai
  • GabiWong #5
    Emberek eljött az ideje, egy kiadós lincselésnek.
  • Tetsuo #4
    Ez nem vicc. Ha az Erbász a Microfosh mellé áll, akkor az amcsik nem fogják zaklatni monopól ügyben 1 darabig.
  • fako #3
    Ez mar egy vicc. Megkaphatjak a media playeres windozukat ezutan is mert nem fog eltunni, csak lesz egy masik is. Meg ilyen szoveg hogy "A szóvivő elmondta, hogy kapcsolatban állnak a Microsofttal és úgy érezték, kötelességük segíteni." Lehet valami a kapcsolatuk valami olyan szerzodesen alapul ami miatt kotelesseguk segiteni.
  • [HUN]PAStheLoD #2
    "petíció" nyújtott be ? Jajj szegény ... mert egy bírság és a media playerre vonatkozó határozat sérti a jogait az érbásznak .. hát meg egy nagy kétmétereskékerest ...
  • NEXUS6 #1
    Na ez kb olyan, mint amikor Kovács Béla főállású mackós ügyében a védelem mellett tanuként felszólal kiskorú M. Pista autótolvaj.