SG.hu·

Programhiba miatt perlik be a McAfee vírusirtót?

Egy ausztrál programozó a McAfee vírusirtót fejlesztő cég beperlését fontolgatja, mert a szoftver egy programhiba folytán trójai vírusként azonosította az általa megírt internetes telepítő programot.

Mark Griffiths kifejezetten internet szolgáltatóknak szánta a programot, amely az ISPWizard nevet kapta, és amely több mint 20 országban került kereskedelmi forgalomba. A vírusirtó viszont a BackDoor-AKZ néven ismert trójaiként azonosította a szoftvert, és az automatikus védelem révén azonnal eltávolította a rendszerből, aminek következtében számos felhasználó nem tudott felcsatlakozni a világhálóra. Griffiths elmondta, hogy továbbra is gondolkodik a per megindításán, annak ellenére, hogy a cég csütörtökön frissítette a vírusirtó adatbázisát, és kijavította a hibát.

A program készítőjét még szeptember másodikán értesítette néhány amerikai szolgáltató, miután számos felhasználó jelezte a kapcsolat megszakadását. Griffiths a hír kézhezvétele után azonnal üzenetet küldött a vírusirtó cégnek, de a vállalat egészen hétfőig nem méltatta válaszra a programozó levelét. Véleménye szerint a szoftverből származó bevételek mintegy 50 százalékkal csökkentek a vírusirtó hibája miatt, és az egyik szolgáltató különösen rosszul járt, miután számos előfizetője felmondta szerződését a nehézségek miatt.

Allan Bell, a McAfee ázsiai részlegének marketing igazgatója elmondta, hogy a vírusirtó egy bizonyos kódrészlet alapján azonosítja be a trójai vírust, így mindenkor fennáll a veszélye annak, hogy az adatbázis egyéb programokat is vírusként ismer fel. Hozzátette, hogy a cég ingyenes tesztelést biztosít a fejlesztőknek, pont az ilyen esetek elkerülése érdekében. "Több mint 30 millió fájlból álló állománnyal hasonlítjuk össze az egyes programokat annak érdekében, hogy megelőzzük a hasonló eseteket, amelyek sajnos néha így is előfordulnak" - jelentette ki Bell. "Éppen ezért arra bíztatjuk a fejlesztőket, hogy vegyék igénybe szolgáltatásunkat, hogy elkerüljük az esetleges problémákat."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gz82004. 09. 12.. 22:49||#11
Ó igen, anno az F-Prot jött ki egy új dizájnnal: 4 vagy 5 lekerekített sarkú téglalap virított a színes háttér elõtt. Aztán megtalálta a rart, és azt mondta rá: Ez egy destruktív program. Kérdés nélkül úgy lepucolta, hogy semmivel nem tudtam visszaállítani. Pár perc múlva maga az F-Prot is erre a sorsra jutott...
© Piscator2004. 09. 12.. 19:03||#10
Régebben a legtöbb virusrtómotor veszélyesnek itélte a winrar 2-es verzióját, még a telepítõformájában.Gondolom egyes másoló rutinjai miatt.
Innen nézve felesleges perelni.
© Deus Ex2004. 09. 12.. 18:16||#9
Morgen.

A 4388 jelzésû definíciós állományuk sok telepítõcsomagban Bancban vírust jelzett, szintén tévesen, ebben érintett volt az Apeh adóbevallás-nyomtatványok javarésze, ezen kívül számos más program is, így például egyes Win32re írt PGSQL telepítõkészletek. Nállam az automatikus vírusvédelem tönkretette mind a helyben tárolt telepítõkészleteket, mentésbõl kellett visszaállni. Néhány évvel ezelõtt a VirusScan egyik változata a keresõmotor frissítést követõen bizonyos körülmények között tönkretette az NTFS filerendszert. Igaz, a motor nem támogatta már azt a VirusScan verziót, de ha komoly szintû károkozásra képes, akkor miért volt hajlandó megfrissülni? Ekkor a gyártó azt kérte a póruljártaktól, hogy õrizzék meg a nyugalmukat..:-D

Mindezektõl függetlenül a McAffee termékeit megfelelõnek tartom, szerintem másutt is elõfordulnak hibás kiadások. Sajnos a vírusvédelem is kétélû fegyver.

További kellemest.
© Laci2004. 09. 12.. 15:24||#8
Hát ja. De azért tesznek egy próbát, hátha sikerül valamit kiperelni...
© Yv@n2004. 09. 12.. 14:59||#7
De valahogy az ilyet én "gagyi"-ként tartom számon, szolgáltatóként erre nem lennék büszke.
© formatuq2004. 09. 12.. 08:18||#6
beloled is csak ugy sut
© An-Dee2004. 09. 12.. 03:23||#5
Nem feltétlenül kell egy programnak a system dial-jét használnia, de ha igen, akkor is lehet hogy elött egy másik progi hívja meg, és akkor ott a bibi. A DPG-nél hiába dupla klikk a dialup ikonon, nem fog felcsatlakozn, mert maga a program adja át a user:pass-t párost, sõt talám még a telefonszámot is, így ha a progiból szüksége file törlõdik nincs kapcsolat.

Miért van az hogy az ilyen forumokon minden hozzá nem értõ osztja az észt?
© Yv@n2004. 09. 12.. 01:21||#4
"és az automatikus védelem révén azonnal eltávolította a rendszerbõl, aminek következtében számos felhasználó nem tudott felcsatlakozni a világhálóra."

Merhogy? törölte a "dial" gombot?

Az lenne a szép, ha az isten barma perelne, és meg is nyerné...
© Macc2004. 09. 11.. 23:17||#3
Nem nagyon van helye itt pereskedesnek...
© JZO2004. 09. 11.. 20:03||#2
hát ez SUX... fejlesztõ létére gondolhatott volna erre.