Gyurkity Péter

Írországba költözik a McAfee

A McAfee vírusirtót fejlesztő cég képviselője bejelentette, hogy a vállalat hamarosan - valószínűleg a következő év első negyedévében - Hollandiából Írországba helyezi át székhelyét.

A döntést a szóvivő a kedvezőbb társasági adóval indokolta, Írországban ugyanis jelenleg 12 százalékos társasági adó van érvényben, szemben a holland törvények által előírt 34 százalékos juttatással. Az új kirendeltség helyéről még nem született végleges döntés, de annyi bizonyos, hogy Dublin és Cork városok jelentős előnyt élveznek. A McAfee tehát követi a legfőbb riválisának számító Symantec döntését, amely két évvel ezelőtt költöztette át terméktámogatási központját az Ír Köztársaság területére. A vállalat alkalmazottai az elmúlt héten értesültek az igazgatóság döntéséről.

Stephen Richards vezérigazgató elmondta, hogy a holland előírásoknak megfelelően mindenképpen megvárják az alkalmazottakból álló tanács belegyezését, és egyben felhívta a tanács tagjainak figyelmét arra, hogy vegyék figyelembe a lépés pénzügyi indokait. Richards hozzáfűzte, hogy a vezetőség pótlékokkal, illetve "hűségpénzzel" enyhítené az áthelyezés okozta családi, vagy megélhetési gondokat. A vállalat dolgozói minden bizonnyal beleegyeznek majd a vezetőség döntésébe.

"A megtakarítások jelentős összeget tennének ki, mivel Amszterdamba érkeznek be az európai, a közel-keleti és az afrikai országokból (EMEA), valamint az ázsiai és a csendes-óceáni régióból (APAC) származó bevételek. Ezen kívül maga a központ is gazdaságosabban működne az Ír Köztársaság területén" - jelentette ki a McAfee egyik alkalmazottja. Holland sajtóértesülések szerint viszont a döntés következtében 81 munkahely szűnne meg a vállalat 1995-ben alapított amszterdami irodájában, amely továbbra is a cég európai marketing és értékesítési központja marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Punkerwork #3
    lesz helyete ír pia.
  • pakura #2
    ???
  • Mice #1
    " minden bizonnyal beleegyeznek majd a vezetőség döntésébe. "

    szinte látom magam előtt a boldog mosolygós arcokat amint eltávolodnak szeretett sütijeiktől...:)