Gyurkity Péter

Újabb peren kívüli megállapodást kötött a Claria

A Claria - amely korábban Gator néven vált ismertté - peren kívül egyezett meg a Wells Fargo, a Quicken Loans és egyéb internetes cégek képviselőivel, akik korábban védjegyeik megsértésével vádolták.

Az ügyész elmondása szerint a felbukkanó reklámokról és a háttérben feltelepedő szoftvereiről elhíresült vállalat már augusztus 7-én - a nyilvánosság kizárásával - megállapodást kötött az említett cégekkel. A Claria szóvivője ezzel egy időben megerősítette, hogy az elmúlt hónapokban hasonló módon zárultak le az UPS, a Hertz, az L.L. Bean, a Tiger Direct, valamint a Six Continents képviselőivel folytatott tárgyalások. A megállapodás részleteit egyik esetben sem hozták nyilvánosságra.

"Ezen megállapodások kedvező változásokat jelentenek az összes érintett fél számára, és a Claria továbbra is védeni fogja üzleti tevékenységét" - jelentette ki Scott Eagle, a vállalat szóvivője, és hozzátette, hogy a tárgyalások alatt nem egy esetben együttműködési szerződést kötöttek az említett vállalatokkal.

Elemzők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a Claria újabb per elé néz, miután a Teleflora - amely még áprilisban perelte be a céget - továbbra sem enged álláspontjából. Véleményük szerint a peren kívüli megállapodásokkal jókora összeget spórolt meg a Claria, de a nyilvánosság kizárásával lefolytatott tárgyalások újabb találgatásokra adnak okot, és a vállalat tevékenysége továbbra is éles vitákat vált ki a felhasználók, és a vállalatok körében egyaránt. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy még mindig nem született olyan jogszabály, amely egyértelművé tenné az adware helyzetét, és legalizálná - vagy törvényen kívül helyezné - a felhasználók életét megkeserítő reklámokat.

"A peren kívüli megállapodás tipikus példája a jelenlegi bizonytalan helyzetnek, amely csak a Gatorhoz hasonló tevékenységet folytató cégeknek kedvez" - vonta le következtetését Terence Ross, aki korábban a Wells Fargo és a Quicken Loans képviseletében jelent meg a bíróságon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    nem hozták nyilvánosságra .. áhh csak a szokásos amerikai megbeszélik 1más közt az ügyvédek eset