Berta Sándor

Szerdától elérhetők a tőzsdén a Google részvényei

Elvileg már csak órák kérdése és tőzsdére kerülnek az egyik legismertebb internetes keresőprogramot működtető cég értékpapírjai. A vállalat összesen 3,3 milliárd dollár értékben bocsájt ki részvényeket.

Az esemény apropójából létrehozott ipo.google.com weboldalon a cég arról tájékoztatta a felhasználókat, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet - a SEC - ha mindent rendben talál, akkor kedden, közép-európai idő szerint este 22 órakor elfogadja a cég IPO-regisztrációját. Amint a SEC zöld utat ad, azokat a befektetőket, akik korábban regisztrálták magukat mint jövőbeni részvényvásárlók, azonnal tájékoztatják a valószínű részvényárról. Mindez azt jelenti, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Google értékpapírjaival, GOOG név alatt már szerdán reggel kereskedni lehet a NASDAQ-on.


Larry Page és Sergey Brin Google alapítók - holnap már milliárdosok lesznek

Mindenekelőtt azonban még meg kell állapítani egy úgynevezett clearing prise-t, vagyis egy olyan árat, amely a befektetők által eddig leadott részvény-árajánlatokból tevődik össze. Az már ugyanakkor a Google-n múlik, hogy mely ajánlatokat fogadja el, hiszen - mint David Manlow, az IPOfinancial.com nevű oldal elemezője elmondta, ha a cég vezetői túl alacsonynak tartják a kínált részvényárakat, akkor nem kötelességük elfogadni azokat.

Több szakértő azonban úgy véli, a Google túl sokat akar kérni egy-egy részvényért, már pedig a cégnek figyelnie kell a közvetlen konkurenseire, a Yahoo-ra és a Microsoftra is, és nem szabad előnyhöz juttatnia őket egy ilyen meggondolatlan lépéssel. Mindenesetre maga a tény, hogy a Google megjelenik a tőzsdén, alaposan felkavarta a kedélyeket, pedig az ominózus Playboy-interjú könnyen megakadályozhatta, illetve késleltethette volna a Google tőzsdei megjelenését, ahogy a Yahoo-val nemrég lezárt szabadalmi vita is. Ide sorolható még az is, hogy technikai problémák miatt kénytelenek voltak egy héttel elhalasztani a befektetők regisztrációjának megkezdését.


A bakik sorát gyarapította az is, hogy korábban vállalat elfelejtette megemlíteni a tőzsdefelügyeletnek, hogy 23,2 millió részvényt eladott alkalmazottainak és további 5,6 millió részvényopciót is előjegyzett a számukra. Végül a cég kénytelen volt elismerni, miszerint azzal, hogy elmulasztotta ezt megemlíteni, megsértette néhány amerikai szövetségi állam törvényét. Ugyanakkor a Google egyúttal felajánlotta a SEC-nek, hogy visszavásárolja az érintett 1406 munkatársától a nekik korábban eladott részvényeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabest #2
    Ha csak néhányat, akkor nincs gond. A többség szava dönt, vagy nem? :P
  • quentit #1
    "Végül a cég kénytelen volt elismerni, miszerint azzal, hogy elmulasztotta ezt megemlíteni, megsértette néhány amerikai szövetségi állam törvényét"

    Hát ez ciki :)