Berta Sándor

Vegyen házat 2,50 euróért!

Sabine Willke esőkabátokat akart venni a gyerekeinek. Ám amikor a férje, Mike Willke másnap reggel felébredt a felesége már azzal a hírrel fogadta, hogy 2,50 euróért vett egy házat.

A nő a nem mindennapi hirdetésre az eBay online aukciós oldalon lett figyelmes, majd miután tájékoztatta a férjét még öt napon át figyelte a beérkező ajánlatokat. A ház egy kőház volt, 140 ezer euró értékben, amelyet a hirdető ott állít fel, ahol a vásárló szeretné. Sabine Willke döntött és 102,52 eurót kínált fel a házért. Mivel a minimumajánlat 1 euró volt és a legnagyobb összeg addig 2 euró volt, így az asszony bízhatott a jószerencséjében, bár azt maga sem gondolhatta komolyan, hogy övé lesz a ház. Pedig így történt, Sabine Willke-nek végül 2,52 eurót kellett fizetnie.

Ám a problémák csak most kezdődtek. Két e-mailt is küldtek a hirdetőnek, amire az nem válaszolt. A család nem csüggedt el és kinézték egy csinos telket a lakóhelyükön, a Paderborn melletti Etteln településen - méghozzá 550 euróért 99 évre! S várták a házukat. Azonban a hirdető, a Kuselben lakó Harry Zinssmeister azzal védekezik, hogy ő nem egy házat adott el, hanem csak a közvetítő-szolgálatait bocsátotta áruba. A férfi ügyvédje, Christian Kruchten szerint a férfi már csak azért sem kínálhatta a házat eladásra, mert nem építész, bár tény van több építőipari vállalkozása is.

Sabine Wilke ügyvédje, Achim Riesenberger szerint ugyanakkor arra még nem volt példa az ebay történetében, hogy valaki ne egy tárgyat, hanem egy szolgáltatást kínáljon eladásra. Az ügyvéd úgy véli, mivel a szövegben az állt, hogy: "Mi építünk Önnek...", ezért nincs miről tárgyalni, Zinssmeister úrnak fel kell építenie a házat a Willke család telkén, majd át kell adnia nekik. A vállalkozó ügyvédje viszont azzal érvel, hogy tény, miszerint a védence által készített hirdetés szövege nem volt egyértelmű, vagyis félreértésre adhatott okot, ám szerepelt benne egy fontos mondat, miszerint: "Csak akkor építjük fel a házat, ha a nyertes ajánlat 104 ezer euró felett van."

Riesenberger szerint azonban csupán arról van szó, hogy a vállalkozó ígért valamit - felelőtlenül, amit most nehezére esik betartani, és a férfi arra sem hivatkozhat, hogy nincs tapasztalata az online értékesítésben, hiszen ez volt a 175-ik online aukció, amelyen eladóként vagy vevőként részt vett.

Az ügyben a döntés most a kaiserslauterni kerületi bíróságra vár. Achim Riesenberger mindenesetre bizakodó, mivel szerinte neki és a védencének minden esélyük megvan arra, hogy megnyerjék az ügyet. Amennyiben így lesz, a Willke család 2,52 euróért, vagyis 638 forintért juthat majd az új házához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #13
    Nagyon helyes! :)
    Ki kell állni az igazunkért, aki mindenbe beletörődik az a mai világban 1 Lveszett ember.
  • zakika #12
    en mar voltam ugy, hogy ki volt irva hogy akcio es a kassanal meg tobbet blokoltak... csinaltam egy kis cirkuszt es elvittem az alacsonyabb arert. Tesco rulez
  • Tetsuo #11
    Aha. Ez olyan mint a rosszul árazás. Ha Mo-n látsz 1 terméket több árral v irreálisan alacsony árral kirakva, akkor törvényes jogod van a kevés árért megvenni! Csak 1értelműnek kell lennie. (És egy TVnél legyen legalább 2 tanú, kiabálj meg minden h deqrvaoccsó! :)
  • CAD #10
    Ezt ahhoz lehet hasonlitani, hogy szerzodesbe foglaljatok hogy pl 100 euroert veszel egy sz. gepet, alairjatok... kozbe szoban - aminek igazabol ebben az esetben gyakorlatilag nincs jelentosege - kozlik veled, hogy meg u.a. kell fizetni. Mivel szerzodesbe nem volt benne, ezert a dolog erdektelen.

    Ha a ebayes felkinalast vesszuk szezodesnek, ott az induloar 1 euro volt... es csak a szovegbe volt benne, az osszeg... amely az index cikke szerint, csak szandeknyilatkozatnak tekintheto, tehat igazabol jogilag - amihez nem ertek, csak index cikke alapjan gondolkozok - nincs kotelezo ervenye a felekre vonatkozoan.

    Tovabba volt egy hasonlo precedens erteku itelet nemetorszagban - szinten az index cikk alapjan -amely szerint a mervado az ebayen megadott kezdolicit, es nem a kiegeszitoszovegben leirtak.
  • mad mind #9
    Pedig egyszerű. Az ebayen lehet automatikus licitet használni, ahol te csak az általad elfogadható maximum összeget adod meg, a licitet elvégzi a rendszer, ha felüllicitálnak.
  • Tetsuo #8
    Ezenkívűl még én azt sem értem h mi ez:
    "Csak akkor építjük fel a házat, ha a nyertes ajánlat 104 ezer euró felett van."
    Ugyanis ha télleg le volt írva, akkor 1 értelmű, ha meg nem, akkor azért.. tehát a jogi döntés 1 esélyes. Vagy nem??
  • [HUN]PAStheLoD #7
    kúl , de kár hogy nem új-dél-kínában kapott 1 bungallót 100 eur- ért :D
  • DW #6
    Na látod ezt én sem értem:) Képzavar SG módra:)
  • dikki*yysw #5

    így kell
  • Yv@n #4
    "Sabine Willke döntött és 102,52 eurót kínált fel a házért."

    Akkor miért 2.52 euro-t kellene fizetnie? Ezt nem értem, valaki magyarázza el pls.