SG.hu·

Megjelent a DVD- és CD-lejátszós bevásárlókocsi

Kevés idegesítőbb dolog tud lenni egy szupermarketben üvöltő-síró gyereknél - legalábbis ezt gondolta a hazánkban is népszerű Tesco áruházlánc.

A brit állampolgárok többsége szinte elviselhetetlennek tartja, amikor az apróságok üvöltenek, visítanak és így gyakorlatilag élvezhetetlenné teszik a családi bevásárlást. Egy július 28 és 30 között 3000 fő megkérdezésével készített felmérés szerint a brit szülők 84 százaléka szívesen venné, ha vásárlás közben valaki foglalkozna a gyerekükkel. Az áruház vezetői megnézték, mit tehetnek és most elégedettek, mert úgy tűnik, hogy sikerült a megfelelő megoldást megtalálniuk a problémára. S hogyan oldotta meg a nem mindennapi gondot a Tesco? Felvették a kapcsolatot a német Wanzl vállalattal, amelyiktől az áruházlánc beépített DVD- és CD-lejátszós bevásárlókocsikat rendelt.

A kocsi beépített képernyőjén filmeket lehet majd nézni, illetve egyszerűbb játékok is játszhatók lesznek. Az új bevásárlójármű prototípusát egy hónapon belül megcsodálhatják a szigetországban, ezzel megoldódni látszik az égető probléma. Ám nemcsak ez a kocsi tartozik a Tesco újdonságai közé, hanem egy másik bevásárlókocsi is, amelyen beállítható, hogy mekkora legyen az adott jármű gördülőellenállása. Ebbe a "fitneszkocsinak" is nevezett járműbe pulzusmérőt, tachográfot, órát, valamint egy kalória- és egy zsírfogyasztásmérőt is építettek.


Az állítható gördülőellenállású "fitneszkocsi"

Így tehát a szülők a vásárlás közben is képet kaphatnak az aktuális egészségügyi állapotukról vagy akár fogyhatnak is, míg a csemetéik nyugodtan videókat nézhetnek, vagy játszhatnak. Ezek után kíváncsian várjuk, hogy mikor jelennek meg az első internet-hozzáférést biztosító bevásárlókocsik. Persze kérdés, hogy mit szólnak majd az új játékszerhez maguk a gyerekek?

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mice2004. 08. 10.. 14:40||#16
igen😊 néha határozottan az az érzete az embernek mint ha részeg ember jönne vele szemben, pedig a múltkor is csak 1 kerék forgott körbe-körbe a 4 közül, de a másik 3 hiába ment normálisan elõre az az egy kerék egy rémálom volt
© bunny2004. 08. 10.. 11:58||#15
Ez a fittness dolog már most is mûködik, amilyen ócska kocsik vannak némelyikkel komoly közelharcot kell vívni, hogy arra haladjon amerre az ember szeretné.
© Mice2004. 08. 09.. 13:29||#14
sosem tud6od...
© GABOR162004. 08. 09.. 12:42||#13
Szerintem azért nincs mert így talán a gyerek megkíván valamit (Ha nincs ott akkor nem is kell neki semmi).
© Tetsuo2004. 08. 09.. 01:08||#12
Hehe.
© HuAn822004. 08. 08.. 22:09||#11
Ha a Tesco ezt majd Magyarországon is alkalmazza, a magyarokat ismerve elég sok bevásárlókocsi el fog tûnni.
© Yv@n2004. 08. 08.. 21:16||#10
Mellesleg megnézném hogy hogy rángatja ki az anyja a kis kópét a kocsiból, ha a dvd épp még csak a felénél jár...mert ott lenne ordítás, ilyenkor addig kell sételni az anyukának, amíg le nem jár a lemez?
© tajfun2004. 08. 08.. 21:12||#9
Vegulis sok strasszburgi cigany "menekult" oda. 😄
© ThePartyFace2004. 08. 08.. 20:43||#8
Várjámá...epp Angliarol feltetelezed, h az megy ott, mint kishazankban?
© k0zi2004. 08. 08.. 20:39||#7
Tesco gazdaságos DVD lejátszó 1 "szájzasé'" 😄