Berta Sándor

Egyre több a cégeket érintő számítógépes bűncselekmény

Ma kezdődik egy biztonságtechnikai konferencia Münchenben, melynek apropóját a gazdaságban tapasztalható egyre növekvő számítógépes bűnözés adja. A rendezvény szervezője a KrollOntrack, egy adatmentéssel foglalkozó nemzetközi vállalat.

"Az elmúlt három esztendőben a Bajorországi Gazdaság-biztonsági Szövetség (BVSW) és a müncheni székhelyű Bajorországi Biztonsági Központban (KoSiB) kereken 200 olyan esetet regisztráltak, amelyekben különböző cégeknél történtek számítógépes bűncselekmények." - nyilatkozta Franz-Josef Lang gazdasági informatikus elmondta. "A 200 esetből ugyanakkor csak egyetlen egyben történt feljelentés. Sajnos Németországban az államügyészség a számítógépes szabotázs, az adatváltoztatási vagy az ipari kémkedési ügyekben csak akkor kezd el magától nyomozni, hogy ha az adott ügy felkeltette a nyilvánosság figyelmét."

Az euli Hermes Hitelbiztosító vizsgálata szerint 2003 óta 400 közepes vállalatból minden harmadik vált gazdasági bűncselekmény áldozatává, és az elkövetők az esetek háromnegyedében a cégek jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai voltak. Hasonló eredményre jutott a PricewaterhouseCoopers (PWC) nevű könyvvizsgálócég is, az ő felmérésük szerint csak Németországban a cégek 39 százaléka lett gazdasági bűncselekmények áldozata.

A támadóvá váló alkalmazottak indokai között egyre többször szerepel a haszonszerzés helyett a düh és az elkeseredés, mindezek pedig a bizonytalan gazdasági helyzetre és az annak köszönhető pénzügyi megszorításokra és elbocsátásokra vezethetők vissza. Az egyik bűnügyben például - amelynek vizsgálatához a KoSiB-ot kérték fel a hatóságok - egy, a munkahelyén átszervezéseknek áldozatul esett és elbocsátott rendszergazda "pörgött be". Beszerzett egy CD-t, amely különböző vírusprogramokat tartalmazott, majd 11 ezer különböző vírust juttatott a cég belső számítógépes hálózatába. Az okozott kár 120 ezer euró volt, ám feljelentést a sértett cég itt sem tett.

Az ilyen és hasonló esetekre úgy kerülhet sor, hogy az alkalmazottaknál a nehéz gazdasági helyzet miatt háttérbe szorul a munkahelyük, vállalatuk iránti lojalitás, ennek helyét pedig a bizonytalanság, majd a harag veszi át. Hasonló folyamatok figyelhetők meg például a német igazságszolgáltatásban is. Michael Rogger, az 1-es számú müncheni államügyészség gazdasági részlegének vezetője szerint a munkatársak körében jól megfigyelhető a morál- és a hagyományos értékek eltünése. A férfi úgy véli egyre inkább divatba jön az úgynevezett "zsoldos-mentalitás". Amint véget ér valakinek a munkaviszonya, szabadnak érzi magát, aki bármit megtehet.

A cégek kárára elkövetett számítógépes bűncselekmények többsége összefüggésben áll a munkahelyváltással. A legtöbb esetben maga az alkalmazott az, aki felmond és még valamit "magával visz" vagy búcsúzóul okoz egy kis kárt. Ez a dolog egyáltalán nem ritkaság, számtalan emberből vált ki hasonló érzéseket ha elbocsátják őket. Az alkalmazottak úgy érzik jogtalanul bántak el így velük, s ilyenkor sokan közülük bosszút akarnak állni, végig sem gondolva tettük esetleges (büntető)jogi következményeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tajfun #5
    Igy van. Valojaban az alkalmazottat erte kar, amiert megvontak tole a kenyerkeresetet.
  • tajfun #4
    "egyre inkább divatba jön az úgynevezett "zsoldos-mentalitás". Amint véget ér valakinek a munkaviszonya, szabadnak érzi magát, aki bármit megtehet."
    A cegek is ugy erzik barmit megtehetnek az alkalmazottaikkal, miert pont az alkalmazottnak kene maskepp hozzallnia. Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten.
  • [HUN]PAStheLoD #3
    pedig mintha ide már írtam volna 1 kommentet .. hát vagy megérkezett vagy nem .. de lehet csak fáj az igazság .. mind1 nekem nem
  • Tiby #1
    Akkor ez most hacker támadás volt?