SG.hu

Újabb 1100 távmunkahely létesül

[Magyarország.hu] Ezekben a napokban fejeződik be annak az 1300 távmunkahelynek a kiépítése, amelyet a munkaügyi és az informatikai minisztérium közösen pályáztatott. Burány Sándor pénteken bejelentette: a pályázat tapasztalatait hasznosítva további 1100 távmunkahely létesül.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter jónak nevezte a projekt során szerzett tapasztalatokat, mert, mint fogalmazott, azokat hasznosítva a minisztérium a napokban újabb pályázatot ír ki, további 1100 távmunkahely létesítésére. A pályázatra 255 millió forintot biztosít a Munkaerőpiaci Alap, amit bértámogatás formájában fognak szétosztani a pályázók között. A pályázók lehetnek magáncégek, vállalkozások és a közszféra különböző intézményei, jelentette ki Burány Sándor

A munkaügyi miniszter hangsúlyozta: a távmunkahelyek elterjedéséhez a számítógép és az internet-hozzáférés elengedhetetlen, mert az ilyen módon létrehozott munkahelyek zöme adminisztratív jellegű. Emlékeztetett arra, hogy a kormány az elmúlt két évben nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy kedvezményesen számítógéphez, illetve internet-előfizetéshez juthassanak az állampolgárok.

Az Európai Unióhoz történt csatlakozás nem hozott észlelhető mozgást semmilyen szakmában, "a magyar munkavállalók nem indultak meg tömegesen Nyugat felé" - szögezte le a szakminiszter. Példaként említette, hogy a csatlakozás előtt is dolgozhattak - létező egyezmények alapján - a magyar munkavállalók Németországban, de a rendelkezésére álló lehetőségeknek még a felét sem használta ki az ország.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!