Berta Sándor

Lobbi a szabad szoftverekért európai politikusoknál

Egyedi akcióval tiltakozik az európai szoftverszabadalmak tervezett bevezetése ellen a Szabad Szoftverek Alapítvány európai szervezete: minden hónap első hétfőjén elektronikus levelet küldenek a politikusoknak.

A Free Software Foundation Europe (FSFE) elhatározta, hogy minden hónap első hétfőjén elektronikus levelet küld egy befolyásos európai politikusnak. Ebben a szervezet részletesen elmagyarázza az illetőnek, hogy mit jelent személy szerint neki és az országának, a vállalatának vagy a szervezetének, ha az Európai Unió elfogadja a tervezett irányelveket.

Az első jelentős személy, aki az alapítványtól ilyen e-mailt fog kapni, az újonnan megválasztott német szövetségi kancellár, Horst Köhler lesz. A neki címzett elektronikus levelet emellett németül, angolul és olaszul is nyilvánosságra fogják hozni. Ezen kívül a brit, az ír, az olasz, az osztrák és a német európai uniós képviselők is meg fogják kapni a szóban forgó e-mail anyanyelvük szerinti változatát.

Georg Greve, az FSFE elnöke szerint a szoftverszabadalmak bevezetésük után hátrányt fognak jelenteni a gazdaság, a társadalom és az európai demokráciák számára. Sajnos azonban ezekről a tényekről eddig senki, vagy alig néhányan voltak csak hajlandók tudomást venni az európai uniós döntéshozók közül. Éppen ezért a szervezet úgy döntött, hogy egyenként, személyes hangvételű elektronikus levélben keresi fel az európai politikai, gazdasági és társadalmi élet vezető és meghatározó képviselőit, hogy mindegyiküknek elmondja valójában mit is jelent és milyen következményekkel jár, illetve járhat, amennyiben bevezetik az európai szoftverszabadalmakat.

Greve azt reméli, hogy ezek a fontos döntéshozók megértik a probléma lényegét és utána már ők maguk is fel fognak lépni a tervezett intézkedés ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • An-Dee #7
    az a baj, hogy tényleg nem tudják, hogy miről döntenek. ha jól tudom ez az oldal php és mysql alapokon fut (lehet hogy nem) és akkro lehet hogy ez se fog tudni így működni.

    Nagyon gáz, ezért nem fogok addig senkire se szavazni itthon amíg nem látom a hozzáértést, akarást, + bizonyítékokat, hogy nem hazudnak.
  • Mice #5
    a hetente egynek még lenne értelme, de így... eltelik egy év és még mindig csak 12, az pedig semmi
  • Gabest #3
    Mi közük ehhez a politikusoknak? Ja, hogy ők döntenek róla...
  • Seaweed #1
    Ammen...szelmalomharc :(