Rónai György

A TYAN kivonul a grafikuskártyák piacáról

A hazánkban inkább a videokártyáiról ismert szerver gyártó, a TYAN legújabb sajtóközleménye szerint nem fogad több megrendelést grafikus kártyákra, mivel elmondásuk szerint ott "váratlan konkurencia-harcokba" ütköztek. A cég döntése nem egyedi, az utóbbi időben több más gyártóról is olyan pletykák keringenek, hogy kiszállnak erről a területről.

A TYAN még 2002 közepén lépett be a grafikuskártyák piacára, de a cégen belül már akkor sem volt egyértelmű a döntés. A TYAN azóta több sorozatot is kiadott, amelyeket az ATI grafikus processzorai köré építettek. A kártyáik mindeddig a kimagasló minőségükről voltak híresek, például ők az egyetlenek, akik már kezdettől fogva hőmérsékletfigyelési funkcióval látták el a TACHYON családba tartozó RADEON kártyáikat.

A cég nemrégiben egy új fejlesztőközpontot is létrehozott Tajvanon, ahol a legújabb grafikus kártyák, alaplapok, és barebone szerverek fejlesztésével foglalkoznak. Amikor ez a központ 40-50 új alkalmazottjával megnyílt, a cég még azt tervezte, hogy az otthoni PC-k piacán is komoly szereplővé válik. Az értesülések szerint a TYAN még mindig elégedett az alaplap és szerver termékeivel, azonban a grafikuskártyák gyártásával felhagy. A jelentés szerint extrém nyomás nehezedik manapság a grafikuskártyák piacának résztvevőire, és így a TYAN is olyan nemvárt konkurenciaharcokba ütközött, amelyek jelentősen leronthatják a cég erről a területről befolyó nyereségét.

Azonban nem a TYAN az egyetlen, aki elhagyja az egyre veszélyesebb grafikuskártya piacot. Idén már a Guillemot és a Terratec is bejelentette, hogy felhagy a videokártyák gyártásával annak érdekében, hogy a nagyobb lehetőségekkel rendelkező, kiaknázatlanabb szegmensekre koncentrálhassanak. Mindkét utóbbi cég a jövőben inkább az audio, és a multimédiás termékekre fog összpontosítani.

A tendencia tehát úgytűnik folytatódik, és a kisebb szerepet elért videokártya gyártók sorban hullanak ki továbbra is a piacról. Az éleződő versenyhelyzet miatt ugyanis az árakkal egyre inkább egymás alá kell adjanak, ami azt jelenti, hogy az egyes videokártyákon a stabil alkatrész és GPU árak miatt egyre kevesebb a vállalatok haszna. Ily módon pedig az olcsóbb szegmenseket megcélzó, és/vagy kisebb jelentőségű gyártók sorban ki fognak vonulni más, jövedelmezőbb területek után kutatva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Borg #7
    Arról nem is beszélve, hogy ezt csak te állítod be úgy, mintha másnak újdonság lenne...

    Attól hogy egy hírben le van irva, még nem jelenti azt, hogy újdonság, csak esetleg hozzá tartozik. Dehát ehhez is kéne a 8 ált. ugye...

    Nagy divat lett ebből itt, hogy minden szavába belekötni a híreknek. De egyik nagyokos sem oldotta volna meg jobban a feladatot. Mind1, legalább hamarosan ki lesznek tiltva innen is az unregek, és akkor valemelyest nagyobb nyugi lesz. Eltekintve a mostani esettől a regisztrált felhasználók érdekes módon mindig értelmesebben tudnak hozzáállni a hírekhez.
  • Cat #4
    ő a felelős a videókártyagyártók minden bűnéért :)
  • Pheel #3
    Most komolyan! Minek kell szegényt szekálni? Ez egy hír. Nem ő találta ki, csak az ő neve alatt jelent itt meg. Újabban mindenhol csak azt látom, hogy hülye a cikkíró. Nem ő írja a cikkeket.
  • HuAn82 #2
    Rónai Györgynek. :-)
  • Mice #1
    "A tendencia tehát úgytűnik folytatódik, és a kisebb szerepet elért videokártya gyártók sorban hullanak ki továbbra is a piacról. Az éleződő versenyhelyzet miatt ugyanis az árakkal egyre inkább egymás alá kell adjanak, ami azt jelenti, hogy az egyes videokártyákon a stabil alkatrész és GPU árak miatt egyre kevesebb a vállalatok haszna. Ily módon pedig az olcsóbb szegmenseket megcélzó, és/vagy kisebb jelentőségű gyártók sorban ki fognak vonulni más, jövedelmezőbb területek után kutatva."


    még mindig van olyan akinek itt a 21. században ez újdonság?