SG.hu·

Házkutatást tartottak egy ausztriai szerverhosting cégnél

A bécsi gazdasági rendőrség házkutatást tartott a mos.at nevű szerverhosting cégnél. A rendőrök azután léptek akcióba, hogy fülest kaptak a filmipari cégeket tömörítő és az érdekeiket védő osztrák Kalózkodás-elleni Egyesülettől (VAP).

A kisebb razziának is beillő akció során a nyomozók lefoglaltak öt szervert és két munkaállomást, amelyeken illegális filmmásolatokat és más, törvénybe ütköző anyagokat találtak. A szerverekről származó anyagokat árulják később a feketepiacokon és a CD-másolóknál. A rajtaütés következtében a rendőrök számos további hasonló anyagot távolítottak el az internetről. Minderről a VAP tájékoztatta a mai napon kiadott közleményében a sajtót.

Az akció első érezhető következménye hogy pár napja az internetes kalózok között egyfajta nyugtalanság tapasztalható, ráadásul máris hiányoznak a kínálatból az aktuális filmek másolatai. A VAP által kezdeményezett razzia az idén márciusi, németországi hasonló akciók egyenes folytatásának tekinthető, amelyben összesen 19 szervert foglaltak le a német nyomozók és számos gyanúsítottat őrizetbe is vettek. Azóta egyre több német filmkalóz Ausztriába teszi át a székhelyét. Éppen ezért vette fel a kapcsolatot a VAP-pal a német Szerzői jogi Visszaéléseket Nyomon követő Társaság (GVU) és két szakértőt is Ausztriába küldött a razzia idejére.


Andreas Manak, a VAP főtitkára az ominózus akcióval kapcsolatban elmondta: "Mivel a filmkalózok nemzetközi méretekben működnek együtt, ezért nekünk, a filmkalózok elleni szervezeteknek is hasonlóképpen kell cselekednünk. Ezt jól példázta a mos.at esete is. Ennek a vállalkozásnak egyaránt vannak kirendeltségei Hamburgban és Bécsben és a németországi razziák okozta felhajtás miatt még nyereségesebbé vált. A mos.at sok ügyfele német volt, akik Németországban már nem érezték magukat biztonságban, de eredményes munkánk következtében illegális szervereiknek most újra más helyet kell majd keresniük. Ám mi már felvettük a kapcsolatot, sőt szorosan együttműködünk a különböző kelet-európai kalózellenes szervezetekkel is, így biztosíthatok mindenkit, ha odaköltöznek, akkor sem fogjuk őket békén hagyni."

Manak azt reméli, hogy a lefoglalt szerverekben és munkaállomásokban lévő adatokból kihámozható lesz, hogy kik állnak a hálózat mögött, kik irányítják azt és kik azok a felhasználók, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást. A szakember elmondta azt is, hogy amikor a házkutatás már javában tartott, még akkor is megpróbálták néhányan letörölni az adataikat a szerverekről, ám nem tudtak minden nyomot eltüntetni. A hiányzó információkat az internet-szolgáltatóknak kell majd kiadniuk.

Az osztrák e-kereskedelmi törvény szerint ugyan az internet-szolgáltatók nem kötelezhetők arra, hogy a vonalaikon átmenő vagy a szervereiken lévő adatokat megvizsgálják, ugyanakkor azonban egy konkrét ügy esetén kötelesek minden ilyen információt - akár a felhasználók személyi adatait is - kiszolgáltatni a hatóságoknak.

A filmkalózok tehát egyre nehezebb időknek néznek elébe. Az erősődő hatósági nyomás miatt számos illegális filmmásolatokkal foglalkozó személy már fel is adta tevékenységét, és nem várja meg, amíg legközelebb már az ő ajtaján kopogtatnak majd a rendőrök.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AtisH2004. 05. 21.. 13:38||#20
Ahhoz, hogy közel 100%-osan megfogják a warezt az jelenlegi internetet kéne megszûntetni és az egy teljesen másképp felépítettet kéne létrehozni. De ennek szinte 0 az esélye. A jelenlegi helyzetben a lelményes emberek újabb és újabb techikákat találnak ki a korlátozások kikerülésére. Újabb csapatok meg mindig lesznek, mert akadnak olyanok, akiknek egy progi feltörése kihívás és nem pénzszerzési lehetõség. Nem teljesen jó hasonlat, de a prostitúciót és a narkó kereskedelemet is meg akarják szüntetni, de ott sem látszik döntõ fordulat.
© sniper2004. 05. 20.. 19:06||#19
C64en meg internet se volt, megis volt warez. Mivel igeny ezutan is lesz ra, azert kinalat is. Ha jol tudom tiltjak a drogot meg a gyilkolast is, hasonloan sikeresen...
© [HUN]PAStheLoD2004. 05. 20.. 15:16||#18
mitgondolsz mire _való_ a szélessáv ? Mer komolyan játékra elég a 200 K fel le az már szép ping ... de a sok sok megabit másra se kell mint a filmek játékok .. persze most lefoglalnak pár szervert ausztiába , multkor itthon is meg FasztLink hadmûvelet .. szal mostanában ez van , de akkor is 1 (jópár) lépéssel le vannak maradva -mint mindig
© Cat2004. 05. 19.. 19:28||#16
vedd észre, hogy ha már a szervereknél megfogják, akkor sose fog eljutni a CD másolos gyerekhez, vagy a fájlcserélõ hálózatra
© sniper2004. 05. 19.. 19:26||#15
Naja, a p2p masolgatassal meg ugyse tudnak mit csinalni. Vagy a cd masolos gyerekekkel.
© Cat2004. 05. 19.. 18:28||#14
ha már szerverhostingcégeket is baszogatnak akkor ennek nem lesz jó vége...
© TeszteloPontHu2004. 05. 19.. 17:57||#12
Azért ez nem mondanám. Talán a számítástechnikán kívül nincs még egy olyan téma, mint a filmek: rengeteg infót lehet a neten találni róluk (elõzetesek, interjúk, IMDB stb.) letöltés nélkül is.
© asdasdasd2004. 05. 19.. 17:16||#9
Miert szartam volna be? Tudtommal letolteni teljesen legalisan lehet.
© davos802004. 05. 19.. 15:55||#6
Én most néztem meg a Kill Bill vol. 2-õt. Jó volt.
Tegnap a Johny Englisht - még nem láttam.
Persze moziban...
© asdasdasd2004. 05. 19.. 15:14||#2
"A filmkalózok tehát egyre nehezebb idõknek néznek elébe. Az erõsõdõ hatósági nyomás miatt számos illegális filmmásolatokkal foglalkozó személy már fel is adta tevékenységét, és nem várja meg, amíg legközelebb már az õ ajtaja elõtt kopogtatnak majd a rendõrök."

Ez most ilyesztegetesnek szantak?