Rónai György

Kiszivárogtak az nVIDIA GeForce 6 család specifikációi

Miután nemrég a cég hivatalosan is bejelentette az új GeForce 6800, és 6800 Ultra kártyákat, az utóbbi működési frekvenciáit ugye már megtudhattuk az előzetes tesztekből. Most viszont végre fényt derítettek arra is, hogy a kisebbik testvér várhatóan milyen frekvenciákon fog üzemelni.

A HartWare.net információi szerint a már bejelentett 222 millió tranzisztorból álló, 16 futószalagos, 6 Vertex feldolgozóval, és programozható videoprocesszorral ellátott nVIDIA GeForce 6800 Ultra GPU 400MHz-en fog üzemelni, a mellé kerülő 256MB GDDR3 memória pedig 1100MHz-es lesz. A számunkra érdekesebb felső-középkategóriás 6800 kártyák GPU-jában a bejelentésnek megfelelően 1 Quad Pixel futószalag lesz letiltva (12 pipeline), és emellett 375 MHz-en üzemel majd. Ezekre a kártyákra 128 vagy 256 MB 700MHz-es DDR-I memória kerül.

A kártyák valódi teljesítménye természetesen csak a megjelenés utáni tesztekből és frissített programokból, meghajtókból derülhet ki. Az eddig napvilágot látott teljesítménytesztek eredményei elég sok helyen vitathatóak, és így egyértelműen nem lehet még kimondani, hogy mennyivel is teljesíti túl a 6800 Ultra például a 9800XT kártyákat. Több játékprogram kapcsán is felmerült például a probléma, hogy mivel ezek még nem ismerik fel rendesen a 6800-as grafikus magot, nem is megfelelő módban futnak rajta. Ez annyit jelent, hogy a játékprogram ilyenkor egy teljesen alapesetre, például Pixel Shader 1.1 kártyára, vagy több esetben például automatikusan a GeForce FX számára készült renderelési módra áll be. Ez grafikailag butítást jelent, speciálisan az utóbbi esetben a kártya FP16 színmélységgel számol csupán, amelyet eredetileg a GeForce FX gyengeségeinek kiküszöböléseire találtak ki.

GeForce 6800 Ultra processzoros videókártyák

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Albatron GeFORCE6800UV, ASUSTeK V9999 Ultra, GAINWARD Ultra/2600

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Sparkle SP-AG40UPT, Chaintech AA6800, XFX PV-T40F-UDF7

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
AOpen Aeolus 6800 Ultra, Gigabyte GV-N68U256VH, MSI GeForce NX6800 Ultra

Magyarán a 6800 Ultra ilyenkor is alacsonyabb precizitással, de gyorsabban futtatja a programot, tehát az eredményei az eltérő képminőség miatt nem összeegyeztethetőek a 9800XT teljesítményével. Az egyik tesztben például átállították az adott programot úgy, hogy a 6800 Ultrát is a 9800XT-hez tartozó R300-as eljárásokkal futtassa, ami mindkét kártya esetében ugyanolyan Shader sorrendet és minőséget jelent. Ekkor a 6800 Ultra már csupán 5-15 %-kal volt gyorsabb a 9800XT-nél. Messzemenő következtetéseket ebből természetesen nem lehet még levonni, de mindenesetre azt jól mutatja, hogy még egy picit várni kell, amíg tényleg konzekvens, és maximálisan hihető teszteredményeket láthatunk.

A többi újdonság mellett természetesen mindkettő támogatja az új Pixel és Vertex Shader 3.0 megoldásokat, amelyek az elődeiket egyszerűbb programozhatósággal, és komplexebb, hosszabb shader programok írásának lehetővé tételével egészítik ki. A Shader Model 3.0 nem hoz látványbeli előrelépést az SM 2.0-hoz képest, azonban a programozók dolga egyszerűbb lesz, ami idővel talán gyorsabb, és ezáltal jobb grafikához is vezet majd.

Míg a GeForce 6800 Ultra a jelenleg hivatalosan ismert legnagyobb teljesítményű megoldás, addig a kisebbik testvére, a sima 6800 verzió egy picit elmarad tőle, de a cég állítása szerint még így is valamivel a jelenlegi csúcstartó, a RADEON 9800XT felett teljesít. Ennek megfelelően a legkorábban júniusban boltokba kerülő új nVIDIA zászlóshajó nagyjából 499, a normál 6800-as kártya pedig 299 dolláros áron lesz majd kapható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RpPRO #36
    olvasd el meg 1x amit irtam. :) Remelem, megerted.
  • TeszteloPontHu #35
    Tunerkártya nincs rajta, legjobb esetben is tuner lehetne rajta, de az sincs. Viszont hardveresen támogatja a videó enkódolást.
  • Inferno #34
    LoL
    Vegyetek hozzá tápot is kúlön ok. :)
    (480w kell az induláshozz )
  • janos666 #33
    Az enyém is beveszi az EAX-ot, még az EAX2-t is.
  • janos666 #30
    Hát én még átszámolnám azt a villanyszámlát a hejedben. A számlán kW-ban adják meg az egységárat.
  • RpPRO #29
    En sem pakolok oda semmit, az azonban elgondolkodtato, h a transzisztorok szamanak novelesevel egyre tobb hot kene elvonni, szoval lehet jovore atallnak a vizhutesre. :S A villanyszamla meg 480W-tal megugrik par ezressel havonta :)
  • janos666 #28
    De most őszintén: Pakolnál oda valamit is?
    1:Sok alaplaban van integrált hálókártya, van integrált RAID, integrált EAX-os 5.1/7.1-es hangkártya, a 6800U-n van tunerkártya (bár ezt csak régen olvastam, mostanában nem dicsekszik vele senki, lehet hogy nincs is??).....
    2:Szerintem akinek nincs szüksége arra a 2 PCI slotra az Radeon stb. esetében is szabadonhagyja a jobb szellőzés érdekében.
  • RpPRO #27
    Csak ilyen szogbol lehet fenykepezni a 6800 ultrat? Ehh. 95%-a a kepeknek igy keszul(t). Azert lattam abbol az 5%-bol is parat es masfel pci slotot elfoglal a hutoje.
  • arty #26
    1. csinálj :) csak ugyanolyan hozzáértéssel és felszereltséggel, mint a driverheaven ;)

    2. a csempés képeket be akartam linkelni, de már nem találom :) mindenesetre látványosan volt randa az FX/gef6800.

    3. amit a far cry csinál directx9 alatt, azaz ps2.0val, pontosan UGYANAZT csinálja majd a doom3 opengl alatt :) nemtom honnan veszed, h ps1.1 lesz a doom ... talán valaha, a geforce3 idejében arra volt a terv, de pont carmack ne használná az ujdonságokat? ;)
  • janos666 #24
    1:Ilyen képeket én is csinálok, csak lenyomom a kontrasztot 0-ra, és... De az nem recommanded 3DMark'03 teszt lessz!
    2:Amúgy Far cry-ban hol van az a csempe, megnézném már.
    3:Ha jól tudom a DOOM3 is 1.1-es saderekre épül és azért ne mondjuk rá hogy gyenge a grafikája (alpha, hivatalos screenshotok...) Szóval az 1.1-ből jobbat is ki lehet hozni mint amit a far cry csinál 2.0 alatt.