Berta Sándor

Házkutatások a Kazaa főhadiszállásán

A ZDNet ausztráliai testvérlapja szerint az ausztrál zenei ipar érdekeit védő szövetség, az ARIA szerzői jogvédő részlege házkutatásokat kezdeményezett több szervezetnél és vállalatnál is.

Az ARIA részlege, a MIPI (Music Industry Piracy Investigations) többek között a Sharman Networks-nál és a Brilliant Digitalnál kezdeményezett házkutatásokat. Az indok a szerzői jogvédő szervezet szerint az, hogy: "A hatóságokkal karöltve bizonyítékokat gyűjthessenek a nemzetközi fájlcserélő-hálózatokat üzemeltető cégekkel szemben, akár másolt albumok és zeneszámok képében".

A rendőrségi razziára február 6-án került sor az ausztrál szövetségi bíróság Wilcox nevű bírójának jóváhagyásával. Érdekesség, hogy az akciónak számos célpontja volt. Így a már említett Sharman Networks és a Brilliant Digital irodáin kívül rendőrök jelentek meg a cégek vezetőinek lakásán is, valamint a Monash, a Queenslandi, az Új-Dél-Walesi egyetemeken és négy internetes szolgáltatónál, köztük a Telstranál. Az utóbbi cég Ausztrália legnagyobb internetes szolgáltatója.

A MIPI vezetője, Michael Speck szerint az akció kifejezetten a "nagy halak" és nem a "kis halaknak" számító felhasználók ellen irányult. A szakember úgy vélte, ezek az akciók csupán figyelmeztetések, amellyel arra próbálták meg felhívni a figyelmet, hogy Ausztráliában meg vannak számlálva az internetes zenei kalózkodás napjai. Az egyetemekre és az internetes szolgáltatókhoz azért kellett elmenniük, hogy bizonyítékokat gyűjthessenek a Kazaa-hálózatot üzemeltető vállalatok ellen, ugyanis a MIPI szerint a Kazaa megsérti az ausztrál szerzői jogi törvényt.

A Sharman Networks közleményében tudatta: ezeknek a mostani intézkedéseknek semmi közük nincs az Egyesült-Államokban a RIAA által indított eljárásokkal. A cég vezetői szerint érdeklődve fogják figyelni a hatóságok és a szerzői jogvédő szervezetek következő lépéseit, lévén az elmúlt 18 hónapban az amerikai és a holland bíróságokon már bebizonyosodott: tarthatatlanok azok a vádak, amellyel ezekben az országokban a fájlcserélők ellen felléptek. A Sharman Networks vezetői szerint így ez az akció idő- és pénzkidobásnak tűnik, hiszen ezt a témát már bőven kitárgyalták a két állam tárgyalótermeiben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #15
    valahol le kell ülniük a programozóknak, akik fejlesztik a kliensprogramot

    pár nap késéssel az indexig is eljutott a hír: http://index.hu/tech/jog/kazal7006/
  • Mike #14
    ahogy itt a BSA

    ők tanítják a rendőröket
  • Mike #13
    egyébként sem értem, hogy lehet a Kazaa-nak központja
  • Mike #12
    át kell tenni a cuccot az arabokhoz

    őke úgyis a nyasgem USA hozzáállásról hyíresek

    vagy fel az űrbe

    vagy Zimbabvéba
  • GABOR16 #11
    Szerintem tulsokmindent nem fognak találni.
    Ha anyira akarnak valamit tenni, akkot inkább a felhasználókat kéne megkeresni. De inkáb ezt mint azt.

    Elnézést kérek ha bárkit is megsértettem volna az üzenetemmel.
  • Csatti #10
    Szerintem ez csak egy trükk arra, hátha meg tudják fogni őket ezen keresztül.
  • Darth Sith #9
    ez érdekes... azt hitték hogy ami a Kazaa -ról le lehet tölteni az mind ott vana lakásukon? sztem venniük kéne pár informatika órát... :)
  • Yfel #7
    Nekem is ez volt az első benyomásom... elég ilyesztő lehet ott lakni...

    Egyébként még mindig ugyanaz a véleményem: Csináljatok jobb zenét, akkor majd megvesszük :P

    Y
  • Inquisitor #6
    Ööööö. Nem kéne elmesélni nekik a fájlcserélő progik működését? :)
    Vagy azt firtatták, hogy a KaZaA team warez wondows-on futatja a gépeit? Lol
  • silanor #5
    Egy szovetseg, hogy kezdemenyezhet hazkutatast? Vagy naluk ugy meg, hogy bemennek rendorsegre:
    -Kerek egy hazkutatasi papirt?
    -Tessek, 1 dollar lesz.