Spencer

Olcsóbb lesz az Xbox

Tony Gikas, a Piper Jaffray piackutató cég elemzőjének értesülése szerint a világ legnagyobb szoftverfejlesztő cégeként nyilvántartott Microsoft várhatóan kedden jelenti majd be, hogy a jelenleg még 179 dolláros (37 ezer forint) áron kapható Xbox árát 30 dollárral mérsékli.

Gikas szerint mindenképp örvendetes, hogy a Microsoft csökkenti a játékgép árát, azonban az Xbox még a jövő heti árcsökkentést követően is legalább 20 dollárral drágább lesz annál az árszintnél, ami az Xbox népszerűségének további jelentős mértékű növeléséhez szükséges lenne.

"A 149 dolláros Xbox ár a 2004-es esztendőt tekintve meglehetősen kockázatosnak nevezhető, ugyanis a Microsoft ilyen magas ár mellett legfeljebb roppant hatékony promóciós kampány, illetve felettébb ütőképes szoftverek segítségével tudja majd fenntartani a konzol iránti érdeklődést. Véleményem szerint a Microsoftnak 129 dollárra kellene mérsékelnie az Xbox árát ahhoz, hogy az elkövetkezendő tizenkét hónapban javulhassanak a játékgép hardver és szoftver eladási mutatói. 149 dolláros ár mellett szinte biztosra vehető, hogy a Microsoft legfeljebb annyi Xbox-ot ad el az idén, mint 2003-ban, vagyis növekedésre semmi esély" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Gikas.


Az elemző szerint a Microsofthoz hasonlóan hamarosan, feltehetően valamikor a jövő hónap közepén a Sony is csökkenteni fogja a PlayStation 2 konzol árát. Ezt követően idén már sem a Microsoft, sem a Sony nem változtat játékgépei árazásán, vagyis legközelebb akkor várható árcsökkenés, amikor 2005-ben bemutatkozik az Xbox 2, illetve a PlayStation 3. Az újgenerációs konzolok bemutatkozásakor várhatóan mind az Xbox, mind pedig a PlayStation 2 ára 99 dollárra fog zuhanni. Emlékezetes, hogy debütálásának időpontjában az Xbox nem kevesebb mint 300 dollárba került, azonban a Microsoft a folyamatos veszteségek ellenére is szépen lassan csökkenti a konzol árát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #61
    ha nálunk is bejön az euró,(egyszercsak talán...) akkor szerintem nálunk is fel fognak menni az autómata árak, mert 1 € lesz egy pénz. persze lehet, hogy ez csak a hülyeségem... mindegy.

    azzal a részével a hozzászólásnak egyetértek, hogy vannak dolgok, amik nálunk drágábbak.
  • mir #59
    akinek válaszoltam az azt javasolta, hogy ne adhassák a terméket olcsóbban az előállítási árnál. ez tulajdonképpen az előállítási árban minimalizálja a termék árát.
  • mir #57
    nekünk az, jó, hogy nincs minimális ár, és van árverseny. ha minimlizálnmák az árat az alkatrészek árában, akkor jóval drágább lenne
  • mir #55
    az EUs vitába meg ne menjünk bele.
  • mir #54
    az a naplós riport csak azért volt egy kicsit(!) becsapós, mert mindenből az akciósat vették.
  • mir #53
    de, lehet, sőt, valószínű, hogy hülye vagyok, mert itt tépem a pofámat. de mindegy. én ezt szeretem. meg a párhuzamos vágást.
    amúgy az árak minimalizálása evidens módon nem jó nekünk, csak az életképtelen cégeknek. a sony meg nem az.
  • mir #50
    ez érdekes
  • Cat #49
    Rotschildok vagyonát speciel nagyon is pontosan lehet tudni, ugyanis az egyik elnökjelöltként indult a '70es évek közepén, majd (Nixon után asszem) felkérték alelnöknek, és a kongresszusi bizottság nagyon hevesen támadta, mondván ez a bankszféra és a hatalom találkozása. A támadások hatására közzétette családja minden érdekeltségét, és akkoriban volt másfél milliárd dollárjuk - ez mai áron persze jóval több, de akkor se vezető vagyon, ráadásul ez tucatnyi családtagra van elosztva. Ekkor igazolodott be hogy a Rotschildok igazi vagyona a kapcsolati tőke, mivel nagy család, sok üzleti vállalkozással szinte mindenhol ismernek valakit, szóval ha nagyon el akarnak érni valamit akkor meg tudják nyitni az ajtókat.
  • TeszteloPontHu #46
    Én még PC-re sem láttam PS2 emulátort, nem hogy XBOX-ra, de lehet, hogy én vagyok a tájékozatlan.
  • UNREG #45
    "és ahogy látom van ps2 emu is box-ra."

    Rosszul látod.