SG.hu·

Papírlapba épített eldobható számítógép

A svéd Cypak AB nevű cég olyan papírlapba épített számítógépet fejlesztett ki, amely néhány oldalnyi kódolt adat gyűjtésére, tárolására, és feldolgozására képes. A fejlett, és biztonságos RFID eszközt eleinte a gyógyszergyártásban, majd később interaktív könyvekben, vagy sorsjegyeken is alkalmazhatják.

A papírszámítógép kapacitása jelenleg még nagyon kicsi, 32 kbyte. Ennyi memóriával még nem sok dologra képes, azonban a Cypak szerint ez a jövőben rohamosan fejlődni fog. A cég az amerikai MeadWestvaco gyógyszeripari csomagolócéggel már szerződést is kötött, ők fogják Amerikában terjeszteni a technológiát.


Az eszköz jelenleg tesztelés alatt van, fejlesztését egy svéd egyetem szponzorálja, és a gyógyszerek csomagolásán lévő adatokat ellenőrzik vele. Ha az ember a dobozt a Cypak szkennerére helyezi, az megjeleníti a benne tárolt információkat. A cég szerint már egy másik alkalmazási területen is dolgoznak, mégpedig a könnyebb hitelesítés érdekében az orvosi receptekbe fogják integrálni.

A Cypak újdonsága RFID technológiát alkalmaz, amely nyomtatható áramkörökre és szenzorokra épül. A terméket integrálni lehet csomagolásokba, műanyag lapokba vagy akár öntapadós rétegekbe is. A cég szerint a gyógyszeriparban a lejárati dátum és adagolási információkat tárolására szolgálhat, sőt, a számítógépen keresztül akár a beteg riasztására is képes, ha ideje bevenni a gyógyszert.

A Cypak egy másik terméket is kifejlesztett, amely egy numerikus billentyűzettel ellátott kártya. A cég ezen megoldását a rendkívül nagy biztonságot igénylő területekre szánják, ugyanis a kártyán tárolt egyedi PIN kódot állításuk szerint nem lehet feltörni, sem másolni. Ennek segítségével például internetes adatlekéréseket lehet majd elintézni, biztonságos azonosítással, tehát a termék katonai célú feladatokra is alkalmas lesz.


A Cypak az alkatrészeket 1 dollár körüli áron biztosítja az OEM gyártóknak. A megoldás védelme érdekében a cég egy rendkívül ellenálló borítást fejlesztett ki, amelyet például a svéd posta is alkalmazni fog. A postai küldemények csomagolása így egyúttal tárolja majd a feladó és a címzett minden adatát, sőt, még a kezelési útmutatót, vagy a tartalomról szóló egyéb információkat (pl. romlandó vagy törékeny) is. Az újdonságot a Cypak Hannoverben, az e havi CeBIT kiállításon mutatja majd be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dduma2004. 06. 05.. 15:35||#16
Hát. Fun lesz már. Elõkapm a kártyám, rárakom a monitorra, és CS-zek. 😄
© Csatti2004. 03. 08.. 17:50||#15
Bár helyesebb volna õket PDA-knak hívni.
© Csatti2004. 03. 08.. 17:49||#14
Az egy gond, hogy a mai pocket pc-kben nem 32KB hanem 64MB+ van. 😊
© AnarchoiD2004. 03. 07.. 12:20||#13
gy 😉 igazad van "640k -nak mindenre elegnek kell hogy legyen" 😊
© Borg2004. 03. 06.. 21:08||#9
Fújnád a parázsló papírt?😊))
Vízhûtés kell😊
© Csatti2004. 03. 06.. 19:56||#7
Na ja és sok sok ventillátor forog a papírlap fölött nehogy begyulladjon 😊)))
© Ottto2004. 03. 06.. 18:10||#6
A laptop elbújhat emögött 😄
Olcsó, megbízható, bár nem túl nagy, de ez úgyis felmegy, éss a végén ott járunk hogy egy P4-es komplett számítógép elfér egy irattartóban 😄
© Shadow_THH2004. 03. 06.. 14:16||#4
ja még a wc papír is ebbõl lesz 😄 utánna meg kiirja a szag-szin-molekula mintát 😛
© Adam II2004. 03. 06.. 13:41||#3
Képzeljétek el hogy egy 15 év mulva nem kell monitor,egér,billentyûzet csak egy papírlap!
Elûhúzunk a repülõn egy papírdarabot a zsebünkbõl és az utazás alatt könyvelhetünk, a srácok az iskolában észrevétlenül számgépezhetnek órán amíg a tanár csak azt látja ,hogy egy lapot böködnek,a térképek is megváltoznak és ez által nincs többé szükség hagyományos GPS-re csak egy interaktív papír térképre!
Én arre használnám de szerintem elég nagy marhaság😊
© Shadow_THH2004. 03. 06.. 12:38||#1
nagyon állat, de nem értem nagyon hogy mire lehet majd használni, ami eddig mgoldhatatlan volt... Nekem ugy tünik hogy simán csak olyan mint a vonalkód a termékeken csak egy csippben