Spencer

Megjelent a piacon az iPod Mini zenelejátszó

A napokban megkezdődött az idén januárban a Macworld Expón debütált iPod Mini hordozható digitális zenelejátszó kereskedelmi forgalmazása. A mindössze 102 gramm tömegű és nem kevesebb mint 4 GB adattároló kapacitást biztosító iPod Mini 249 dollárba, vagyis mintegy 51 ezer forintba kerül.

Az újdonság 57 grammal könnyebb, és körülbelül 1,3 centiméterrel rövidebb, illetve vékonyabb, mint az 50 dollárral többe kerülő, 15 GB kapacitású hagyományos iPod lejátszó. Ezek alapján elmondható, hogy az iPod Mini esetében egy-egy GB tárolókapacitás jóval többe kerül, mint a normál iPod esetében, azonban az új verzió ezzel együtt is komoly sikerre számíthat, hiszen 4 GB a legtöbb vásárlónak tökéletesen elegendő, ráadásul sokaknak a kis méret sokkal fontosabb, mint a tárolókapacitás.


Steve Jobs, háttérben pedig az iPod Mini színválasztéka

Míg a standard iPod csak steril fehér színben kapható, az iPod Mini számos divatos színben, így például kékben zöldben, rózsaszínben, ezüstben és aranyban is megvásárolható. Galvanizált fémborítása ellenáll a karcolásoknak, kisméretű, nagy fényerejű kijelzőjét pedig széles szögben lehet látni. Úgy látszik, hogy az Apple Computer minden iPod generációs esetében más kezelőfelületet vezet be, ugyanis az iPod Minit teljesen máshogy lehet kezelni, mint elődeit. A közkedvelt kör alakú szkroll gomb megmaradt ugyan, azonban a menü, az előre és visszatekerés, a lejátszás és a szünet gombok nem eme gomb felett, hanem magán a gombon kaptak helyet.


Az iPod Mini üzembehelyezése tulajdonképpen gyerekjáték. A dokkoló állomás vezetékét be kell dugni egy USB 2.0, vagy FireWire portba, fel kell telepíteni a mellékelt szoftvereket, végül pedig a lejátszót bele kell helyezni a dokkoló állomásba. Az iPod Mini a Windows 2000 (Service Pack 4), a Windows XP és Mac OS X operációs rendszerekkel kompatibilis. A készülék sajnos nem támogatja a Windows Media formátumot, ezzel szemben a 16-320 kbps-os AAC, 32-320 kbps-os MP3, valamint AIFF és WAV zenei állományokat minden további nélkül képes lejátszani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • I.C.ram #21
    A Maces LCD monitorok állítólag az egyik legolcsóbb/legjobbak. Persze nem az iMacesre gondolok, hanem a sima 3 lábasokra.
  • [MHA]Inquisitor #20
    A memorias az etalon????
    szerintem nagyon nem!
    mire gondolsz? a 128 megás sony/egyéb mp3 lejatszora ami 25-30 ezer ft?? sztem annyira nem eri.
    amugy ipod szerintem is csunya, de ha zsebre teszed ki latja? :) nem azert veszed h gyönyörködhess benne...
    bár feketében borostyán/vörös fénnyel bejött.

    ami ipodnak ellenfele lehet az talan ez: http://fotexnet.hu/index.php?class=list_big&category=005011010010013&p_id=451306&style=big&sid=13733652
  • [MHA]Inquisitor #19
    a sima ipod sosem volt 299 usd!!!!!

    A 20GB-os ipod 399USD (használtan/legolcsobban 349 usd)
    http://www.amazon.com/exec/obidos/tg/detail/-/B0000CEORU/qid=1077546285//ref=pd_ka_1/103-8521391-8520656?v=glance&s=pc&n=507846

    A 40 Gbos iPod 499USD (hasznaltan/ legolcsobban 475 usd) http://www.amazon.com/exec/obidos/tg/detail/-/B0000CEOYI/qid=1077546285//ref=pd_ka_2/103-8521391-8520656?v=glance&s=pc&n=507846
  • [MHA]Inquisitor #18
    LOL :)
    te kis idiot..... :)
    vagy lehet h a steve csávó ment össze, nem??? :)
  • sziju1 #17
    És vajon olyan "jó" -e az aksija mint a nagytestvéréé? Kapcsolódó cikk: · Az iPodot az akkumulátora miatt támadják (2003. november 27.)
    4giga mindenkinek elegendő, de az ára meg nyilván nem 51e-lesz itthon. Meg télleg ronda:)
  • vice #16
    "MINI" ipod??? Nagyobbak mint a Steve csávó!!! (Ld. első kép)
  • Steroid #15
    Jeh!

    Ez nagyon szép és jo de ne feledjük h. a sima ájpod most amcsiba 299 dollár olyan 60-65 ezer és nálunk a legolcsobb 110. ezer na most ez életbe nem lesz nálunk 50 ezer forint min 70-80 szovaé ennyit az áfárol a meg a profitrol!
  • [MHA]Inquisitor #14
    Tud vki ilyen minit szerezni??
  • Sliders #11
    Pofás egy darab!!
  • NF #8
    En ezt szeretnek venni, a nagy testverere nem igazan lenne penzem meg mp3-am sincs annyi tehat ez idealis es 5xxxx huf nem sok erte.