SG.hu·

130 ezer IT-munkahely kerülhet veszélybe Európában

Némileg riasztó végeredményekre jutott egy, az A. T. Kearney menedzsment-tanácsadó cég legfrissebb tanulmányában. A dokumentum szerint elég nagy gondban lehet hamarosan az európai és főleg a német információ-technológiai (IT) szakma.

A tanulmány szerint az elkövetkező három évben várhatóan 130 ezer munkahelyet "telepítenek át" Ázsiába és Kelet-Európába a területen dolgozó cégek. Az indok: a jelenlegieknél jóval alacsonyabb bérekért dolgoztathatnának különböző munkakörökben az embereket. Dirk Buchta, az A. T. Kearney a stratégiai IT-részlegért felelős alelnöke szerint a cégek főleg azokat a munkahelyeket fogják keletebbre helyezni, amelyeknél sok emberre van szükség.

Az úgynevezett offshoring alkalmazásával a német vállalatok kereken 2 milliárd eurót tudnának megtakarítani. Az Egyesült Államokban már az IT-költségvetés 20 százalékát külföldre helyezték ki. Németországban ez az arány jelenleg csak 5 százalék, ám Buchta úgy véli, néhány esztendőn belül elérheti a 20 százalékot. Az indokok elsősorban az egyre inkább visszafogott IT-büdzsékben keresendők, a cégek kénytelenek spórolni. A gyártási-fejlesztési költségek visszaszorítása szinte az egyik legkézenfekvőbb megoldás az elbocsátáson kívül. Az offshoringra lassan minden német IT-cégnek gondolnia kell majd, igaz 80 százalékuk eléggé ráérős, még stratégiájuk sincsen. Ráadásul a vállalatok harmada szkeptikus a kitelepüléssel kapcsolatban.

A szakember szerint megoldás lehet ebben a helyzetben, ha minél több pénzt fordítanak az innovációra és a pillanatnyi helyzetnek megfelelő munkaerőt képeznek ki. Ehhez azonban meg kellene változtatni a jelenlegi informatikai képzéseket, a jelenlegi oktatás 60 százalékban ugyanis a különböző tartalmakkal foglalkozik. Buchta úgy véli, e helyett inkább erősebben kellene koncentrálni egy innovációorientált, interdiszciplináris informatikai képzésre, amelyben megtalálhatók a menedzsment-képességek is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sliders2004. 02. 21.. 00:26||#24
kedves ember vagy, remélem egyszer beszarik a géped
© JZO2004. 02. 20.. 12:36||#20
hát ez tényleg komolytalan 😞
© JZO2004. 02. 20.. 11:25||#18
én is szakmabeli vagyok, de mellette még nincs családom rengeteget tanulok és képzem önmagam. Minden idõmet tanulással töltöm, meg hogy valami apró munkákat szerezzek. Mostmeg kiderül, hogy semmit sem érek vele?
Szivacs.
© TheZsenyka2004. 02. 20.. 10:28||#16
Van hát.
© IrkaBirka2004. 02. 20.. 10:05||#13
TI aztán viccesek vagytok. Van itt valaki aki aki a szakmában dolgozik? 😄
© Cat2004. 02. 20.. 09:35||#12
az interdiszciplináris azt jelenti, hogy több tudományterületet összevonva, tehát jelen esetben az informatikusnak nem csak az operációs rendszerhez és a géphez magához, hanem az egész környezetéhez, a jogszabályokhoz, a gazdasági dolgokhoz is értenie kell. A szakbarbárok kora lejárt.
© An-Dee2004. 02. 20.. 00:05||#4
Mit várunk a nyugattól. Én már rég megmontam az EU csak azért lett, hogy a kiterjesszék a kizsákmányolást a határon kívülre. A pénz csak pénzt szül, emberséget sose. Kivánom, hogy azok szenvedjenek a legöbbet, akik a mostani "döntéshozók" leszármazottai lesznek.
© Darth Sith2004. 02. 19.. 23:55||#2
elmehetnek egy nedves nõi tájékra.....
© JZO2004. 02. 19.. 23:42||#1
Bele is vágom a bökõt valakibe, ha azért tanulok 15 éve, hogy munkanélküli legyek...