SG.hu·

Késnek az Intel 0,09 mikronos új processzorai

Intelhez közel álló források tudni vélik, hogy a chipgyártó leghamarabb valamikor a jövő hónapban kezdi meg a Prescott magos 3,4 GHz-es Pentium 4 processzor kereskedelmi forgalmazását, a 3,73 GHz-es Mobile Pentium 4 E chip pedig a korábbi tervekkel ellentétben nem 2004 végén, hanem 2005 elején lát majd napvilágot.

Az Intel mind a mai napig komoly gondokkal küzd a 0,13 mikronosról 0,09 mikronos gyártási technológiákra történő átállást illetően. Ennek következménye, hogy a 3,4 GHz-es Pentium 4 E processzor hivatalos bejelentése és piaci debütálása között hosszú heteknek, adott esetben hónapoknak kell eltelniük, illetve hogy az Intel elhalasztotta a Dothan magos újgenerációs Pentium M processzorok bejelentését. A Santa Clara-i székhelyű vállalat számára a 0,09 mikronos csíkszélességű processzorok kapcsán a vártnál rosszabb kihozatali arány, valamint a magas működési frekvenciák melletti nagy fogyasztás és jelentős hőtermelés okozza a legnagyobb gondot.

A legfrissebb Intel roadmap szerint a Hyper-Threading támogatású Mobile Pentium 4 E processzorok az idei esztendő második negyedévében kerülnek majd forgalomba, vagyis a korábban tervezettnél három hónappal később. A hordozható számítógépek piacán elsőként 2,8 GHz-es, 3,06 GHz-es, valamint 3,2 GHz-es frekvenciájú 0,09 mikronos processzorok fognak megjelenni, mely chipek egyébként 1 MB méretű másodszintű gyorsítótárat, valamint 533 MHz-es rendszerbusz frekvenciát tudhatnak majd magukénak. Ezt követően a harmadik negyedévben esedékes a 3,46 GHz-es, a negyedik negyedévben pedig a 3,6 GHz-es órajelű Mobile Pentium 4 E processzorok debütálása.

Az Intel ezzel párhuzamosan a notebookokba szánt Celeron termékcsaládot sem kívánja elhanyagolni. Az Intel ütemterve szerint a második negyedévben fognak bemutatkozni a 2,53 GHz-es, 2,66 GHz-es, 2,8 GHz-es, valamint 3,06 GHz-es, 0,09 mikronos gyártási technológiák segítségével készülő újgenerációs Mobile Celeron processzorok, melyeket később 3,2 GHz-es, 3,33 GHz-es, valamint 3,46 GHz-es modellek fognak követni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mir2004. 02. 13.. 18:17||#15
él, így: 2 vagy 2 és fél év múlva jönnek az elsõ IBMnél szerelt lapkák a szerzõdés szerint.
© Zoldalma2004. 02. 13.. 14:13||#14
Tudtommal a szerzodes mar el...vagy megsem? :o)
Nagy kar....na majd az uj drezdai uzemben :o)
© mir2004. 02. 12.. 19:36||#12
mondjuk figyelembe véve, hogy az AMD-IBM outsourcing megállapodás szükség esetén is csak 2 év múlva lép életbe, ez keveset segít most az AMdnek.
© Zoldalma2004. 02. 12.. 19:11||#11
Sztem az IBM gyartosorarol kevesebb szivassal fognak lekerulni az AMD procik....
© mir2004. 02. 12.. 10:41||#10
"Azonban ne felejtsétek el skacok, ha az Intelnek ilyen komoly problémái vannak a 0.09-ces gyártással, akkor bizony az AMD is vért fog izzadni etéren. A SOI talán segíthet a hõleadást mérsékelni, de a szivárgás ott is sok lesz/lehet majd.
Igy egy kicsit boldogabb lehet az AMD, hogy az Intel szív, de neki is hamarosan váltania kell."

tévhit: a SOInak csak az EGYIK következménye a sok közül, hogy kevesebb a disszipáció. persze lehetnek az AMDnek is gondjai, de már mutattak be 0.09es opteronokat. és még van egy évük a saját roadmapjük szerint is.
© TheZsenyka2004. 02. 12.. 09:15||#5
"Intelhez közel álló források tudni vélik "

Talán hallották valahol hogy valaki sejti...