Spencer

Partnerségi szerződést kötött egymással a Microsoft és a Walt Disney

A Microsoft és a Walt Disney együttműködési szerződést kötött egymással, melynek értelmében a két nagyvállalat közösen fog digitális médiatartalmakat és különböző technológiákat fejleszteni.

Bár a szerződés pontos részleteit nem hozták nyilvánosságra, annyi biztosra vehető, hogy segítségével a Microsoft szépen lassan meg kívánja hódítani a Hollywoodban használatos audiovizuális platformok piacát, a Walt Disney pedig a nagyfelbontású filmek és a DRM (Digital Rights Management) technológiák kapcsán tart igényt a Microsoft fejlesztőmunkájára.


A Disney vezetője, Michael Eisner
"Ez a digitális médiával kapcsolatos együttműködési szerződés számos előnnyel jár, igazi hidat épít a technológiai szektor és Hollywood között" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Dave Fester, a Microsoft Digital Media részlegének vezérigazgatója. Fester elmondta, hogy a redmondi vállalat mostanság egyre nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a szórakoztatóiparra, és a cég víziója szerint a személyi számítógépeknek a jövő nappalijaiban egyfajta digitális médiaközpont szerepet kell majd betölteniük.

Emlékezetes, hogy Bill Gates, a Microsoft elnöke az elmúlt hónapban Las Vegasban megrendezett CES 2004 (Consumer Electronics Show) szakkiállítás keretein belül jelentette be a Media Center szoftver legújabb verzióját. Mint ismeretes, a Media Center nem más, mint egy a népszerű Windows XP operációs rendszerre épülő, elsősorban digitális tartalmak (zenei állományok, videoanyagok, fényképek) kezelésére hivatott szoftver, mely speciális felhasználói felületének köszönhetően akár a karosszékben hátradőlve is könnyedén irányítható.

A most aláírt szerződés értelmében a Walt Disney hozzájut a Microsoft-féle Windows Media DRM szoftverhez, azzal kapcsolatban azonban egyelőre nincsenek információink, hogy a hollywoodi filmstúdió mikor és milyen módon kívánja majd felhasználni a redmondiak DRM technológiáit. A Walt Disney ezenkívül felhasználhatja a Microsoft nagyfelbontású új médiaformátumát, mely a jelenlegi DVD filmeknél jelentősen jobb kép- és hangminőséget biztosít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shadow_THH #21
    Némo XP telepítés közbeni reklámszövegei:

    -Az új viz tömörítési eljárások és a helytakarékos üveg-akváriumok segítségével könnyedén felügyelheti rendelőjét!
    -Még soha nem látott vizuális megoldások, és pelikánok várják önt az új évezredben!
    -Az új Pain(t) Péter alkalmazás segítségével egy kattintás segítségével elküldheti legújabb Mickey egér rajzát ismerőseinek, barátainak!
    -Az új kisegítő lehetőségekkel már Donald kacsának sem lesz nehéz érthetően beszélnie!
    -A Microsoft Inteligens Bohóchal™ technológiájával sokkal gyorsabban futnak a teknősbékák az ön számítógépén! A Némo XP az eddigieknél sokkal jobban kihasználja a meleg tengeráramlásokat is!
    -Az új MineFireWall-nak köszönhetően ön sokkal nagyobb biztonságban van a külső betörések és fél-vegetáriánus cápák ellen!
    -A Búvár Restor pont segítségével, bármikor visszaállíthatja elpusztult/elveszett halait! Ha ön egy régebben letörölt filet akar visszahozni, mostmár akármikor megteheti: így akár Bambi anyukáját is újra fel lehet másolni!
    -A Némo XP támogat minden új kiskacsához járó drivert! Ha ön Micimackó bödönjét akarja csatlakoztatni gátlások nélkül megteheti!
    -Akár otthonról is dolgozhat a bányában az internet segítségével! Most akár 7 törpét is csatlakoztathat egyszerre!

    Köszönjük, hogy a Némo XP-t választotta! Az új minden eddiginél stabilabb lábakon álló halak és a kézzel festett user interface sokkal nagyob élményt fog nyújtani! A telepítő 15 másodperc mulva elvarázsolja magát hintóvá. Kérjük ne használja a CTRL+ALT+Dagobertbácsi billentyű kombinációt a telepítés befejeztéig!
  • galocza #20
    a hófehérke óta úgyse nézek wd filmeket 8)
  • Darth Sith #18
    :DDDDD
  • Darth Sith #17
    lefognak fagyni a rajzfilmek.. :DDD
  • CAD #15
    Hulyeseget beszelsz, nem celjuk lenyomni... az az 1-2 % desktoppon nem zavarja oket, bar lehetne kicsit talan tobb is... mint ahogy intelnek sem volt celja amd-t teljesen kiirtani piacrol.

    Szerverek eseteben MS oprendszerek valahogy soha nem voltak a toppon, de azert hatarozottan fejlodnek.
  • tigeroo #11
    LooooooooooooooooooooooooooooL!!! De most komolyan! Pár év múlva Bill bácsi lessz NEO a mátrix 4-5ben:D
  • tigeroo #10
    az jó lenne:D
  • tigeroo #9
    sztem is... a Disney és a Pixar két külön fogalom! a Némót a Pixar csinálta!!!
  • SuD #6
    "az utóbbi időben walt disney szinvonala is csökken.."

    azért még mindig nem értem mért kell állandóan fikázni a microsoftot.... valaki mondja már el?? :)
  • SuD #5
    :DDDDDDDDDDDDD