Berta Sándor

Nehéz esztendő elé néz a PC-szektor

Új piacokon való megjelenésre kényszerülhetnek a PC-szektor szereplői 2004-ben. A számítógép egyre inkább tömegárucikké válik, a folyamatosan csökkenő árak pedig veszélyeztetik a gyártók bevételeit és nyereségét.

Legalábbis ez derül ki többek között az IDC piackutató cég legújabb felméréséből. Az elemzők szerint felemás esztendő elé néz a szakma. Egyrészt 2004-ben annyi számítógépet fognak eladni, amennyit még eddig soha, másrészt viszont az agresszív árpolitika, a vásárlók kegyeiért folytatott harc könnyen beárnyékolhatja majd ezt az évet is és ez meglátszódik majd a cégek év végi eredményein.

A szakemberek úgy vélik, hogy az idén 11,3 százalékkal több PC-t adnak majd el, mint 2003-ban. Tavaly 152 millió számítógépet értékesítettek, mivel azonban az árak esnek, a forgalom csupán 4 százalékkal nőhet 2003-hoz képest, mely így is el fogja érni a 182 milliárd dollárt. Ez pedig azt jelenti, hogy a cégek egy gépre kiszámított bevétele és nyeresége csökkenni fog, ha csak nem tudják mérsékelni a kiadásokat és a gyártási költségeket.

Charles Smulders, a neves Gartner piackutató cég elemzője is hasonlóképpen borús az idei évet tekintve. A megoldás kulcsa szerinte abban rejlik, hogy mikor tudnak a PC-szektorban lévő vállalatok átállni más termékek gyártására is, illetve fel tudnak-e - és ha igen mennyire - készülni a PC és a szórakoztató-elektronikai eszközök összeolvadására? A legtöbb nagy gyártó most kezd "rámozdulni" erre a témára. A Dell például olyan laposképernyős televíziókat árul néhány hónapja, amelyek le tudják játszani az audiofájlokat is. A Hewlett-Packard hasonló terméket fejleszt. Az Apple online zeneszolgáltatása is ide sorolható kezdeményezés.

Az Acer is meg kívánja vetni a lábát a szórakoztató-elektronikai piacon, amelyet a jövőbeni "második lábának" tekint a főként notebookgyártóként ismert cég. A második félévben olyan modelleket dob piacra a tajvani vállalat, amelyek képesek lesznek az audio- és a videofájlokat vezetéknélküli technikák segítségével egymás, illetve a PC és a szórakoztató-elektronikai készülékek között "csereberélni". Stan Shih konszernvezető szerint azonban mindez először csak 2005-től lesz kimutatható az Acer forgalmában. Szintén megoldás lehet még az "információtechnológiai megoldásszállítás" és a "nagybani PC-gyártás" is cégek számára, utóbbira jó példa az IBM.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laxxus #3
    Baromi nagy újdonságot írtál!!!! Mintha nem ez lenne megszokott a PC -piacon!
  • Darth Sith #2
    ha tartani akarod a folyamamatos fejlődést 2havonta vehetnél vadiúj gépet... :////