Spencer

Az AMD 0,09 mikronos processzorai is sokat fognak fogyasztani

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Intel komoly gondokkal küszködik a legújabb, immár 0,09 mikronos feszített szilícium gyártási technológiák segítségével készülő Prescott processzorok túlzottan magas fogyasztása és hőtermelése kapcsán, a legfrissebb híradások pedig arról szólnak, hogy hasonló nehézségekre számíthat a rivális Advanced Micro Devices (AMD) is.

AMD-hez közeli források jelentése szerint a 0,09 mikronos csíkszélességgel rendelkező Athlon 64 4000+, illetve Athlon 64 FX-55 típusjelzésű processzorok olyan nagy fogyasztással fognak rendelkezni, hogy változtatni kell majd a velük kompatibilis alaplapok áramellátásán.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Sunnyvale-i székhelyű chipgyártó 0,09 mikronos mikroprocesszorainak fogyasztása elérheti a 105 W-ot, ami komoly kihívást jelenthet az alaplapgyártó cégek számára. A megfelelő áramellátásról egyébként csak a Socket 939 foglalattal rendelkező alaplapok esetében kell majd gondoskodni, ugyanis a nemrégiben napvilágot látott legfrissebb AMD roadmapből kiderül, hogy a vállalat Socket 754, illetve Socket 940 tokozású processzorai nem lesznek hosszú életűek, vagyis a 0,09 mikronos új AMD chipek már Socket 939-es tokozással fognak rendelkezni.

Összehasonlításképp, míg a jelenleg forgalomban lévő x86-64 architektúrájú AMD processzorok 1,40-1,55 V-os feszültséget igényelnek működésükhöz, addig az újgenerációs, 0,09 mikronos gyártási technológiák segítségével készülő AMD chipek már 1,20-1,35 V-os feszültséggel is meg fognak elégedni. Utóbbi processzorok frekvenciája egyébként a várakozások szerint 2,6 GHz körül fog alakulni, azonban az AMD ezzel kapcsolatban egyelőre nem sok konkrétumot árult el.

Az Intel várhatóan februárban jelenti majd be első 0,09 mikronos csíkszélességű, jelenleg Prescott fejlesztési kódnevet viselő processzorait, melyek közül a 3,6 GHz-es működési frekvenciával rendelkező modell 103 W-ot fog fogyasztani. Az AMD első 0,09 mikronos mikrochipjei előreláthatólag valamikor 2004 közepén jelennek majd meg a kereskedelmi forgalomban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #13
    AL7:Ez ennyire nem egyszerű. van az áramköri lapkának iy egy bizonyos együtthatója, ezért könnyen megsehet, hogy ugyan az a chip kisebb csíkszélességgel azonos tranyószámmal, kisebb feszültésgen azonos órajelen fogyaszt ugyanannyit, vagy többet is. persze ez nem általánaos.

    DAM: "az első intel, a második esetleg amd. ez soha nem fog változni, és ezt mindenki érzi LEGBELÜL"
    Kik is mondtak ilyet utoljára? IBM...DELL TC(telephone company)... AT&T...3DFX és ez csak pár eset. ilyen volt, és lesz is, de a helyzet az, hogy ha jobban melegonyodolsz, akkor nem tudsz olyan céget mondeni, ami verseny körülmények között 30-40 évnél tovább fenn tudta tartani az egyértelmű piacvezető pozícióit. Ez persze nem azt jelenti, hogy az intel sem fogja tudni, csak azt, hogy aki erre fogadni mer, az legalábbis hülye.
    persze nem csak nagy vaállalatok voltak, hanme olyan hülyék is, akik a hozzás hasonló hozzáállással ottbukták az összes pénzüket:D hajrá, csak így tovább, valakiből az értelmesebbeknek is élni kell:D


    cikk

    Ha a fenti linken lévő képet megnézitek, akkor nagyon szépen látszik, hogy az a 105W az úgy 105W, ahogy a mostani FXeknél 89W. Tehát maximális disszipáció. Ezzel szemben a mostani FXek alig fogyasztanak többet 45Wnál, de mind 50 alatt vannak, hogyha nagyon nagyon megizzasztják őket, akkor mennek fel esetleg 53-55Wra
    Ha megnézitek, a 89Wos érteéket 105re növelték, ez meg azt jelenti, hogy olyan +15-20%os disszipáció várható MAXIMUM. De ha az átlagos 45-55Wból indulunk ki, akkor még mindíg sikerül alatta maradni max.70Wnak, ami még mindíg nagyon baráti fogyasztás. Nem kell attól tartani, hogy hogy hirtelenjében kazánná alakulnak az AMD HAMMEr alapú cuccai. persze ha VÉLETLENÜL mégis kiadnának egy olyat, ami mondjuk 100W körül eszik átlagban, még akkor is csak épp peddzegetnék azt a szintet, ahol az intel jár 2.8 Ghz-en a prescottal:D az a SOI az olyan dobás volt, ami szemtelen nagy előnyhöz juttatta az AMDt a fogyazstás terén, ez nem vitás. hogy ebből az előnyből mit tudnak kihozni, éennyire sikerül teret nyerni az inteltől, az kérdéses, majd meglátjuk. de most jó esélyekkel indulnak.
  • [HUN]PAStheLoD #9
    én úgy érzem hogy amd olcsóbb és nekem ez elég.. minősége ugyan ott van mint az intel.. nekem semmi gondom vele.. és a 1666on futó 2000+ annyit teljesít majdnem mint egy 2GHz-s intel P4 .. ez ár/teljesítményben is sokat számít
  • Keroo #7
    http://prohardver.hu/rios3_content.php?mod=10&id=4868

    "Whittington egyben érdekes megjegyzést fűz a két gyártó gyártástechnológiai konverziójának sikereihez. Mint állítja, az AMD Opteron 90 nanométeres változata "már most is csupán 45 wattot fogyaszt 2 GHz-en, és tiszteletre méltó 90 wattot 4 GHz-en. Ezzel szemben az Intel 32 bites Prescottja 103 wattot [disszipál] 3,2 GHz-en." Arról természetesen nem szól a jelentés, hogy az elemző honnan szerezte értesüléseit."

    A hirről ennyit. (természetesen, attól függően hogy ez mennyire igaz) :)

  • SirBubu #6
    a sok disszipációnak kevés teljesítmény az ára, úgyhogy jóóóóól vigyáááázzzzzz....
  • JZO #2
    ja
  • Dragoner #1
    nagy lesz a villanszámla...