Spencer

Megkezdődött az AMD K9 fejlesztése

Különböző, magukat megnevezni nem kívánó források szerint az Advanced Micro Devices (AMD) körülbelül hat hónappal ezelőtt belekezdett legújabb, jelenleg K9 fejlesztési kódnevet viselő mikroprocesszora fejlesztési munkálataiba. Ezen források tudni vélik, hogy a K8-as processzorok utódai egyelőre csak a tervezőasztal szintjén léteznek és nem meglepő módon egyelőre még egyetlen prototípus sem készült belőlük.

Mint ismeretes, a chipgyártó cégeknek nem is olyan rég még legalább öt évükbe telt, míg lényegében a semmiből kifejlesztettek egy vadonatúj chipet és megkezdték annak sorozatgyártását. A világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intelnek, valamint régi riválisának, az AMD-nek ezt az átlagosan ötéves időintervallumot a közelmúltban sikerült két-három évre csökkentenie. Érdekesség, hogy bár az AMD K8-as processzorai architektúrális szempontból tulajdonképpen már 2001-ben teljesen elkészültek, számos gyártástechnológiai nehézség miatt a K7-es és a K8-as processzorok megjelenése között a vártnál nagyobb, közel négyévnyi idő telt el.

A Sunnyvale-i chipgyártóhoz közelálló források állítása szerint az AMD-nél a legnagyobb rendben folynak a K9-es chipek fejlesztési munkálatai, és amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a vállalat szakemberei már a jövő év őszén részletezni fogják a vadonatúj architektúra felépítését, illetve működését. Az AMD egyébként jelen pillanatban azt tervezi, hogy 2005 végén, vagy legkésőbb 2006 elején megkezdi a K9-es termékcsalád tagjainak a sorozatgyártását.

A K9-es processzorok fejlesztése tehát már javában folyik, azonban jelenleg még nagyon keveset lehet tudni ezen AMD újdonságokról. Szinte biztosra vehető, hogy a chipgyártó a K9 esetében is be kívánja vetni a Hyper-Transport technológiát, melynek köszönhetően közismerten jelentős mértékben javítható a processzor és a számítógép többi alkatrésze közötti adatátvitel hatékonysága. A továbbfejlesztett Hyper-Transport megoldást felvonultató AMD K9 ezenkívül a jelenleg használtnál sokkal magasabb rendszerbusz frekvenciával fog rendelkezni, valamint a várakozások szerint a K8-as chipek esetében megkezdett x86-64 vonalon fog tovább mozogni. Az első K9-es chipek egyébként előreláthatólag 0,065 mikronos gyártási technológiával fognak készülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gonosz #5
    naja catnek van igaza leginkabb. de pl az sem elhanyagolhato szempont, hogy egy k5-k6 vagy egy ppro-p2-p3 kozott milyen keves a kulonbseg.. nem neveznem "vadonatuj chipek"nek oket sot...
  • Cat #4
    másrészt a fejlesztések általában átfedik egymást, minden terméknél
    még mielőtt megjelenne egy termék a piacon, MÁR AKKOR a tervezőasztalon van az utódja
  • Reggel #2
    Ha figyelmesen olvastad, rájöhettél volna hogy hülyeséget írsz mert:
    "Mint ismeretes, a chipgyártó cégeknek nem is olyan rég még legalább öt évükbe telt, míg lényegében a semmiből kifejlesztettek egy vadonatúj chipet és megkezdték annak sorozatgyártását. A világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intelnek, valamint régi riválisának, az AMD-nek ezt az átlagosan ötéves időintervallumot a közelmúltban sikerült két-három évre csökkentenie."

    UI.:Azt hiszem elöbb figyelmesen el kéne olvasni a cikket