JohnnyCage

Stabilizálódhat a DRAM ipar

A DRAM piac lassan, de határozottan elindult a fellendülés felé, ugyanakkor a szegmens stabilzálódási folyamatát továbbra is könnyen megzavarhatja a PC iráni kereslet esetleges, újbóli visszaesése, állítja az iSuppli piackutató cég.

A DRAM gyártóknak továbbra is rendkívül elővigyázatosnak, és körültekintőnek kell lenniük, mivel a PC piac esetleges megtorpanása újból kritikus helyzetbe hozhatja a társaságokat, közölte az iSuppli piackutató cég.

A második negyedévben tapasztalt árzuhanás után a harmadik negyedév az árak stabilizálódását hozta a DRAM piacon, áll az iSuppli jelentésében. Az SDRAM memóriachipek átlagos ára a júliusi 4,42 dollárról szeptember végéig mintegy 20 százalékot emelkedett, és elérte az 5,30 dollárt. Az árak emelkedésével egyidőben a raktárkészletek a fokozódó keresletnek köszönhetően kiürültek, a nagyobb gyártók pedig kivétel nélkül megnövelték az előállítási mennyiséget.

Az iSuppli éves előrejelzése azonban a mostani fellendülés ellenére is változatlan maradt: A társaság a szegmens éves összbevételének 8,3 százalékos növekedésére számít, amely 16,7 milliárd dollárt jelent. A piackutató cég úgy véli, mostani fellendülés elsősorban a szezonális keresletváltozásoknak tudható be, és arra figyelmezteti a szegmens képviselőit, hogy elővigyázatosan kezeljék a mostani eredményeket, és ne számítsanak a DRAM ipar hirtelen növekedésére.

"Bár minden jel fellendülésre utal, az iSuppli továbbra is óvatos optimizmusra inti a DRAM ipar képviselőit a rövidtávú kilátásokkal kapcsolatban. A legnagyobb PC piaci terület, az üzleti számítógépek szegmense továbbra is csak meglehetősen lassú növekedést mutat. A harmadik negyedéves áremelkedés ráadásul inkább a szállítási kérdéseknek, valamint spekulációnak tudható be, nem valódi, erőteljes keresletnövekedésnek" - áll a társaság jelentésében.

2004-re azonban már az iSuppli is optimistábban tekint: A társaság 27 százalékos növekedést, és 21,2 milliárd dolláros éves árbevételt vár a szegmensben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!