SG.hu·

Emp-Z: a világ legkisebb mp3-lejátszója

Két dél-koreai gyártó bemutatta azt a pehelysúlyú mp3-lejátszót, amely méretéből adódóan akár egy érmével is összetéveszthető.

A Station Z és EraTech cégek által közösen fejlesztett Emp-Z hordozható mp3-lejátszó átmérője 42 milliméter, vastagsága pedig 10 milliméter, jelentette a The Korea Herald.

Az új készülék, amely mindössze 15 grammot nyom a mérlegen, 128 MB-os, nem bővíthető memóriával rendelkezik, az akkumulátorok nélkül fele olyan vastag, mint az eddigi legvékonyabb mp3-lejátszó, közölte a két gyártó. A méret lecsökkentése érdekében a Station Z és az EraTech cégek kihagytak a készülékből olyan nélkülözhető funkciókat, mint például a hangrögzítési lehetőség, vagy más audió formátumok, mint például a Windows Media Audio használatának lehetősége.



Szintén a méret csökkentését célozza az a speciális csatlakozó, amely egy átalakító segítségével lehetővé tette, hogy ne kelljen a készülékbe külön USB, és fülhallgató csatlakozót is építeni.
Az új készülék felhasználói hagyományos USB összeköttetésen keresztül tölthetik le a zeneszámokat a számítógépről az apró hordozható mp3-lejátszóra, amelyben azonban nem hagyományos USB csatlakozó, hanem egyetlen 3,5 mm-es jack aljzat található, amely az adatátvitelre, és a fejlhallgató csatlakoztatására egyaránt alkalmas.

A két dél-koreai társaság közleménye szerint az új, miniatűr mp3-lejátszó hozzávetőleg 120 dolláros áron fog forgalomba kerülni. A társaságok a hónap második felében kezdik meg az Emp-Z nagymennyiségű gyártását.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Flashy2003. 08. 07.. 21:38||#17
autos: www.dension.com
jol nez ki meg minden, bar igazabol hiaba razkodascsokkento felfuggesztes, en is ketlem hogy a jo oreg macskakovet sokaig birja.
© watermark2003. 08. 07.. 12:35||#16
Van beepitheto autoradio+mp3player, szerintem az yo nem? The_Finn?
© Sub2003. 08. 07.. 11:44||#15
Akkor szerintetek ez a Creative megéri az árát? 10GB-s 54ezerért. Menne a hangkártyához 😊
macintosh támogatás nem érint engem
A depon csak Creative Labs NOMAD Jukebox 2 van 😞
Azt hogy érted mire ideér? Rendelés útján külföldrõl?
© Cat2003. 08. 07.. 10:29||#13
egy a lényeg, semmiképp se ipodot vegyél, mert az extra drága, a többi ugyanolyan feature k mellett feleannyiba kerül - igaz, macintosh támogatás nélkül

a creativeon kivul csomo más gyártonak is van ilyen merevlemezes cucca, pl ez:
http://sg.hu/cikk.php?cid=22797
© Ligend2003. 08. 07.. 10:18||#12
Szetneztem a Pricewatch-on, es csak 20GB-os valtozatot talaltam. 257-289 USD kozott mozgott az ara (59-66e HUF), de ez ugye mire ideer...

Aztan szetneztem a depo.hu oldalan, ott akadt 10GB-os netto 54e-ert.
© gyozo2003. 08. 07.. 10:17||#11
Én a Jukebox3-at használom és csak ajánlani tudom, nem árt az a 20G hidd el nekem, felnyomom a 250 valahány albumot, azt jóvan 😊
© Sub2003. 08. 07.. 09:54||#10
Én most szeretnék majd MP3-lejátszót venni és erre gondoltam:
Csakhát ugye 20GB-s(!) kieszerelés. Nemtom mi a picsának kell ekkora nekem 1 GB is bõven elég lenne. De én pont ilyen lejátszót szeretnék kicsi nem CD-s és rámegy egy rakat cucc jó minõségben. Állítólag létezik ebbõl 10-GB-s os! Kerdésem látott ilyet ár vki kishazánkban? Lehet ilyet itt kapni és egyáltalán mennyi az ára?
© zakika2003. 08. 07.. 08:54||#8
na most akkor gondolkozzunk...

van egy mp3 jelacco diskmenem amit altalaba hasznalok, 192 kbps szoktam tomoriteni de meg ha 128 is, akkor se lehet estrevenni a kulombseget, mert 1. nem szoktam nagyon hangosra tenni (valami maradjon is a fulenbol) 2. a kinti zaj ugy is bezavar

es van egy 64 MB mp3 lejacco a mobilomban - no ezt arra hasznalom, hogyha szolgalati utra megyek, akkor abba beletuskolok 60 - 70 perc zenet (neha meg erre se nincs idom vegighalgatni)

tehat kinek hogy... othni halgatasra, ha mar egy kicsit jobb a hangkartya, akkor lehet nagyobb bitratat tenni, de fuldugon keresztul eleg a 128, es akinek nem, az hordozza magaval a gepet a 5.1 audigyvel 😊
© [HUN]PAStheLoD2003. 08. 07.. 08:30||#7
most ezt hova kell tenni? Meg mire jó ?? Felteszek 1 albumot és kidobok érte x ezer pénzt?
© gz82003. 08. 07.. 01:19||#3
Egyetértek. A 128 mega (mondjuk 192 kbit/s-ba tömve az mp3-at, legyünk igényesek) kábé 1 óra zenét jelent. Egy gigába már akár 8 órányi mp3-at is tuszkolhatunk (maradjunk a 192-esnél), ami már egybõl jobban hangzik.
Amúgy meg elég fáintos, bár egy kissé alter nyakláncot lehetne fûzni belõlük :-D