JohnnyCage

Új Opteron modelleket adott ki az AMD

Megjelent a nagyteljesítményű, 4-8 utas szerverekbe szánt változat, valamint a munkaállomásokhoz kínált egyutas modell is.

A rivális Intelhez hasonlóan az Advanced Micro Devices (AMD) is több új szerver processzor kiadásával kezdte a hetet. A társaság hétfőn kiadta az Opteron 1xx és 8xx sorozatokat, amelyekből az előbbi az egyprocesszoros, az utóbbi pedig a legfeljebb 8 processzoros rendszerekben alkalmazható. Az AMD elsősorban az Opteron chipek igen jó ár/teljesítmény arányával, illetve a piacon egyedülállónak számító, teljes sebességű 32/64 bites működés lehetőségével igyekszik megnyerni az egyébként szinte kivétel nélkül Intel párti, és meglehetősen márkahű, konzervatív vállalati piacot.

Az Opteron 8xx sorozat olyan ár/érték arány elérését teszi lehetővé a 4-8 utas szerverek piacán, amely korábban legfeljebb a kétutas rendszerekre volt jellemző, és ez a jelenlegi, kedvezőtlen gazdasági helyzetben komoly jelentőséggel bírhat a vállalati IT vezetők számára. "Komoly szerepet fogunk játszani a négyutas rendszerek árának lecsökkentésében. Jelenleg jókora árlépcső fedezhető fel a két- és nyolcutas szerverek között, amit az AMD igen kedvező ár/teljesítmény arányú megoldásokkal kíván áthidalni" - mondta Rob Herb, az AMD értékesítési- és marketingigazgatója még áprilisban.

Herb szerint az új Opteron processzorokkal jóval 10 ezer dollár alá csökkenhet a négyutas szerverek ára, amely mintegy 5 ezer dolláros csökkenést jelent a jelenlegi árszinthez képest. Az új Opteron 1xx és 8xx sorozatokkal a társaság ráadásul sokkal szélesebb körben kínálhat alternatívát a chipóriás Intel Xeon és Itanium megoldásainak.

Az AMD közleménye szerint az új Opteron 140, 142, 144, 840, 842, és 844 processzorok már elérhetőek a piacon. Az Opteron 8xx sorozatot legalább három gyártó, az Appro International, az Aspen Systems, és a RackSaver már a héten kiadja szervereiben.
Ami az árakat illeti, az Opteron 840, 842, és 844 chipek 749, 1299, illetőleg 2149 dollárba kerülnek. A 1xx sorozat darabára 229 és 669 dollár között változik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Benedekco #3
    azé ez má valami! remélem Intel bácsi most ideges picit!!! Döfi czucc ez az Opetron! (: :) (: :) (: :) (: :)