Spencer

A Sony után a Microsoft is csökkentette konzolja árát

A Microsoft csökkentette első játékkonzolja, az Xbox árát, mégpedig alig egy nappal azt követően, hogy a piaci szegmenst uraló Sony Computer Entertainment is leszállította népszerű konzolja, a PlayStation 2 árát.

A Microsoft szerdán életbe lépett árcsökkentése értelmében az Egyesült Államokban eddig 200 dollárba kerülő Xboxért immár csak 180 dollárt kell fizetni, ezzel párhuzamosan pedig a világ legnagyobb szoftvercégeként nyilvántartott Microsoft Kanadában 300-ról 250 kanadai dollárra mérsékelte az Xbox árát. A Microsoft képviselői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a konzol ára csak és kizárólag az említett két országban csökkent, és a vállalat egyelőre nem tervezi, hogy a világ más régióiban is mérsékli az Xbox árát.

A Microsoft Xbox árcsökkentéssel kapcsolatos bejelentése szinte mindenkit meglepetésként ért. Ismeretes, hogy a cég munkatársai egy nappal korábban a világ legnagyobb elektronikus játékipari kiállításán, az E3-on (Electronic Entertainment Expo) jelentették be a játékkonzol legújabb szolgáltatásait és a legújabb Xbox játékszoftvereket, azonban ekkor még egyetlen szó sem esett arról, hogy a cég az Egyesült Államokban és Kanadában olcsóbbá kívánja tenni az Xboxot.

"Nem kétséges, hogy komoly meglepetést jelentett a Microsoft Xbox árának csökkentése. Úgy gondolom, hogy ez nem feltétlenül egy előre alaposan megtervezett árcsökkentés. A Microsoft korábban bejelentette, hogy folyamatos árharcot fog folytatni a konkurens Sony-val, és tulajdonképpen most sem tett mást, mint az árharc keretein belül villámgyorsan reagált a Sony egy nappal korábbi akciójára" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Matt Rosoff, a Directions on Microsoft nevezetű független piackutató cég egyik vezető elemzője.

A Sony munkatársai kedden jelentették be, hogy a japán mamutcég 180 dollárra mérsékli a népszerű PlayStation 2 konzol árát. A Sony ily módon szeretné mihamarabb kiüríteni a raktárkészleteit, és előkészíteni a terepet annak az új PlayStation 2 konfigurációnak, mely többek közt egy az online játékhoz szükséges hálózati kártyát tartalmaz, és 199 dollárba kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!