JohnnyCage

Másolásvédelem lesz már az MPEG-ben is

Az MPEG-4 videótömörítési technológia ezidáig nem tartalmazott digitális jogmenedzselő rendszert, amelyet a szakértők komoly hiányosságnak tartanak. A tervek szerint júniusban azonban megjelenhet az MPEG-4-et kibővítő másolásvédelmi rendszer.

Az Internet Streaming Media Alliance (ISMA) szövetség, amely többek között az Apple Computer, AOL Time Warner, Cisco Systems, IBM, és SUN Microsystems cégeket is tagjai között tudja, az elkövetkező két hónapot az MPEG-4 új digitális jogmenedzselő rendszerének nyilvános tesztelésével fogja eltölteni.

A javasolt specifikáció egy olyan technológiát foglal magába, amely lehetővé teszi az MPEG-4 formátumú fájlok adatainak titkosítását, másolás elleni védelmét. Az ISMA szerint a hatékony másolásvédelmi rendszer ugyanis nélkülözhetetlen a technológiából ahhoz, hogy a tartalomszolgáltatók az MPEG-4-et válasszák a rivális megoldások helyett.

"A rendszer fejlesztése közben folyamatosan figyelembe vettük a tartalomszolgáltatók visszajelzéseit" - mondta Tom Jacobs, az ISMA elnöke. "A mi technológiánk így nem kész tények elé állítja a társaságokat, hanem alkalmazkodik igényeikhez, lehetővé téve számukra, hogy teljes irányítást gyakoroljanak az általuk közvetített tartalmak felett."

Az ISMA az MPEG-4 új DRM rendszerét az SSL és HTTPS technológiákhoz hasonlította, amelyek a bizalmas dokumentumok biztonságos továbbítására adnak lehetőséget az Interneten. Az ISMA új DRM megoldása a National Institute of Standards & Technology (NIST) 128-bites AES titkosítási szabványára épül.

A rendszer elterjedése előtt azonban még számos kompatibilitási, és egyéb akadály áll, ezért az ISMA arra kéri a számítógépes biztonsággal, illetve online tartalomszolgáltatással foglalkozó szakembereket, hogy töltsék le a technológia specifikációját a konzorcium weboldaláról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • slylecz13 #10
    Sziasztok! Valaki nem tudna nekem abban segíteni, hogy hogyan lehet másolásvédetté tenni DVD filmet, amit otthon rakok össze (VIDEO_TS)? Tudom nincs olyan program, ami teljesen biztos lenne, de ha már nem lehet egyszerűen felmásolni az már nekem I. osztályú lenne. A válaszokért előre is köszönet...
  • Gabest #7
    Van azért értelme. A dvd-k is kaptak legalább 1-2 év egérutat az elterjedéshez.
  • zippofcy #6
    Jaja, megcrackelik oszt' csa :)
    Mindennemu vedelem idopocsekolas, mar C64en bebizonyosodott hogy minden vedelmet hosszabb ideig tart megirni mint feltorni. Akkor meg mire jo?
  • Bonewerkz #5
    szegyen... lassan mar a tv filmeken is masolasvedelem lesz, hogy fel ne tudd venni este...
  • magyar ember 2 #4
    Van mar hozza crack? :D Az Office11-hez ugytom mar van, pedig meg meg se jelent.
  • zakika #3
    ugyan mar, egypar nappal a megjelenese utan meglessz a progi amely gatastaslanitja...