Spencer

Még az idén kaphatók lesznek a 3D-s LCD kijelzők

A különböző fogyasztói elektronikus berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Sharp saját bevallása szerint gőzerővel folytatja a háromdimenziós LCD kijelzőkkel kapcsolatos fejlesztéseit, melynek eredményeképpen várhatóan már az idén kereskedelmi forgalomba kerülnek az első ilyen újgenerációs kijelzők.

A Németországban zajló CeBIT 2003 kiállításon a Sharp már be is mutatta első háromdimenziós képmegjelenítésre képes monitorának a prototípusát, melynek érdekessége, hogy mindenféle egyéb kiegészítő eszköz, speciális szemüveg nélkül képes térbeli objektumokat megjeleníteni.

A gyártó munkatársai elmondták, hogy a vadonatúj LCD kijelzőt úgy tervezték meg, hogy az mindkét emberi szem számára más-más képi információt juttasson el, és ennek köszönhetően érhető el a háromdimenziós megjelenítés. Az újfajta monitor használatát illetően lényegében egyetlen megkötés van csak, ami nem más, mint hogy a kijelző képét megfelelő távolságból kell nézni a megfelelő hatás elérésének érdekében.


A háromdimenziós LCD technológiák egyébként egy ideje már a kereskedelmi forgalomban is jelen vannak, ugyanis Japánban nemrégiben forgalomba került az a Sharp SH251iS típusjelzésű mobiltelefon, mely képes a háromdimenziós képmegjelenítésre. A Sharp természetesen továbbra is folytatni kívánja ezen újfajta mobiltelefon kijelző fejlesztéseit, ezzel párhuzamosan pedig hamarosan a hordozható számítógépek, valamint az asztali számítógépek piacán is elő kíván rukkolni háromdimenziós LCD monitoraival.


Sharp SH251iS

"Ha minden jól megy, akkor az első, háromdimenziós képmegjelenítésre képes monitorok akár már az idei évben megjelenhetnek a kereskedelmi forgalomban" - nyilatkozta a Sharp szóvivője a CeBIT-en az üggyel kapcsolatban, aki egyébként elárulta, hogy ezen újgenerációs kijelzők a kezdetekben nem lesznek éppen olcsóak, kezdőáruk ugyanis várhatóan 3000 euró körül alakul. A gyártó CeBIT-es standján egyébként egy 15 colos képátlójú 3D-s LCD monitor volt kiállítva, melyet 40-50 centiméteres távolságból kellett nézni a megfelelő hatás elérése érdekében. A Sharp többek között a Quake játékprogrammal demonstrálta az új technológiában rejlő lehetőségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • danesz #13
    zsebpornó... metrón, matekórán, szűk sikátorokban... hasznos cucc :))))))
  • Laalee #12
    csak sajnos nem az ö zsebpenzükre hajaznak, hanem a szülö fizujara...
  • Mike #10
    Egyre inkább az az érzésem, hogy mobiltelefonokat a 10-15 éves korosztálynak fejlesztenek a gyártók
  • Mike #9
    Meg nagyok is
    szóval nem igen férne el máslépp, hacsak úgy nem, ahogy a siemens csinálta, de az szvsz elég röhelyes
  • Laalee #7
    semmi sem fontosabb egy telefonba mint a 3d kijelzo :D
  • Cheky #4
    Nemmondom, még a külső kijelző is szines...
  • Inquisitor #2
    "A háromdimenziós LCD technológiák egyébként egy ideje már a kereskedelmi forgalomban is jelen vannak,..."
    Úgy cirka 2001 óta vannak ilyen TFT kijelzők, például az Elsa Ecomo 4D (2000 augusztus!) vagy még pár féle ...
    http://www.stereo3d.com/displays.htm#auto
    A különbség abban van, hogy az pl. Elsa monitora 20.000€-ba került a Sharp mostani kijelzője meg "csak" 3.000€. :)
  • ayden #1
    Éjjen, inkább valami szebb dizájn kellene már , mert ezek a felnyitósok már uncsik...