JohnnyCage

A Sony kiadta az első Blu-ray felvevőt

A japán elektronikai óriás készen áll az első kék lézerre épülő DVD felvevő piaci bevezetésére. Az új Blu-ray felvevő ötször nagyobb tárolókapacitást ígér, mint jelenlegi, vörös lézert alkalmazó társai.

A Sony Electronics bejelentette Blu-ray Disc Recorder elnevezésű felvevőjét, amely április 10-én jelenik meg Japánban. A társaság egyelőre azonban nem beszélt a készülék amerikai, illetve európai kiadásáról.

Az új készülék beépített digitális műholdvevő egységével lehetővé teszi a HDTV minőségű digitális felvételek készítését a nagykapacitású Blu-ray lemezekre. A Sony ennek megfelelően nagy reményekkel bezeti be első Blu-ray felvevőjét a piacon. "A piac képe már kialakult, és bár határozott irányvonal még nincsen, egyre több felhasználó szeretne HDTV minőségű felvételeket készíteni" - mondta Shoko Yanagisawa, a Sony szóvivője.


Kunitake Ando, a Sony elnök-vezérigazgatója a közelmúltban megrendezett Consumer Electronics Show (CES) kiállításon bejelentette, hogy a Blu-ray eszközök még az idei évben megjelennek, és elsőként Japánban lesznek kaphatók. A vezető akkor azt mondta, a technológia készen áll, de egyes licenszfeltételeket még tisztázni kell a készülékek kiadása előtt.

A Blu-ray Disc technológiát fejlesztő kilenc óriáscég, vagyis a Hitachi, az LG Electronics, a Matsushita Electric Industrial (Panasonic), a Pioneer, a Royal Philips Electronics, a Samsung Electronics, a Sharp, a Sony, és a Thomson bejelentette, hogy megkezdődött a technológia licenszelése.

A Blu-ray technológia segítségével egy DVD méretű (12 cm), egyoldalas lemezen mintegy 27 GByte adat tárolható el, miközben egy jelenlegi DVD lemez tárolókapacitása egyoldalas, egyrétegű megoldás esetén 4,7 GByte. A tárolókapacitás növelését a kék színű lézer alkalmazása tette lehetővé. A kék lézer fényének hullámhossza ugyanis jóval rövidebb, mint a vörös lézeré, ami azt eredményezi, hogy a lézer a lemezen jóval kisebb pontokra fókuszálható, vagyis a pitek sokkal közelebb lehetnek egymáshoz.

A Sony új Blu-ray felvevője írja és olvassa a Blu-ray lemezeket, de amennyiben lejátszásra kerül a sor, a DVD, DVD-RW, DVD-R, CD, és CD-RW lemezekkel is elboldogul. Nem képes viszont a DVD-RAM, illetve DVD+RW lemezek beolvasására. A készülék ára kezdetben 3800 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #34
    Azonos minőség mellett az új tömörítésekkel kb. felére lehet nyomni, legjobb esetben harmadára, de nem a negyedére. Azaz inkább 3-4 az a 2-3.

    Amúgy jópofa így 3 év után folytatni egy topikot. :)
  • Sanyix #33
    Igen, és normális, nem 10 éves tömörítéssel lenne 2-3... nem a lemez a szar, hanem a szabvány, ami több mint 10 éve ugyanaz, és rohadtul elavult.
  • Sir Quno Jedi #32
    Nos ez single sided single layer-es, de a dupla az már 50GB !!! És azt is ki akarják hozni idén. Igaz, hogy az is édeskevés...
  • Munch #30
    Messze vagyunk még mi a HDTV-től... nagggyon messze. 27 giga télleg nem tűnik olyan soknak ma már... De filmezni szerintem elég. Úgyis jön hamarosan megint valami formátum, 8 centis korongra rámegy 500 giga... :-D Nna az már nem lenne rossz. :-D Mire beindul a Bluray rendesen, meg aránylag sok embernek lesz, megint jön valami újdonság, aztán lehet kinézni a fejből.
  • vax #28
    Ez még a normál DVD-nél is rövidebb életű lesz.
  • magyar ember 2 #27
    En inkabb a Plextort szeretem, az meg minoseget is visz a cuccosba. :)
  • cloudff7 #26
    Nah a Sony megint odab@szott a piacnak, nem?

    A PC-s DVD írója is nagy dobás volt (dvd-r/-rw,dvd+r/+rw)

    :)))))

    nah ezért szeretem a Sony-t!! :))))
  • magyar ember 2 #25
    Nem is onkent, hanem a konkurrencia kenyszeriti ra oket.
  • magyar ember 2 #24
    A nickemrol le lehet szallni, kisgyerek!
  • magyar ember 2 #23
    A nickemrol le lehet szallni, kisgyerek!