Franczy

Biztonsági rés a Nokia 6210-ben

Az egyik amerikai biztonságtechnikai cég, az @stake kiadott egy biztonsági figyelmeztetést, mely szerint a mobiltelefonpiac első számú gyártójának, a finn Nokiának a közkedvelt 6210 típusjelzésű mobil készüléke könnyedén DoS (Denial of Service) támadás veszélyének lehet kitéve.

A készülék sebezhetőségét felfedező cég munkatársai szerint a biztonsági rés nem túl veszélyes, azonban könnyen megeshet, hogy ez a biztonsági rés előjele annak, hogy jövőben már a mobiltelefonok is szabad prédát jelentenek majd a bűnözők számára.

Az @stake jelentése szerint a Nokia 6210-es telefonok ellen olyan DoS támadások indíthatók, melyek lefagyasztják a mobiltelefont, illetve automatikusan újraindítják azt. Amennyiben az adott karaktersorozattal megtámadott mobil készülék lefagy, csak oly módon lehet újraindítani, hogy a tulajdonos leveszi, majd újra felrakja a készülék akkumulátorát. A mobiltelefon gyártója elismerte a probléma létezését, azonban felhívta a Nokia 6210 mobiltelefon tulajdonosok figyelmét arra, hogy a biztonsági rés ellenére sem kell attól tartaniuk, hogy készülékük fizikai sérülést szenved, illetve az adatvesztés veszélye sem áll fenn. A Nokia szerint egyébként a most felfedezett biztonsági rés a 05.27, illetve ennél magasabb verziószámú 6210-es mobilok esetében jelenthet gondot.

Érdekesség, hogy bár a Nokia elismeri a probléma létezését, nem kíván tenni semmit annak érdekében, hogy orvosolja azt. A finn gyártó munkatársai mindezt azzal indokolják, hogy nagyon minimális az esélye annak, hogy néhány rosszindulatú ember támadásokat indítson a mit sem sejtő Nokia 6210 tulajdonosok ellen. A Nokia szerint ezenkívül akkor sincs különösebb probléma, mivel ha ez mégis megtörténik, az említett készülék tulajdonosait semmilyen kár nem érheti, maximum egy kis kellemetlenséget jelenthet egy-egy ilyen támadás.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy nem a Nokia 6210 az első olyan mobiltelefon, melynek esetében ilyen jellegű problémára leltek, és sajnos valószínűleg nem is az utolsó. A biztonsági megoldások fejlesztésével foglalkozó cégek szerint, mivel a mobiltelefonok egyre komplexebb hardveres és szoftveres megoldásokkal vannak felvértezve, a jövőben egyre nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy ezen készülékek kisebb-nagyobb biztonsági réseket, sebezhetőségi pontokat fognak rejteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #15
    Ez a sok rosszindulatú ember... :-P
  • Atika :o) #13
    Hat amig vilag a vilag addig lesznek ilyen problemak is es a 6210 szerintem egy nagyon szuper telefon nekem nem volt vele az eg vilagon semmilyen problemam :o)
  • [HUN]PAStheLoD #12
    mitől fagy még a 3410-es ? ilyen van a haveromnak aztán csak meg kéne haxolni :)
  • Munch #11
    óóó... ilyen siemensre is van "%english" -t el kell küldeni egy siemensesnek, aztán lefagy tőle a telója. A 3410-em meg attol lefagy, ha megpróbálok wapozni, de ha egyszerre 5 olvasatlan sms van, már attol is lepetézik. :-)))
  • Pheel #10
    Úgy látom alapos ismereted van a témában, ami jól alátámasztja az álláspontodat :-PPPPPP
  • Pheel #8
    Az pedig, hogy speckó sms-sel fagyaszthatók a 6210-esek már kb 1 éve lehet tudni mégsem dőlt össze a világ és a 6210-esek most is jó árban vannak, alig veszítenek az értékükből.
  • Pheel #7
    Legalább elolvastad, ha már belinkelted?

    "Nem csak Nokia sajátosság ez a dolog, a kb. 1.5 éves, ám nemrég nagy akcióban kínált Motorola Accompli 008-as is hasonló módon működik, de ott már a 40. betű körül kezdődik a következő SMS, így ennél a készüléknél még rosszabb a helyzet."
  • Lacc #3
    Nekem is ilyen mobilom van. Kicsit lassú, kicsit nagy, néha már magától is kikapcsol mert laza az aksi rajta, meg jól le van kopva mindenhonnan a festék róla mert egyszer jó nagy lendületből végigcsúszott arccal lefele a macskakövön, de én azért szeretem :D
  • [HUN]PAStheLoD #1
    nokia nem szeretné ha a "mitsemsejtő user" megtudná milyen könnyű új szoftvert tenni a mobcsira.