Franczy

2003 a DDR400 SDRAM éve lehet

A memóriachipek, illetve memóriamodulok gyártásával foglalkozó cégek többsége mostanság eggyel nagyobb sebességbe kapcsol a nagysebességű DDR (Double Data Rate) SDRAM memóriák gyártása kapcsán, mely jelenség mozgatórugója szakértők szerint nem más, mint az Intel.

Mint ismeretes, a jelenleg forgalomban lévő DDR SDRAM memóriák túlnyomó többsége 266 MHz-es, illetve 333 MHz-es frekvencián működik, míg a 400 MHz-en ketyegő memóriák manapság még elég ritkák, illetve drágák is egyben. A legfrissebb híradások azonban már arról szólnak, hogy a memóriagyártók gőzerővel azon vannak, hogy növeljék a 400 MHz-es, vagyis PC3200-as DDR memóriák gyártókapacitását. Nem kétséges, hogy ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a világ vezető chipgyártójaként nyilvántartott Intel az elmúlt év végén módosított ütemtervein, és bejelentette, hogy a 2003-as esztendő Intel fronton a 800 MHz-es rendszerbusz frekvencia, valamint a DDR400-as memória éve lesz. Az első 800 MHz-es rendszerbuszú Intel Pentium 4 processzorok várhatóan a második negyedévben fognak debütálni, csakúgy, mint a velük kompatibilis vadonatúj alaplapi chipkészletek.

Minden korábbinál több DDR400-as memóriát fogunk gyártani az idén - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Jun Kitano, az Elpida memóriagyártó cég technikai marketing részlegének az igazgatója. Kitano elmondta, hogy az említett nagysebességű memóriák mindeddig nem töltöttek be fontos szerepet a cég termékskálájában, valamint elismerte, hogy a cég még a legutóbbi ütemterveiben is csak zárójelesen tett említést a DDR400-as memóriákról, most azonban mindez már a múlté. Mueez-Ud Deen, a Samsung DRAM marketing részlegének az igazgatója Kitanohoz hasonlóan azt nyilatkozta, hogy a dél-koreai székhelyű cég idén nagyon fontos szerepet szán a 400 MHz-es frekvencián ketyegő memóriáknak, melyből nem titkoltan nagy mennyiséget szeretne legyártani az elkövetkezendő hónapokban. A sokak által korábban egyszer már eltemetett és fokozott melegedése miatt szidott DDR400 memória idén tehát várhatóan élni és virulni fog, majd a jövő évben átadja helyét az első DDR II memóriáknak, melyek egyébként ugyancsak 400 MHz-es frekvencián fognak működni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #4
    és közben még John Connor-nak is fel kell cseperednie!