Franczy

Xelibri, a Siemens vadonatúj divattelefonja

A Siemens munkatársai bejelentették a német gyártó azon első mobiltelefonját, mely kialakítását tekintve jóval túlmutat a hagyományos mobil készülékeken, és mint ruházat felett viselhető divatos eszköz, vagy ékszer fog szerepelni az egyre zsúfoltabb mobilpiacon.

A Siemens újdonsága nemcsak megjelenésében, hanem elnevezésében is különbözik a gyártó eddigi mobiltelefonjaitól, ugyanis a most debütált parányi telefon a keresztségben a Xelibri nevet kapta. Tudni lehet, hogy a Siemens a közeljövőben több ilyen újfajta, úgynevezett divatos mobiltelefont is piacra kíván dobni Xelibri márkajelzéssel, mely készülékek egyébként nem a már megszokott helyeken, hanem elsősorban divatboltokban, illetve nagyáruházakban lesznek megvásárolhatók. A Siemens ígéretet tett arra, hogy a jövőben évente kétszer mutat majd be vadonatúj Xelibri modelleket, így minden esztendőnek meg lesz majd a saját tavaszi/nyári, illetve őszi/téli Xelibri modellje.

A Siemens a Xelibri termékcsalád révén tehát mind dizájn, mind elnevezés, mind pedig árusítási hely szempontjából új színt kíván vinni mobiltelefon kínálatába, ezenkívül pedig említésre méltó, hogy a Xelibri divattelefonok szolgáltatásaik tekintetében is alaposan különbözni fognak a hagyományosnak nevezhető készülékektől. A Xelibri modellek segítségével nem lehet majd elektronikus leveleket küldeni és fogadni, illetve nem lehet majd velük WAP-ozni, ugyanis a gyártó ezen új mobilok esetében az egyszerű híváskezdeményezésre és hívásfogadásra kívánja helyezni a hangsúlyt.

"A most bejelentett első Xelibri mobiltelefon és ezen modell utódai a jövőben nagyon fontos szerepet fognak játszani a Siemens termékskálájában. Cégünk meglátása szerint ugyanis a mobiltelefonpiac mára két, egymástól jól elkülöníthető szegmensre tagozódott, még pedig a szolgáltatásokban roppant gazdag készülékek, illetve a hívásközpontú divattelefonok piacára" - nyilatkozta a bejelentés kapcsán Rudi Lamprecht, a Siemens igazgatótanácsának egyik tagja. A most debütált első Xelibri modell várhatóan áprilisban fog forgalomba kerülni, az újdonság árát azonban egyelőre nem közölte a gyártó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #30
    Szerintem a mobiltelefon piacból kb. akkra szeletet fognak kihasítani ezek a telók, mint a fényképezőgépeknél az egyszerhasználatosak. A Siemensnek ez az ötlete nem hiszem, hogy be fog jönni. A Swatchokat sem cserélgeti az ember minden évszakban, max ha megnyekken, akkor olcsón vehet egy másikat. Vagy az is lehet, hogy csak egy évig fognak működni, vagy addig, amíg a prepaides kártyáról el nem fogy az egység, de akkor baromi olcsón kéne adniuk.
  • Pheel #29
    Részben igazad van, de figyelmedbe ajánlanám a dolog másik aspektusát is: minél gyakrabban és hosszabban kell használnod egy eszközödet, annál jobban zavarnak annak hibái, tehát igyekszel egy olyan eszközt beszerezni, ami a lehető legkevesebb problémával használható. A te esetedben, mivel bevallottan csak beszéd-célú adatátvitelre használod a telefonodat ezek a dolgok a hosszabb készenléti idő (ergo ritkábban kell tölteni), a nagyobb híváslisták, a nagyobb és gyorsabb telefonkönyvmemória, a kis súly, esetleg a korszerű kinézet, de ez nem elsődleges. A Siemens A35-nél minden felsorolt szempontból léteznek jobb telefonok, amiket kevesebb problémával és megalkuvással tudnál használni. A jót könnyű megszokni...
  • Csacsis #28
    Szerintem a telefon arra való, hogy beszélgessünk valakivel, aki messze van.
    De úgy látszik ebből az egyébként komoly technológiai vivmányból ki akarják hozni azokat a lehetőségeket is, amelyekre SOK BAROMIRA IGÉNYES embereknek szüksége -de legallábbis elhiszik hogy- van.
    Ez is csak a pénzről szól. Ja és még valami, sajnálom azokat, akiknek a legnagyobb örömöt az életben RENDSZERESEN! az új mobil megvásárlása okozza.
    Én valahogy elvagyok a simensA35-ömmel. Remekül lehet vele telefonálni. Kell ennél több?
  • Anee #25
    Az teljesen ellenáll a fejlődéssel...Egy T18 többet tudott...Nevetséges...Szerintem a fiatal korosztálynak főleg a szines kijelző kellene nem pedig a szappan forma..Végülis az A sorozat is visszafejlődik...
  • Tompi #19
    Ujabb kezdemenyezes arra, hogy mestersegesen igenyt keltsenek az emberekben, hogy megvegyenek valamit.
    Semmi ertelme. Csak arra mennek ra, hogy "akkor vagy meno, ha megveszed". Es ami poen, hogy szerintem sokan megveszik...
  • zakika #17
    sterintem nagybukas lessz (marmint ez a model)
  • Gabest #15
    Ez is csak egy modern szakóca.
  • Gery1980 #9
    Mi ez bazzeg, tamagocsi?
  • cenobite #8
    Fúdebéna!
  • Lammer #7
    Jujjj!
    ákk.