Franczy

Nyolc új Motorola mobiltelefon

A számos telekommunikációs eszköz gyártásával foglalkozó Motorola nem kevesebb mint nyolc vadonatúj mobiltelefonnal rukkolt elő, mely készülékek különböző szolgáltatásaik révén számos piaci szegmens lefedésére hivatottak. Érdekesség, hogy a Motorola nem a napokban Las Vegas-ban zajló CES kiállításon mutatta be újdonságait, hanem Sanghajban, még pedig a világ első kereskedelmi forgalomban kapható mobiltelefonjának huszadik születésnapján. Mondanom sem kell, hogy az említett első ilyen készülék természetesen Motorola gyártmányú volt.

A gyártó képviselői a bemutató kapcsán elmondták, hogy az új Motorola telefonok elődeiknél általánosságban nagyobb kijelzőkkel, továbbfejlesztett üzenetküldési szolgáltatásokkal, szebb és jobb játékokkal rendelkeznek, sőt adott esetben integrált digitális fényképezőgéppel is fel vannak vértezve. A Motorola összes új mobil készüléke GSM rendszerben működik, és található köztük GPRS (General Packet Radio Service), CDMA (Code Division Multiple Access), TDMA (Time Division Multiple Access), illetve harmadik generációs, UMTS (Universal Mobile Telecommunications Service) kompatibilis modell is.


Balra a Motorola C350, jobbra a Motorola 388c


Balra a Motorola V600, jobbra a Motorola T725

A Motorola E365, Motorola V295, illetve Motorola V600 típusjelzésű újdonságok elsősorban integrált digitális fényképezőgépeikről ismerszenek meg, melyek segítségével álló- és mozgóképeket egyaránt lehet készíteni. A V600-as modell nagyméretű kijelzője 60 ezer színárnyalat megjelenítésére képes, ezenkívül pedig a készülék Bluetooth szolgáltatásokkal is rendelkezik. A V295-ös modell kapcsán a Motorola a továbbfejlesztett instant messaging szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, éppúgy, mint a cég kínai részlege által kifejlesztett A388c típusjelzésű készülék esetében.


Balra a Motorola A835, jobbra a Motorola E380

Az E380-as, illetve C350-es mobiltelefonok kapcsán a Motorola munkatársai elsősorban a fejlett csengőhang, fény, képernyő pihentető, illetve színséma szolgáltatásokról tettek említést, valamint arról, hogy a C350-es modell a MotoMixer szoftver révén képes MIDI fájlok letöltésére és szerkesztésére. Végül pedig az ugyancsak újdonságnak számító T725, valamint A385 típusjelzésű Motorola telefonok elsősorban gyors internet elérésükről, valamint Java kompatibilitásukról ismerszenek meg. Az A388c, a C350 és a V295 2003 első felében, a többi készülék pedig az év második felében jelenik meg a piacon, az újdonságok áráról azonban egyelőre nem közölt információkat a Motorola.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KeFe #18
    Na most a jon menupont alatt levo telok mar joideje kaphatok am.
    A P800-ast ma probaltam ki. Amint lesz normalis aron itthon veszek is. BAr erosen gondolkodom azon hogy kimennyek olaszba vagy nemetbe erte. Csak az a bokkeno hogy potyara nem akarok kiutazni.
  • Munch #17
    Nem tudok most így hirtelen példát mondani, de akkor sem jönnek be... Nokiárol nem állnék vissza semmi másra. Motorola egy rohadt jó márka, az tény, de kezelhetőségileg egy alcatel. :D Meg ez a sok ökörség... képernyőkímélő, meg ilyen marhaságok... Én pölö órának is használom a telót, valahogy semmi kedvem kioldani a billt, megvárni, míg bejön a normális kép, miután eltűn a bill. feloldva felirat... jó dolog ez a sok ökörség, de meríti az aksit, alig egy év, és ki lehet dobni. Ez a webcamozós marhaság is fogyaszt, egy egy perces beszélgetés után lemegy a felére az aksija. Vegyen ilyet az, akinek szórakozásra van teló (tizenévesek), de én inkább megbízom egy "telefonálásra képes" telcsiben...
  • NasaTm #16
    Hmm a link nem egeszen franko :(
    Termekek ful es utana a hamarosan jon felirasra klikk. Enjoy !!!
  • NasaTm #15
    Kell ennel jobb ???
    http://www.sonyericsson.com/hu/spg.jsp?page=start
    Mindenkinek ajanlom a "View 3D animation" gombocskat ott lent :)
  • Munch #13
    Pfhúúú hát ezek szerintem undorítóak.
  • Vízipók #11
    Nem annyira parasztvakítás, ugyanis az ilyen technokrata szarok visznek előre. És szerintem jó érzés 1 cuki, csili-vili kis mobcsitelcsit kézben tartani. Ezért cseréltettem a j70-emben ledet kékre, mert tetszik. Gyakorlati haszna nincs, de jó ránézni. Ez nekem megért 2k HUF-ot. Van, akinek 40-50-szer ennyit is megér ugyanennek a "pro" verziója. Ha lenne ERRE ennyim, én is vennék ilyet, pusztán azért, mert tetszik.
  • Troll #9
    Nnna, a sok csicsa ketyere.
    Most vettem új telefont, de csak azért, mert olcsóbb, mint kicserélni az akksit a régiben. Megvettem az éppen legolcsóbb modellt.
    Mit kell tudnia egy ilyen szrnak? Beszéd, SMS. A többi csak parasztvakítás.
  • Cat #5
    szerintem meg az s55 :)